WOLVENNEST – A teremtés mágiája

2025. 12. 17. 15:02   »   interjú   »   U2512

szöveg: Milán Péter   
»   fotó: Void Revelations

Túlzás nélkül állítható, hogy az éppen tíz éve működő belga Wolvennest a 21. század egyik legkülönlegesebb zenei formációja. A néhány törzstag mellett mindig új emberekkel kiegészülő zenekar megtestesíti a legjobb underground erényeket, vagyis a csapatnál minden a zenéről, az alkotásról, a kreatív, teremtő folyamatokról, valamint az élő előadásról szól. A Procession című új album kapcsán Milán Péter kérdéseire a Wolvennest egyik fő alakja, Corvus von Burtle gitáros / basszusgitáros / billentyűs / dalszerző válaszolt. A Wolvennest rendhagyó módon egy közös művel (WLVNNST) kezdte a pályát, majd a Void című első önálló albummal folytatódott a mai napig egyedülálló zenei odüsszeia. A zenekar teljesen újraértelmezi, sőt, valódi tartalommal tölti fel a jelenkor sokat használt „fúzió” kifejezését, hiszen a doom metal, a drone, az experimentális törekvések, az egészen mélyen megbúvó népzenei hatások, az ambient-hangzások stb. elegyéből olyan szinten egységes és egységességében is sokrétű világ bontakozik ki, amelyhez hasonlót alig-alig hallani napjainkban. A Wolvennest első életjele egy kollaboráció volt a Der Blutharsch And The Infinite Church Of The Leading Hand formációval 2016-ban. Kérlek, beszélj erről az időszakról! „Kirbyvel együtt játszottam egy Goatcloaks nevű zenekarban. Amikor kezdett világossá válni, hogy a zenekar feloszlik, ő egy szalagos felvevővel sok demót készített (dob-loopokat, riffeket – egyszerű dolgokat, de legalább volt egy irányvonalunk). Ezek egy részét felhasználtuk az első albumon, és azt hiszem évekkel később valamit a La Muertében is hasznosított. Lassanként elkezdtünk dolgozni az itthoni stúdiómban, és Kirby ezzel párhuzamosan Marckal is dolgozott. Ezt követően összeszedtük az ötleteinket. Már nem emlékszem, ki mit írt, de mindnyájan hozzátettük a dolgainkat egymás témáihoz. Az egész teljesen tisztán zajlott, naivan, nagy tervek nélkül. Szimplán remekül éreztük magunkat, jó hangulatban, kipróbáltunk dolgokat gitáron, szintetizátoron, dob-loopokkal. Egy jól csengő és különös albumot akartunk írni. Azt hiszem, egy év leforgása alatt többször is készítettünk felvételeket, s közben Albin is küldött nekünk számokat. (Albin Julius, a Der Blutharsch 2022-ben elhunyt énekes/mindenese – M. P.) Miután mindennel készen voltunk, elküldtük az anyagot Déhának, aki akkoriban Bulgáriában tartózkodott. Őszintén szólva nem volt világos, hogy ez most egy közös album lesz-e, vagy egy konkrét ’zenekar’ albuma. De úgy alakult, hogy Wolvennest és Der Blutharsch album lett belőle, aminek volt is értelme. Leginkább arra az örömérzésre emlékszem, hogy valami újat hozunk létre, ami valamennyi zenekarunktól különbözik. Hittünk a dalokban, mert ez volt az az anyag, amit hallgatni is szerettünk volna. Mint amikor megalkotod a saját filmzenédet.” Beszélj még erről a kollaborációról. Milyen volt Albinnal dolgozni? „Az Albinnal végzett munka dicsőséges káosz volt. Természetesen volt tudomásom a Der Blutharschról, de Kirby ismerte is Albint. Például ő hívta el a Der Blutharscht Brüsszelbe, az ő ötlete volt, hogy vegyük fel vele a