2025. 12. 30. 19:18 » interjú
szöveg: Underworld
Közeledve az év végéhez körkérdést intéztünk hazai zenészek, zenekarok felé, kinek melyik volt a legemlékezetesebb szilvesztere, évzáró bulija? A beérkezett válaszokat több részletben közöltük. Ez itt az utolsó adag.
Oláh Zsolt (Remorse)
„Az utóbbi 10-15 évben a kutyáimmal töltöm a szilvesztert, Oláh Lassie-vel és régebben még Oláh Bogánccsal (sajna ő elment, így most Oláh Tappancs és Lassie jön velem a buliba). Már úgy, hogy a pincében vagyunk, a család pedig fenn alszik ugye az emeleten. Lent van a stúdióm, és szoktam azért néha gitározgatni nekik és Pokolgépet hallgatunk, hogy ne hallják a tűzijátékot! (nevet)
Régebben viszont rendszeresen voltak bulik, ugye a zenekar körüli társasággal, ami elég nagy számú volt régen, úgyhogy általában kibéreltünk egy olyan helyet, ahol színpad is volt, hogy zenélgessünk. Szólt a metal, ment a tánc, minden, ami létezik. És hát többször is előfordult, hogy kétnaposra sikerült. Ezek azért mind eléggé emlékezetesek, mert aki elfáradt, az hazament, és aztán visszajött és január 1-én folytattuk az akciót.
De talán a legemlékezetesebb egy sokkal régebbi buli, 1999 környéke talán. Egy barátunknál voltunk, még kisebb társaságban itt is kétnapos volt a buli, de akkor még nem volt ugye mobiltelefon. Úgyhogy én hazajöttem, nem is rólam szól a bulinak az emlékezetesebb része, hanem két barátomról. Január 1-én lementünk egy közeli ilyen szórakozóhelyre. Hát ők ott voltak, mint kiderült még, haza sem mentek. Úgyhogy gondoltam, innen már csak vége van a partinak, és haza kóvályognak, de nem így történt. Január 2-án Petyát a szülei keresték nálunk, meg minden haveromnál, hogy hol van ez a gyerek, mert még szilveszter óta nem jött haza… Úgyhogy kimentünk a házba, ahol a szilveszteri buli volt, és ők egy kannás bor társaságában épp a kertben ültek és Sodomot hallgattak. (nevet)
Ezenkívül még emlékezetesek számomra azok a szilveszterek, mikor jártuk a várost, és becsapódtunk ilyen olyan buliba. Akkor még igen nagy élet volt. Ózdon is rengeteg nagyobb társaság volt, akik jártak a szórakozóhelyekre. És hát több buliba is meghívtak minket, úgyhogy szépen végigjártuk, igyekeztünk lenyúlni mások barátnőit. (nevet)
De volt olyan is, hogy az akkori páromért, akivel nemrég ismerkedtünk össze, eljött az édesanyja… tetszett neki a csapat és a buli is. (nevet)
Szóval azt tudom mondani én is, mint Slayer Csabi (Schleier Csaba, Wackor), hogy rengeteg emlékezetes buli volt, de nem a szilveszterek leginkább, hiszen azt nagyrészt a szűk baráti körrel töltöttük. Ami a legfontosabb számomra, hogy mi még mindig együtt töltünk minden évben két napot, de nem szilveszterkor, hanem nyáron, mert akkor jobban lehet szabadtéren bohóckodni.” (nevet)
×××
Veres Gábor (Watch My Dying)
„A WMD-vel többbször is meghívást kaptunk szilveszteri rendezvényre zenélni, és kétszer el is mentünk. Az egyik Szegeden volt, és a visszaút miatt nem nagyon csaptunk bele a mulatozásba. Néhány évvel később viszont Budapesten, az akkori Kék Yukban követtük el életünk legittasabb előadását.
Különösebb szesztilalomban nem egyeztünk meg, de így utólag nem lett volna rossz ötlet. Több fellépő volt, és épp szünet volt a programban, amit arra használtunk fel Imrével, hogy ellenőrizzük a felszerelést a színpadon. Nem néztük az órát, onnan tudtuk meg, hogy éjfél van, hogy a semmiből ordított fel a Himnusz, plafonig tolt hangerővel. A némileg kapatos helyzetfelismerésünk bekapcsolt valami általános iskolai reflexet, összebeszélés nélkül vigyázzállásba vágtuk magunkat. A jelen lévő emberek ezt látva hasonlóan tettek, és fennhangon énekelve néztük egymást.
