SEAR BLISS, RIVERS ABLAZE, KHARGASH – Bp., Turbina

2025. 12. 08. 11:18   »   beszámoló   »   U2512

szöveg: Milán Péter

A Sear Bliss a koncertjein sokszor ad lehetőséget kisebb, kevéssé ismert csapatoknak, hogy nagyobb közönség előtt mutatkozzanak be. Ez alkalommal a vajdasági Khargash gárdáját érte a szerencse. Korábban a nevét sem hallottam ennek a zenekarnak, pedig nem feltétlenül nevezhetők újoncnak, Pathway Through Illumination címmel 2012-ben egy album is megjelent. Műsoruk alapján a dallamos death és black metal egyaránt benne foglaltatik abban, amit előadtak, s ugyan az imént megnevezett lemezt nem hallottam, úgy tűnik, hogy nagyon messzire nem merészkednek e műfajok vonalaitól. A dalszerkezeteket néha kissé ötletszerűnek, másutt sablonosnak találtam, de az élő játék alapján úgy tűnt, együtt van a kvartett. Számomra ez a fellépés volt a Khargash belépője, bemelegítésnek megtette. Jó ideje nem láttam már a Rivers Ablaze-t, Kertész Marci zenekarát, s ha volt bennem némi félsz a körülmények (hangzás) miatt, ez az első hangok után nyomtalanul elillant. Nem voltam jelen valamennyi koncertjükön, de amelyeken igen, ott jobbára gyengélkedett a megszólalás, most viszont már az első dal kezdetén hallatszott, hogy végre nincs gond ezzel a fontos tényezővel. A háttérvásznon vetítések kezdődtek, melyek kapcsán nem a konkrét tartalom volt érdekes, inkább az, hogy a színkavalkádok néha a zenészekre, konkrétan Knapp Oszkár énekesre is rávetültek. Sajátos pluszt jelentett ez a faktor a Rivers Ablaze sokszor kimondottan futurista hatású progresszív death metaljához. Örültem, hogy a teljesen elfogadható hangzás révén végre élőben is hallhattam Kertész Marci kiváló játékát a többiekével egyetemben, s el tudtam merülni a zenekar izgalmas dalszerkezeteiben, néha szokatlan váltásokkal teli szerzeményeiben. Az utóbbi időszakban nagyon sok zavaros lemezhez volt „szerencsém” a legkülönfélébb csatornákon, azonban a Rivers Ablaze minden komplexitása, „agyassága” ellenére sem zavaros – a legkevésbé sem –, Marci a legvadabb ötleteket is be tudja terelni egy-egy tétel keretei közé. Még oly tágnak is tűnjenek néha ezek a keretek, a riffekkel, szólókkal, díszítményekkel teli kompozíciók nem válnak szétesővé. Ehhez természetesen olyan ritmusszekcióra van szükség, mint a már sokat bizonyított dobos, Tadeusz Rieckmann dobos és Purnhauser Pál basszusgitáros. A hangzás átláthatóságát jelezte, hogy a gitárban gazdag zenében a bőgőtémákat is lehetett hallani. A másik gitáros, Ferenczi Márton (helyesbítés: Varga Krisztián) nevét is illendő megjegyezni, ugyanis a gitárörvénylést ketten biztosították. A frontember, Knapp Oszkár hangját néha „soknak” tartom ehhez a zenéhez, bár passzol a durva ének, élőben jól működik. Pozitív fejleményként könyvelem el, hogy Oszi néhány tiszta hangon előadott énektémát is bemutatott. Ezt a vonalat a jövőben lehetne tovább vinni lemezen is. Érdemes erősíteni ének terén a dallamokat, bár ez nem feltétlenül könnyű terep. Azonban a Rivers Ablaze-ben a zene is kellőképpen tömény, hogy némi felüdülésképpen elbírjon néhány finomabb énektémát. Összességében remek koncert volt. Gondolom, valamikor a nem túl távoli jövőben új album is lesz. A mai napig emlékszem a napra, amikor 1995-ben kézhez kaptam a Sear Bliss The Pagan Winter demókazettáját, amely a mai napig megvan, igaz, inkább a CD-t szoktam elővenni. Az elmúlt 30 év kétségkívül sikertörténet a zenekar számára, nem kell hosszan bizonygatni, hogy a zenéjük nemcsak nálunk, de a nemzetközi metalmezőnyt tekintve is igényes, egyedülálló. Jó dolog egy évforduló, hiszen apropóját adja az ünneplésnek. Ráadásul egy aktív, alkotó zenekar esetében, mint a Sear Bliss, nem puszta könnyes nosztalgiáról van szó, hiszen egyrészt a „régi” zenét is jelenvalóvá teszik, másrészt az újabb lemezekről is sok szerzemény elhangzik. A legutóbbi évfordulós koncert után természetesen most is speciális program hangzott