WITCHER: Öröklét

2025. 12. 28. 12:37   »   kritika   »   U2512

kiadó: Filosofem Records   
»   szöveg: Milán Péter

A Witcher kétszemélyes formációja a 2010-es Úttalan utakon demó óta rója a maga útját, amely valójában nem keresztezi egyetlen más zenekar pályáját sem, ha a hatásokat leszámítom, ami teljesen más ügy. A black metalt illetően a két legfontosabb név, ami a Witcher kapcsán megemlíthető, a Burzum és a Summoning. Ismerve Neubauer Roland zenei ars poeticáját, nagy eséllyel soha nem lesznek nagy változások a zenekarban, így amennyire saját világot alakított ki magának a Witcher, annyira az említett stílusalapítók hatása is bennmarad a jövőbeni lemezekben. Nagy gond nincs ezzel, mert, mint írtam, a Witcher az évek és kiadványok egyre hosszabb során át megalkotta a maga hangzásvilágát. Ennek aktuális állomása az Öröklét című negyedik album. A fentieknek minimális mértékben ellentmondva meg kell jegyeznem, hogy apró változások mindig vannak az előző albumhoz képest, de ezek inkább a hangzás, a produkció, a dinamizmus vonalán mutatkoznak meg, esetleg a konkrét tempókra vonatkozóan. Például az Öröklét második dalában (Szélhozó) gyors részeket is hallunk, úgy értem, hogy kifejezetten gyorsakat, amelyek ugyan a black metalban teljesen általánosak, a Witcher lassan vonuló kompozícióiban igen ritkán bukkannak fel. A dobjáték is mintha valamelyest megelevenedett volna. Természetesen nem kell vad pörgetésekre, díszítésekre gondolni, azonban pl. a Röghöz kötött tételében hallhatunk néhány kisebb ütem-ornamenst. S mintha a sorok között ez az alapvetően egészen lassú dal is erőteljesebbnek hatna. Persze csaknem érzékelhetetlen, alig körülírható dolgokról veszélek. A Witcher tökéletesen elvarázsolt black metalja eleve az érzésekről, a megfestett hangulatokról szól. Nehéz konvencionális metal-ismérvekkel szemléltetni. A Witcher a black metal azon vonulatához tartozik – ha lehet ilyet mondani –, ahol a folyamszerű gitár és a billentyűsök egyszerre, együtt gördülve adják egy-egy dal arculatát. 9-10 perc alatt bontakozik ki egy-egy szerzemény, értve ezalatt azt, hogy a repetitív módszer révén mintegy beépül a hallgató tudatába. A címadó öröklét jól aláhúzza, hogy miként épít fel egy masszív hangulattételt a Witcher: Roland és Gere Karola a maguk teremtette világot barangolják be szüntelenül, s miközben járják erdei táncukat, mind jobban belakják ezt a titokzatos birodalmat. Karola szép énektémái, bár néha kissé eltűntek a keverésben, extra színeket adnak hozzá a megkapó természeti képekhez. A zenével szerves egységet képező borító ismét Pénzes Balázs (Grafit és hamu) munkája. A Witcher jó szokásához híven most is kapunk egy klasszikus feldolgozást: a záró Piano trio No. 2 – Andante con moto Schubert művének átirata. Itt Roland is megnyugszik kissé, elhalnak az erdei sikolyok, csak a Witcher világával összeolvadt, andalító, szép zene járja át a vidéket. A magányos utazás folytatódik... TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025/12. számából.

megtekintés     »     witcher