kapcsolatot. Albinnal egészen speciális volt az együttműködés, ám nem változtatnék semmin. Arra biztosan emlékszem, hogy Albin és Marthynna is segítettek abban, hogy megtaláljuk az identitásunkat. Például az Unreal énektémái segítségünkre voltak abban, hogy a későbbiekben lássuk, hogy merre induljunk el egyes dalok vonalán. A mai napig emlékszem arra, amikor e-mailben megkaptam Albintól a témákat, és megpróbáltam összehangolni az Ableton-felvételeimmel. Albin az analóg szintetizátorokat szerette, amelyek kiszámíthatatlanabbak a digitálisaknál. Ugyanakkor amazokkal jobb hangzást tudsz elérni, még ha első hallásra nem is volt szinkronizálva semmi, nem állt össze a kép. Ellenben működött! Értelmetlen lett volna megérteni Albint, mivel az egész dologról megvolt a saját elképzelése. A közös album saját lo-fi keverésével készült verzióját még ki is adta. Ez nagyon felidegesített, mivel nem tudtunk róla, de most már látom a teljes képet, és szeretetteljes mosollyal szemlélem a dolgot. Emellett frusztrált vagyok, mivel ezeket a dalokat már soha nem tudjuk Albinnal közösen előadni a színpadon. Ez tipikusan olyan dolog, amit szeretnél megvalósítani, de az időzítés soha nem megfelelő. Aztán már késő lesz. Albin nyomot hagyott a különc zenék világában azzal, amit alkotott, és nagyon hiányzik! Mivel soha nem tudhattad, mi lesz a következő lépése! Szereted, vagy gyűlölöd, a fickó azt tette, amit akart! Ilyen értelemben valódi művész!” Ez év októberében jelent meg a negyedik Wolvennest-album Procession címmel, amely a rövidebb The Dark Path To The Light után ismét monumentális terjedelemmel rendelkezik: 75 perces. Mivel a zenéteket nem könnyű kategorizálni, kíváncsi vagyok, miként zajlik a dalszerzés a zenekarban. „Minél többet beszélünk róla, annál kevesebb mágia marad! Az első számú szabály: nincs szabály. Ez azt jelenti, hogy nincs egyetlen módszer a dalszerzésre. Hárman vagyunk dalszerzők, de nyitva hagyjuk az ajtót, hogy a többiek is hozzátehessék a magukét a zenéhez a struktúrák, a hangulat és a harmóniák terén. Egy kívülálló nem mondhatná azt, hogy ezt a dalt X, Y vagy Z írta, mivel valamennyi úgy szól, mint a Wolvennest. Pont. Úgy vélem, a Procession egy nagyszerű lemez, mivel hallom, hogy Shazzula önmagát adja, hallom Kirby dolgait, Marc remek gitárszólóit, valamint a masszív dob- és basszustámadásokat. Mi egy zenekar vagyunk, és ezen a lemezen zenekarként is szólalunk meg. Nem úgy, mint egy otthoni stúdiós projekt, ha érted, mire gondolok. Az évek során sokat tanultunk, többek között azt, hogy miképpen tündököljenek az egyes zenészek. Nem akarunk egy steril, kiszámítható procedúra részesei lenni.” Véleményem szerint a Wolvennest már az első, közös albumon megtalálta a saját hangzását. A 21. században nagyon sok zenekar merít ezer forrásból, miközben csak kevesen képesek arra, hogy igazán különlegeset alkossanak. „Úgy gondolom, az a tény, hogy három gitárossal rendelkezünk, sokat segített abban, hogy ráleljünk ez identitásunkra. Az sem elhanyagolható, hogy mind a hatan más jellegű háttérrel rendelkezünk. És nem vagyunk fanboyok. Soha nem akartunk sem így, sem úgy szólni vagy kinézni. Csak hagyjuk, hogy áramoljon az inspiráció és a pillanat mágiája. A zene az