el. Idén harmincéves lett a The Pagan Winter demó, de a koncert első kétharmadában a későbbi korpuszra helyezte a hangsúlyt a zenekar, ezen belül a kitűnően sikerült tavalyi Heavenly Down albumról több számot is eljátszottak. Mivel Vigh Zoltán idén tavasszal kilépett a Sear Bliss kötelékéből, így Erdélyi Péter (Archaic, Salvus) töltötte be a gitárosi pozíciót Kertész Marci mellett, aki tavaly óta zenekari tag. Vagyis Marci két koncertet gitározott végig ezen az estén. Igazán szép teljesítmény! Ugyan a Sear Bliss repertoárjában van egy-két dal, amelyek mindig részei a programnak, nem lehet azt állítani, hogy ugyanazzal a szettel állnak színpadra újra meg újra. A mostani évfordulóhoz hasonló események pedig eleve lehetőséget biztosítanak arra, hogy egy kicsit megbolygassák a műsort. Mielőtt a zenekar rátért volna az ünnepelt anyagra, olyan lemezekről játszottak el egy-két szerzeményt, mint a Glory And Perdition, a The Arcane Odyssey, de a klasszikus debüt Phantomsról felcsendült az As The Bliss Is Burning, és persze az Oh My Lordra átnevezett 1100 Years Ago, de ez majd a legvégén... András szemlátomást jó hangulatban volt, a szokásosnál többet beszélt az egyes dalokról, s néha egészen elérzékenyült, miközben felidézte a most már csaknem veteránnak nevezhető zenekar történetének egy-egy korai epizódját. Sűrűn fejezte ki köszönetét a közönség felé, vagyis black metal ide vagy oda, röpködtek az emóciók a színpad felől a publikum irányába s vissza. Valóban párját ritkítóan izgalmas utazást tudhat maga mögött a Sear Bliss, ami még jó ideig el is fog tartani. Nagyon sokszor láttam élőben a zenekart, s örömmel tapasztaltam, hogy miként a jó bor, az évek során egyre jobban összeérik az élő produkció. A lemezekkel soha nem volt szemernyi gond sem, de a koncertek néha megbicsaklottak itt-ott, főleg a hangzás terén, most viszont egy remekül együtt mozgó, együtt lélegző csapat adta elő a hangulatilag, zeneileg egyaránt nagyon változatos számokat. Lehetett érezni, hogy „egyben van” az egész csapat. S hogy ezt jó hangzás támogatta meg, az egyik legjobb fellépésükké tette ezt a koncertet. A korábbi fellépésekből kiindulva sejthettük, hogy a magyar black metal-legendát író The Pagan Winter előadására Andrásék meghívnak néhány vendéget, akik annak idején részt vettek a demó elkészítésében. András kicsit megpihentethette a hangszálait, ugyanis a demót feléneklő Csejtey Zoli lépett színpadra, Pál Zoli harsonája mellé pedig felsorakozott Szücs Gergő, aki a demó felejthetetlen trombitadallamait adta elő. A frontemberré lett Zolival a dobos Gyula mellett már két Csejtey volt a színpadon. A négy szám dalaiba beleadta hörgési/károgási tudásának legjavát; mondhatni ilyen a The Pagan Winter anyaga, ha a zenekar 2025-ben adja elő. Érdekes volt hallani az ismert témákat a mostani vastagabb, ércesebb gitárhangzással, élő erővel. Ezt követően jött egy kisebb szünet, majd újfent ismerős, egyben hangulatos szintitéma jelezte, hogy újabb klasszikus következik, mégpedig az In The Shadow Of Another World, a The Pagan Winter CD-változatának extra dala. Jól esett újra hallani ezt a remek szerzeményt. Végül az elmaradhatatlan Oh My Lord zárta az estét, a hazai metaltörténelem egy fontos szeletét jelentő The Pagan Winter demót megünneplő koncertet. Az esemény egyik konklúziójaként megállapíthatom, amire fentebb már kitértem, hogy a zenekar egyre jobb élőben, mindinkább organikusan tud megszólalni, és külön öröm, hogy mára a fúvosoknak is sikerült a zenei összkép integráns részévé válniuk. A korábbi állapotok, amikor is a harsona sokszor kvázi idegen testként lebegett a teremben, már a múlté. Minden szempontból egységes produkciót láttunk-hallottunk a Turbinában. Biztos vagyok benne, hogy még sok jó lemez és koncert van a Sear Blissben. DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2025/12. számából.

megtekintés     »     sear bliss, rivers ablaze, khargash, turbina