Nem sokkal később kezdtünk. Volna. A legelső dal után Garcia Dávid, az akkori dobosunk eldobálta a dobverőket, és egy kurta »ki kell mennem« felkiáltással lelécelt a vécék felé. »Nekem is, nekem is!« mondták a többiek. A zenekar háromötöde ledobálta a hangszereit, és az ordítva röhögő nézőket kikerülve kiszaladtak.
Álltam ott a mikrofonnal a kézben, nem hittem el, hogy nem egy Monthy Pyton jelentben vagyunk, és annyit tudtam csak közölni a jelenlévőkkel, hogy: »Hát, ezek elmentek hugyozni.«
A visszatérő urakat olyan ováció fogadta, amire szerintem a szobatisztaságra nevelésük óta nem volt példa.
A koncert többi részére egyáltalán nem emlékszem, ami sajnos nem egyszeri jelenség volt abban a súlyosan Kettőnégyen-Pantera videókon szocializálódott korszakban. A magam részéről emiatt nem tudok felhőtlenül szórakozni a márhívós vicceken. Csak azért nincs WMD-verziója a jelenségnek, mert senki sem vette a fáradságot arra, hogy felvegye, de számtalan alkalom lett volna rá.”
Fotó: Vitéz Marcell
×××
Kovács Attila (The Answer Lies In The Black Void / ex-Varso/Watch My Dying/Sear Bliss/Superbutt stb.)
„A szilveszterről nagyon sokáig az ISZONYATOS BULIK jutottak eszembe, viszont deresedő halántékkal már egyáltalán nem nagy kaland olyasmikről nosztalgiázni könnyes szemmel, hogy akkor most mennyire rúgtunk be, meg hogyan fulladt arcsimogató félálomba annak megfejtése, hogy melyik a legjobb gitárszóló a Van Halen 1984 lemezén. Pláne, mivel az ilyen buliknak megvan az a hátránya, hogy bizonyos idő elteltével már teljesen összefolynak, és nagyjából úgy vagyunk velük, mint szegény Ozzy volt a nyolcvanas évekkel.
Szóval, ami az utóbbi években elsőként jut eszembe – Stallone mellett –, ha meghallom a ’szilveszter’ szót, az 1995 utolsó napja. Ekkor készült el a 2 Non Normals együttes Újévi szalonna című ötödik, összesen két példányban megjelent kazettaalbuma. Ezt a projektet Kozma Richárddal, a Varso dobosával hoztuk össze abban az időben, amikor nem találtunk próbatermet a zenekarnak. Addigra ugyanis vagy ki lettünk tiltva a szóba jöhető helyekről – jellemzően kisszoba, garázs és családi tulajdonban lévő borospince értendő ezek alatt –, vagy még nem akadtunk rá olyasmire, ami megfelelt volna nem túl magas igényeinknek, vagyis hogy legyen bármi, ahol van némi fűtés, meg nem kell a teljes kiflipénzünket rákölteni.
A 2 Non Normals nevét és koncepcióját a Metal Hammer 1995. májusi számából vettük, egész pontosan a legendás Súgd meg nekünk levelezőrovat csak akkor egyszer megjelent Baromság szekciójából, melyben – mint ez tíz évvel később kiderült –, Veres Gábor, későbbi Watch My Dying-énekes számolt be a Hentesbárd megalakulásáról, meg hogy már tíz demót felvettek egy kihalt művházban, fantás üvegek és más egzotikus hangszerek segítségével. Ó, hát ezt nekünk is ki kell próbálnunk! – gondoltam. Másrészt a korai norvég black metal lemezek atmoszférikus intrói és outrói által inspiráltan nagyon szerettem volna szintin játszani, úgyhogy nem minden ok nélkül fordultam Ricsihez, akinek akkoriban tulajdonát képezte egy kísérőautomatikás Casio.
Az első anyagot nagyjából két óra alatt raktuk össze. Néhány szöveget megírtunk előre, de sokat a helyszínen találtunk ki. Egy dal, egy próba, aztán egy felvétel, ha nagyon elrontottuk, legfeljebb kettő. Mint az egyes Black Sabbathnál, csak mi kazettás magnóval dolgoztunk, a szólamok arányait meg úgy állítottuk be, hogy közelebb vagy távolabb ültünk. Elkészült, örültünk, másoknak is megmutattuk, és bár legtöbben azt mondták, ez borzasztó, azért voltak, akik nem. (Ez a jelenség bizonyos szempontból az egész úgynevezett pályafutásunkat végigkísérte, nem csak ebben a formációban.) Meg aztán nekünk is tetszett, szóval jött a többi. És annyira jól szórakoztunk, hogy amikor elérkezett a soron következő szilveszter, természetesen az tűnt a legjobb mókának, ha ebből az alkalomból újabb lemezt készítünk.
