KIKO LOUREIRO – Bp., OFF Kultur

Ritkán adódik olyan este, amikor a metalgitározás egyik világklasszisával kerülhet testközelbe az ember. 2025-ös európai szólóturnéja huszonkettedik állomásaként, december 11-én Kiko Loureiro, a Megadeth és az Angra egykori gitárosa lépett színpadra az OFF Kultur koncerttermében. A fellépés a technikai erődemonstráció mellett emlékeztető is volt arra, hogy a világszínvonalat néha egy egykori gyapjúszövőgyár ipari épületéből átalakított rendezvényhelyszín félhomályában is megtalálhatjuk. Bár kevesen gondolnák, hogy egy többnyire instrumentális, másfél órás brazil metalkoncertnek lenne még célközönsége kishazánkban, a Kiko trió egy magával ragadó, személyes hangvételű zenei utazásra vitte el kis számú, rajongó magyar hallgatóságát. Kikót kísérve a Felipe Andreoli (basszus) és Bruno Valverde (dobok) alkotta ritmusszekcióban érződött a harmónia, nem meglepő módon, mivel az Angra további két meghatározó tagjáról van szó. Ez az összhang olyan stabil feszességet adott a meg-nem-álló virtuozitásnak, amit zenészként derű volt hallgatni, gitárosként inspiráló és irigységre méltó. Az improvizatív részekben önálló szólóikkal is bizonyságát adták, hogy helyük van Kiko mellett a színpadon. A setlist arányosan volt összeválogatva, Kiko szólóalbumainak szabadsága, a Megadeth precizitása, és az Angra energiája mind szerepet kapott az este során. Tizenöt számot játszottak el, ebből ötöt a 2005-ös No Gravityről, kettőt a 2024-es Theory of Mindról, egyet-egyet az Universo Inverso, a Sounds of Innocence és az Open Source-ról. Én a megadethes ideje alatt ismerkedtem meg Kiko munkásságával, és még kamaszként esett le az állam ahogy a 2016-os Dystopia albumot hallgattam (ami mellesleg egyben az első Megadeth-élményem is volt). 2020-ban láttam őket játszani a Sportarénában is, és akkor is lenyűgözött, hogy milyen lazasággal repeszt végig minden szólón, így hát erős nosztalgialöket volt ahogy az OFF Kulturban előhozták a klasszikusgitár-állványt, és belekezdett a Conquer or Die intrójába. Természetesen mindenki kezében ott termett a telefon, hogy felvegye a Megadeth-szekciót, ami ezután még a Grammy-nyertes Dystopia, majd a The Sick, The Dying… And The Deadről a Killing Timeból állt. Ezekben a számokban Kiko énekelt is, ami egy érdekes, power metalos feelinget eredményezett Dave Mustaine mára már rekedtes, nyúzott hangjához képest (de hát a Megadethet soha nem a nagyszerű vokál miatt hallgattuk). Meglepetésvendégként a Killing Time-hoz csatlakozott második gitárosként „András”, akit nem ismervén zavarodott tapssal üdvözöltünk, és a műsor végén persze Angra is volt, amit Kikóval nagy örömmel együtt énekeltünk. A közönség soraiban egészen kevesen, csupán néhány százan voltunk, de láthatóan mindenki a zene szeretetéért volt ott. Örömmel láttam, hogy rajtam kívül is sokan voltak fiatalabbak a már megszokott idősebb bőrdzsekis metalos arcok mellett. Végig nagyon jó hangulata volt az estének, és minden számot hatalmas tapsvihar követett, ami egy kontrasztosan intim hangulatot kölcsönzött a világ egyik legjobb gitárosának eget rengető performanszához. Sokat segített, hogy a hangzás is nagyon el volt találva. Összességében egy elképesztő minőségű zenei élményt nyújtottak a brazilok. Mesterien kombinálták a laza, improvizatív szamba-ritmikákat a progresszív, száguldó metal űrlényszintű technikai virtuozitásával. Kiko folyamatosan mozgásban volt a színpadon, gitárját összevissza dobálva, mindeközben párját ritkító beleéléssel játszotta a hihetetlen precíz futamokat. Nagyon jó volt azt tapasztalni, hogy a kedvenc műfajomban is járják még a világot ilyen színvonalú művészek. Megyek is haza, zsebemben a koncert után vett Kiko pólómmal, és újult inspirációval fogom kezembe a gitárom – már kevesebb fájdalommal bekapcsolva a metronómot is. Bravó, Kiko! TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025. decemberi számából.

Bezár

Bezár

Bezár

megtekintés     »     kiko loureiro, off kultur