MICHAEL SCHENKER GROUP: Don’t Sell Your Soul

Hogy milyen ideológia mentén áll össze trilógiává egy önfeldolgozásalbum (a tavalyi My Years With UFO) két hagyományos sorlemezzel, azt nem tudom, de talán ez nem is annyira fontos. Mindenesetre az ufós anyag folytatásaként tervezett két saját dalos nagylemez közül az első a Don’t Sell Your Soul, aminek méltatásával bizony kicsit bajban vagyok. Egyfelől ugyanis ez egy alapvetően korrekt, becsületes nótacsokor (tizenegy dal szerepel itt 43 percben, pont ideális ez a játékidő), másfelől viszont több pontján mégis túlzottan biztonságinak, alapjáratosra vettnek tűnik. Főleg az első 20-25 percben vannak ilyen érzéseim, az anyag második fele összességében egyértelműen erősebb, ütőképesebb benyomást kelt. A nóták java részét egyébként a H.E.A.T.-et és Skid Row-t megjárt Erik Grönwall énekelte fel, alapvetően szerintem jó ízléssel és kellő mértéktartással, már ami a visszafogottabb, érzelemgazdagabb előadásmódot illeti. Ugyanakkor nem hallgathatom el, hogy azért az igazi ász még mindig Robin McAuley, aki a vele jegyzett Eye Of The Stormban és Sixstring Shotgunban bizony libabőrösen jókat énekel – már megint, szokásához híven. Hiába no, a szememben már örökre ő lesz a legideálisabb vokalista partner Schenker mellett. Ők ketten valahogy annyira érzik egymás stílusát, annyira jól illik Schenker dallamos gitárjátékához McAuley kissé fátyolos orgánuma és melankolikus dallamvilága, ahogy arra senki másnál nem volt és nincs példa a német gitárzseni szólópályáján végigtekintve. Grönwall és McAuley mellett egyébként Michael Vosst és Dimitri Liapakist is hallhatjuk még, hozzájuk képest inkább epizodista szerepben. Mögöttük Steve Mann a szokásos módon hol billentyűzik, hol gitározik, míg a dobokat a kipróbált harcostárs Bodo Schopf püföli, a bőgőt pedig – új arcként – Barend Courbois kezeli. Kifejezetten jó hallgatni a ritmusszekció ízléses, kellően változatos, ám a dalokat minden esetben alázattal kiszolgáló játékát, mint ahogy a fület simogató vintage hangzás is kellemes alkotórésze az összképnek. Ugyanakkor – ahogy korábban említettem – maguk a dalok részben inkább amolyan rutinmunkának vagy stílusgyakorlatnak tűnnek, egy kicsit több lendületet, vagy éppen kikukkantást a komfortzónából a magam részéről örömmel vettem volna. A nyitó címadó mondjuk abszolút rendben van, mint ahogy a két McAuley-s nóta és a tempósabb-harapósabb Flesh And Bone/Surrender záró kettőse is klassz – ezek számomra a korong leginkább emlékezetes szerzeményei. Más dalokban inkább bizonyos részek, fordulatok tetszenek, meg persze Schenker gitározása, ami viszont mindvégig nagyon élvezetes, még a relatíve átlagosabb szerzeményekben is igen jókat kanyarít a maga dallamos „dal-a-dalban” jellegű szólóival. Az életmű egészét tekintve összességében nem mondanám kiemelkedőnek a Don’t Sell Your Soult – ettől még persze jó szívvel lehet hallgatni, de a gitáros pályáján bizony voltak ennél jócskán erősebb, markánsabb munkák is. Remélhetőleg lesznek még ilyenek, például a trilógia harmadik epizódja akár. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025. decemberi számából.

megtekintés     »     michael schenker group