Ez lett az Újévi szalonna, amit Ricsi szobájában vettünk fel, pezsgődurranás helyett – mert hát hol ittunk mi még akkoriban?! – arra nagyon távolról emlékeztető ’üdítősüveg-kinyitás’ intróval, és olyan, mára, számunkra legalábbis legendás szerzeményekkel, mint az ünnepeket gunyoros éleslátással karikírozó December, a társadalomkritikus A pénz, a középiskolás lét kihívásait megéneklő A kettő között, vagy a Sátánista dal. Mire eljött az éjfél, a Himnusz, meg a Sas-kabaré – de lehet, hogy nem azt néztük, erre már nem emlékszem –, a kezünkben volt a 2 Non Normals új anyaga. Kár, hogy a tobzódó kreatív energiákat és az időhatékony alkotókészséget a mutáló kölyökhangú minimál avantgárd szintimetal iránti közönségigény hiányában nem tudtuk népszerűségre váltani. Művészsors. Pedig az akkor közismert politikusok neveit rímbe szedő Parlamenti napló című dalunk sok évvel megelőzte a Bëlga ugyanezen koncepció mentén készült, sokkal kevésbé szellemes című Politikus boogie-ját.
Az album utóélete mostohán alakult, mivel az egyetlen fennmaradt példányt tartalmazó kazettára tesómék rávettek valami deszkás öcsipunkot, talán Green Dayt vagy a Blink 182 valamelyik lemezét, de szerencsére a legjobb számokat még korábban átmásoltam a Kevert moslék című válogatásra, így az anyag egy része azért megmentődött az utókornak. Jobban mondva nekem. Én pedig széles mosollyal indítom el minden év végén, és jókat kacagok az olyan veretes sorokon, mint például:
»Az év legjobb napja következik,
Itt aztán mindenki jól beiszik.
Szilveszterkor mindenki durrantgat,
és a sok piától lehányja az asztalt!«”
×××
Molnár Máté (Beast In Black / ex-Wisdom)
„Nekem semmi különös szilveszteri sztorim nincs, úgyhogy egy klasszikus esetet elevenítenék fel. Úgy jó 20-25 évvel ezelőtt egy barátommal egy ismerős ismerősének a szilveszteri bulijába voltunk hivatalosak, valahol Érd környékén, ha jól emlékszem.
Jó szokás szerint már bemelegedve érkeztünk a buliba, ahol az ajtónál elkaptak egy welcome drinkre, azt mondták valami házi specialitás. Az íze valóban nem volt rossz, és egy ideig a hatása is jó volt, aztán a barátommal úgy éreztük, kicsit jobban forog a világ, mint kéne, lehet, érdemes lenne pár percre ledőlni, mielőtt éjfélt üt az óra. Mivel még csak 10-11 környéke volt, így ez simán belefért. A házigazda egy franciaágyas szobát talált nekünk erre a célra, gondolom a szüleié volt, így én az egyik oldalra a barátom a másik oldalra feküdtünk le. Hamarosan újra megjelent egy-egy lavórral a kezében. Mondtuk neki, hogy erre nem lesz szükség, de ő erősködött, hogy jó lesz az. Aztán ahogy kifordult az ajtón, éreztem, hogy valami megmozdult a gyomromban, úgyhogy használatba is vettem gyorsan a lavórt. A barátom ugyanígy kb ugyanabban a percben. Ezután tényleg kimerültünk, eljött az idő egy kis pihenésre, hogy erőt gyűjtsünk a banzájhoz.
Pár perc múlva valamelyikünk felkelt, össze is szedtük magunkat, jót röhögtünk milyen bénák voltunk, aztán megbeszéltük, hogy mehet a buli. Egy kis öblögetéses szájfrissítés után készen álltunk a bevetésre, de ahogy elindultunk a lépcsőn, furcsa volt, hogy sehol nincs zaj. Lent üres poharak és üvegek szanaszét, a fotelekben meg kiterülve feküdtek az emberek. Aztán amikor megpillantottuk falon az órát, ami szerint már hajnali öt volt, rájöttünk, hogy ezt a szilveszteri bulit úgy, ahogy van, átaludtuk.”
×××
Kovácsovics Máté (Mudfield)
„Általában a szilvesztert baráti társaságban ünnepeltem, egy időben valaki mindig vállalta az áldozati szerepet, hogy nála megrendezésre kerülhet e jeles esemény – persze utána, január elsején az összes szervező feleszmélt, hogy soha többet nem vállal ilyesmit a mi brigádunkkal a saját otthonában. Azóta rájöttünk, hogy a szálláshelyeknek és az erre való rendezvényhelyszíneknek is meg kell élniük valamiből, így inkább ezeket preferáljuk már – koncertet egyébként egyáltalán nem vállalunk az év utolsó napján.