érzelmekből jön, és mi nem gondoljuk túl. Az egész évtizedes pályánk természetesen alakult.” A Wolvennest zenéje nem kevés kísérleti vonatkozással bír; a kísérletek kulcsfontosságúak a zenekarban, akár a csapat egyik fő elemeként is felfoghatók... „Igen, ez természetesen kulcstényező. Bizarr gitárhangzások után kutatunk, amely egy gitárpedálból is származhat, egy szoftverből is, vagy mindkettőből. Mondok egy példát: az Unreal szintetizátorhangzása. Ez egy gitárszintetizátor-effekt, amit gitárral játszottunk fel. A legtöbb dalunk mellotron-hangzása valójában egy gitárpedálból jön, nem mellotronból. Kb. négy évvel ezelőtt fizikai verzióra váltottam. De a Temple albumig minden orgonaszólam gitárpedálból jött vagy microkorgból.” Érdekes a Wolvennest-lemezek dinamikája a dalok és a lemezek időtartamát illetően. Az első lemezek terjedelmesek voltak hosszú számokkal, míg a The Dark Path To The Light jóval rövidebb volt elődeinél, viszont hosszabb szerzeményeket tartalmazott. Ugyanakkor a Procession ismét hosszú, és összefogottabbnak tűnő tételeket rejt. Van ebben valami tudatosság? „Csak a The Dark Path To The Light született tudatos folyamat eredményeként. Még ha némelyek szerint ez a legjobb lemezünk (az időtartama valószínűleg megkönnyíti a befogadását), számunkra a The Dark Path To The Lightnak a megalkotása volt a legbonyolultabb feladat. A Procession anyagához csak felvettünk egy csomó dalt, azzal a megkötéssel, hogy mindegyiknek jónak kell lennie ahhoz, hogy albumra kerüljön. Végül 14 számot rögzítettünk. Felosztottuk az anyagot a Procession és egy hamarosan megjelenő EP között.” „A dalszöveg kényes téma, de őszintének kell lenniük. Ha szövegtémát javaslok, akkor annak álomból vagy rémálomból kell jönnie.”A Wolvennest dalai rendelkeznek egy erős ritualisztikus karakterrel, akár konkrét rítusokként is felfoghatók (példának okáért a Farmadihana igazán sötét és fenyegető hangulatú). Ezzel összefüggésben mit tudnál elmondani a szövegekről? „A dalszöveg kényes téma, de őszintének kell lenniük. Ha szövegtémát javaslok, akkor annak álomból vagy rémálomból kell jönnie. A Purple Poison szövege egy bizarr álmom eredménye, amiben szerepel egy Lucius nevű barátunk. Ő nagyon különleges személyiség, és én tanúja voltam, amikor intenzív energia távozott belőle. Amikor megjelent az álmomban, lila köpenyt viselt és ’örökkévalóságot’ adott át a tanítványainak. Mindnyájan holtan estek össze a lábainál, ő pedig mosolygott a cápafogaival. A figura durván barátságtalanul néz ki, de jó lelkű. Viszont a tudatalattimban kétségtelenül úgy jelent meg, mint egy kultusz vezetője és egy sátáni kollektív öngyilkosság kezdeményezője! Az elme sötét és kiszámíthatatlan helyekre is eljuthat, de ez benne a mágikus. Az imént leírt álom nélkül a Purple Poison nem létezne. Üdvözlet Luciusnak!” A Wolvennest zenéjének egyik kulcseleme Shazzula énekesnő varázslatos hangja. Honnan merít inspirációt a témáihoz? Hogy születnek az énekdallamok? „Az ének demóit főleg Kirbyvel, néha Marckal készítettük. De ez rendszerint sokat változik. Például az Incarnation teljesen másképp festett Shazzula közreműködése előtt. Az Accabadora az ének szempontjából teljesen az ő műve, nagyon intenzív lett az eredmény. Nem tudom, mit hoz a jövő, de most, hogy felfedeztük, hogy extrém énekre is képes, ez további őrület számára nyithat kaput.” A Wolvennest kapcsán intuitíve megjelennek elöttünk ősi hagyományok, kultúrák, mítoszok, mintha láthatatlanul jelen lennének a zenekar rituális, látomásos világán leresztül… „Nem emlékszem a nevére, de egy történész mondta kb. tíz évvel ezelőtt, hogy mi egy korszak nélküli korszakban élünk. Most már látjuk a birodalmak visszatérését, ami nagyon veszélyes. A fellegek újra itt vannak Európa fölött, és ez, úgy vélem, évszázadokra inspirációt nyújthat a művészeknek. Ami a múltat illeti, ma is ugyanazt csináljuk. De amire mi törekszünk, az egy átjáró a múlt, a jelen és a jövő között. Mi olyan zenét akartunk alkotni, ami nem tartozik egy konkrét korszakhoz, és emiatt van jelen a zenében a ritualisztikus karakter. Néha retróhangulat is van bennünk, de nem önmagában retró. Nem vagyunk a modern eszközök ellen, ha fel kell venni a zenét (kivéve az MI-t), a hangzásunk viszont nem modern. Nem tudom, hogy ennek van-e értelme. Olyan ez, mintha kaput nyitnánk egy másik univerzumba, egy alternatív valóságba. És amint belépsz ebbe a ’zónába’, az válik valósággá, ami hátborzongató és valószerűtlen. Amikor Wolvennest-módba kapcsolunk, az sok örömet okoz számunkra, mivel néhol megérintünk más világokat és dimenziókat. Ehhez nem szükséges drogozni, a zene önmagában erős hatásokat tud kifejteni. Láttam Marcot révületben, amikor az egyik szólóját adta elő, s ekkor néhány percre valahol másutt tartózkodott. Ugyanabban a szobában, de nem velem! Shazzula esetében ugyanez volt a helyzet, amikor a theremin témáit vette fel. Tanúja voltam annak, amikor valaki elhagyja a kollektív valóságunkat. Ez a zene hatalma!” „Egy ilyen jellegű művésznek nem adsz semmilyen irányelvet, csak hagyod, hogy szabadjára engedje magát és megtörténjen a mágia.”A Tarantism dalban Hekte Zaren hangjától végigfut a hideg az ember hátán... „Hekte Zaren az egyik legjobb énekes az extrém zenei színtéren. Egy ilyen jellegű művésznek nem adsz semmilyen irányelvet, csak hagyod, hogy szabadjára engedje magát és megtörténjen a mágia. Amit hallasz tőle, az teljesen ő maga, és amit képvisel: nincs szarakodás, csak színtiszta érzések.” A lemezborítók nyilvánvalóan részei annak az egésznek, amit a Wolvennest megtestesít. Ki a művész, aki a Procession és néhány korábbi album borítóját is készítette? „Arts Of Maquenda a művész neve. A Temple album és a The Nest lemezének a borítója is az ő nevéhez fűződik, így természetes volt újra őt felkérni, mivel érzi a zene hangulatát. Tudtuk, hogy a Procession világát is érteni fogja. Ezenkívül emberileg is fantasztikus, ami számunkra szintén fontos szempont.” Az underground egyik legtermékenyebb zenésze Déhá, aki kezdettől fogva együttműködik a Wolvennesttel. A keverés/maszterizálás feladatain kívül mivel járult hozzá Déhá a Procession anyagához? „Déhá nem ír zenét és soha nem is írt a Wolvennest számára. Az ő feladata a hangzás kikovácsolása, ám nyugodtan tehet kisebb javaslatokat itt-ott. Például a Tarantism tételbe feljátszott egy kis extra gitárt, hogy ’nagyobb’ legyen a végeredmény. Emellett a The Last Chamber második felében feljátszott egy nagyon bizarr billentyűs témát. Nem egyértelmű a jelenléte, de ott van, mint egy kis ambient-rész a gitárok körül. Mi nem vagyunk olyan zenekar, amelyet könnyű keverni, mivel sok sávunk van. Azonban ez soha nem rémisztette el Déhát. Valamennyi stúdióalbumunkat ő keverte, és egészen biztos vagyok benne, hogy ezután is csak vele fogunk dolgozni. Helyenként kevés ének is hallható tőle a diszkográfiánkban. Ő tehát egyértelműen fontos elem a különös egyenletünkben.” 