2015 szilvesztere a gitárosunk, Isiék családi házában indult, azon belül is az anyukájának a fodrász szalonjában. Ha jól emlékszem, akkor a zenekar és a közvetlen barátok, barátnők jöttek el, nem voltunk olyan sokan, és talán az első (és egyetlen) szilveszteri alapozás volt életünk során, ahol borzasztóan vigyáztunk a helyszínre és a környezetünkre, mert mégiscsak egy munkaterületről beszélünk. Korán kezdtünk, mert én abban a szerencsétlen helyzetben voltam, hogy este kilencre indulnom kellett a pár sarokkal arrébb lévő Stone Clubba dolgozni, ott pultoztam, és minden ellenkezésem ellenére én nyertem meg a szilveszteri melót, amit egy borzasztó, kegyetlen traumaként fogtam fel az akkor 19 éves fejemmel. Ezt a szörnyűséget, hogy nekem az év egyik legf*szább napján a csöves szeghalmi diszkóban ki kell szolgálnom a szilveszteri szórakozókat, csak úgy tudtam feldolgozni, hogy Isiéknél amilyen gyorsan csak lehetett, bemákoltam. Ügyesen eltettem magam, majd az óra kattant és nyomás át a klubba.
Nyilván mindenki, vagyis a legtöbben éjfél előtt társasággal vannak valahol, és majd az új esztendő beálltakor keresik meg a szórakozóhelyeket. Nem volt ez másképp akkor sem, így az év utolsó óráit masszív jéger-sör kombóval folytattam aznapi kollégámmal, Danival, mert munka nem volt. Éjfélkor pezsgő, puszi-puszi, mondom, mekkora királyság, így is szét tudom magam csapni, és még pénzt is kapok érte. Kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy az élet császára vagyok – azonban hajnali fél egy környékén elkezdtek vendégek is érkezni a klubba. Egyre többen és többen lettek, és sajnos nem csak pisálni tértek be, hanem egyből a pultot, így ezáltal minket támadtak be. Egy darabig bírtam: rengetegen ajándék pia jött, és még akkor talán elhittem, hogy ez csak szimpla bulizás marad – de jött egy BUMMMM. Ez a kicseszett nagy hang én voltam, vagyis a testem, ami az oldalt lévő összes sörösrekeszt leborította, magával rántotta, és betemette maga köré. Dani felsegített, »nyugi tesó, még bírd ki egy kicsit, menj ki, gyújtsál rá.« Hogy az a cigaretta, amit ezután szívtam, miből lehetett, azt nem tudom, de a következő pillanatom a gyújtás után már csak az, hogy a ganét takarítjuk feloltott villanynál a zárórakor, reggel fél 6-kor.
Persze ennél voltak sokkal boldogabb és élménydúsabb pillanataim is, de mindig mosolyt csal az arcomra ez a kép, ha erre a bulira gondolok.”
Fotó: Baracskai Márk
TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025. decemberi számából.





megtekintés » körkérdés, szilveszter, oláh zsolt, veres gábor, kovács attila, molnár máté, kovácsovics máté
És hogy bírja a zenédet? – Befejező rész
Bár a színpadon, a dalokban vagy az interjúkban ritkán találkozunk velük, de sok metalzenésznek van valamilyen házi kedvence, kisállata. Körkérdésünkben most (főleg) hazai muzsikusoktől érdeklődtünk ezekről a szőrös, pikkelyes, tollas vagy egyéb, állati bajtársakról....
interjú
És hogy bírja a zenédet? – 7. rész
Bár a színpadon, a dalokban vagy az interjúkban ritkán találkozunk velük, de sok metalzenésznek van valamilyen házi kedvence, kisállata. Körkérdésünkben most (főleg) hazai muzsikusoktől érdeklődtünk ezekről a szőrös, pikkelyes, tollas vagy egyéb, állati bajtársakról....
interjú
És hogy bírja a zenédet? – 6. rész
Bár a színpadon, a dalokban vagy az interjúkban ritkán találkozunk velük, de sok metalzenésznek van valamilyen házi kedvence, kisállata. Körkérdésünkben most (főleg) hazai muzsikusoktől érdeklődtünk ezekről a szőrös, pikkelyes, tollas vagy egyéb, állati bajtársakról....
interjú
És hogy bírja a zenédet? – 5. rész
Bár a színpadon, a dalokban vagy az interjúkban ritkán találkozunk velük, de sok metalzenésznek van valamilyen házi kedvence, kisállata. Körkérdésünkben most (főleg) hazai muzsikusoktől érdeklődtünk ezekről a szőrös, pikkelyes, tollas vagy egyéb, állati bajtársakról....
interjú