2022-ben megjelent egy Her True Nature című album egy The Nest nevű formációtól, ami a Wolvennest mellékprojektjének tekinthető. A lemezen olyan prominens zenészek működtek közre, mint Alan Averill Nemtheanga, a Primordial frontembere, vagy az egyszemélyes The Ruins Of Beverast zenész/dalszerző/énekese, Meilenwald. Mi a helyzet ezzel a zenei csoporttal? „A The Nest egy ’egyszeri lövés’ volt mint album, amit a Roadburn Redux számára készítettünk 2021-ben. Nem hinném, hogy újra kinyitjuk Pandóra eme szelencéjét. Ez egy nagyon komplikált egyenlet, tekintetbe kell venni, hogy a lemezen szereplő zenészek mindegyike nagyon aktív a saját zenekarával, és csak a covid idején volt egy kis idejük. A The Nest nagyon intenzív tapasztalat volt, a ’nincs megbánás’ volt itt egyértelműen a nyerő formula. Ezt csak én mondom, de én inkább a Wolvennestre koncentrálok, mint egy második The Nest-lemezre, de soha ne mondd, hogy soha.” A posztmodernitás vagy a posztmodern zene/művészet gyakran felmerülő téma mostanság. Az egyik rendszeresen előkerülő kifejezés a „dekonstrukció”, ami arra is vonatkozik, hogy sok mai zenekar és zenész csak a múlt zenei formáinak, hangzásainak a töredékeiből, szilánkjaiból táplálkozik. Mit gondolsz erről a rendkívül összetett kérdésről? „Nagyon nehéz ezen a téren jósolni, mert nem tudhatod, mi történhet meg még zenei téren. De én egészen biztos vagyok benne, hogy az underground az a terrénum, ahol új zenei formák fognak születni. A Reverorum Ib Malacht úgy szól, mint bármi más? A Mort, a Blut Aus Nord lemeze ma is érvénnyel bír, húsz évvel a megjelenése után? Ami a fajtánkkal fog történni, az nyilvánvalóan hatással lesz arra is, hogy milyen zenék születnek. Lehetséges, hogy az emberiség túl messze jutott el a kényelmi zónájában, és ez a kreativitásra is hatással van. Egy részem ma is úgy gondolja, hogy a fájdalom, a trauma, a tapasztalat, a szerelem, a szomorúság, és minden egyéb ezek között a legjobb katalizátor az alkotásra. „Amíg az őszinteség mint tényező fennáll, lesz lélekkel teli, jó művészet.”Én például szeretem George Sand írót, és egészen bizonyos vagyok benne, hogy amit írt, az a személyes tapasztalataiból származik. Őszinte. Amíg az őszinteség mint tényező fennáll, lesz lélekkel teli, jó művészet. Épp ezért gondolom azt, hogy az extrém/experimentális művészeti formákba nem kellene túl sok pénzt invesztálni. A pénz SOHA nem lehet nagy dolgok elindítója. A kérdésedre válaszolva: ha csak a múltból építkezel, azt csinálod, amit az MI művel: fércművet, semmi egyebet. És lassanként semmid sem lesz, amit felajánlhatsz, legfeljebb saját magad és a tükör. Lehet, hogy a mesterséges intelligencia egyetlen pozitívuma az, hogy rá fogja kényszeríteni a művészeket, hogy még mélyebbre és szokatlanabb területek felé ássanak. Idővel kiderül.” Egyesek szerint átvenné az alkotás feladatát az embertől... „Az MI megoldotta a szennyezés problémáját? Az MI teremtett munkahelyeket? Az MI-nek sikerült megtalálnia a gyógyszert a rákra? Az MI csupán egy eszköz a techológia urainak a kezében, hogy ezek a szociopaták meggazdagodjanak, mindenki más pedig tovább szegényedjen. Ez lehetővé teszi számukra, hogy megrohanjanak magánszigeteket, ahol távol lehetnek mindentől, amit a legjobban megvetnek: bennünket. Ez a feudalizmus új arca, és eddig nem éppen arra szolgál, hogy segítsen az emberiségnek. Ezek a figurák magasról tesznek az emberekre. Mind ez idáig az MI csak megszüntetett munkahelyeket, lemásolt és ellopott művészeket (valószínűleg ez az emberiság legnagyobb rablása), és rávette az embereket arra, hogy milliárdokat fektessenek be az anyagi nyereség reményében. De képzeljük el, hogy nincs anyagi nyereség. Mi fog történni? Dominó-effektus az egész pénzügyi szektorban. Jelen pillanatban ez csak egy eszköz, ha lusta vagy arra, hogy magadtól írj valamit, vagy nincs időd. Még csak nem is „intelligens”. Ami az élő koncerteket illeti, láttam zenekarokat, ahol minden zenésznek hangrendszer volt a fülében klikk-jelekkel, háttérzenével, programozott fényekkel. Tudod, hogy ez hogyan szól? Hamisan. A nagy fesztiváloknak valószínűleg ez a jövője, ám az undergroundban, ahol az emberek valódi élményeket keresnek, ha megesik egy hiba, nos, ez is az élmény része. Ez tesz bennünket emberré: a ’boldog történések’. A mi lemezeinken is van néhány ilyesmi, és tárt karokkal fogadjuk őket. Ugyan feszesek vagyunk a színpadon, soha nem adtunk tökéletes show-t technikai értelemben. Elszakítasz egy húrt, elfelejtesz egy versszakot a pillanat energiájának köszönhetően, a hangod átmegy a vörös zónába, az ujjaid cserbenhagynak, fáj a fejed, történhet bármi. Ezek hatással vannak az előadásra, és az a hatás önmagában nem rossz. Különlegessé teszi a fellépést. És ha valami történik, a zenésztársak reagálnak a hangszereikkel, megvédenek, akár egy pajzs. Ily módon védve érzed magad, és extra adag energiát adsz át, amivel visszatérsz a helyes vágányra. Egy élő koncertnek mindig eleven fenevadként kell mutatkoznia. Ezért vagyok biztos benne, hogy az underground és az értékei mindig létezni fognak. Inkább aggódok azokért, akik a zenélésből akarnak megélni – dalszerzők, session-zenészek stb. De minden korszaknak megvannak a kihívásai. Azt hiszem, annak idején a nagyzenekarok nem voltak boldogok, amikor megjelent a színen a mellotron.” Tudomásom szerint a Wolvennest nem ad sok koncertet. A zenekari elképzelés az, hogy a koncertek legyenek ritkák és különlegesek? „Nem akarunk sokat játszani és főleg azért nem, mert a koncertjeink intenzívek. De évente van nagyjából 10-30 koncertünk. Más elfoglaltságainkat tekintetbe véve, a mi mércénk szerint ez tisztességes teljesítmény. Egyvalamiben biztosak vagyunk: mindig úgy megyünk színpadra, hogy a lehető legtöbbet nyújtsuk és különlegessé tegyük a fellépést. Példának okáért, soha nem adtuk elő kétszer ugyanúgy az Out Of Darkness Deepet.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025/12. számából.

Bezár

Bezár

Bezár

megtekintés     »     wolvennest