POKOLGÉP / LADY MACBETH / TERRA NULLIUS – Bp., Barba Negra Blue Stage

Régi – több évtizedes – hagyománya van a december végi évzáró Pokolgép-koncerteknek, a mostani rendezvény azonban valahol mégis rendhagyónak volt mondható. Ezidáig ugyanis minden alkalommal egy bulit adott ilyenkor a zenekar, míg most két estére – december 30. és 31. –, egymástól markánsan eltérő programmal lett meghirdetve a tradicionális évbúcsúztatás. Praktikus okok miatt aztán ez annyiban változott, hogy a szilveszteri koncert február 28-ra napolódott, viszont az eredeti tervek szerint változatlan maradt a két fellépés koncepciója (első este: erős fókuszban a korai éra 1990-ig, második este: dalok 1991-től napjainkig). Mivel sokaknak nem lett volna jó a december 31. – történetesen nekem sem –, ezért mindenképpen üdvözlendőnek tartom ezt a józan belátásból adódó változtatást. A Barba „kék” színpadán már az első előzenekar, a budapesti Terra Nullius kezdésére egész szép számú publikum verődött össze, és a 2022-ben alakult hard rock/heavy metal csapat igyekezett is megszolgálni az időben érkezők bizalmát. Pár éves létezéséhez képest egyébként a brigád már a harmadik énekesénél tart a musicales-színházas háttérrel rendelkező Pesák Ádám személyében – a srác kiállásásán kétségkívül lehetne még karcosítani, de a hangja ezzel együtt teljesen rendben volt, és a lényeg úgyis ez. Általam nem ismert ok miatt a billentyűs és csellós részek gépről szóltak, ami kicsit azért rányomta bélyegét az összhatásra. Cserébe viszont egészen jól szóltak, és nekem kifejezetten tetszett a gitárjáték is, főleg ami az ízes-ízléses szólókat illeti. A basszusgitáros Éber Tamás személyében egyébként egy sokat látott veterán erősíti őket – ő egykoron a Classica soraiban pengetett. A magyar nyelvű, a hard rock és a metal határmezsgyéjén mozgó dalokat a cselló hangzása teszi egyedivé – ezt a vonalat lehetne hangsúlyosabbá is tenni a jövőben, mint ahogy azért egy markánsabb színpadi kiállásra sem volna ártalmas rágyúrniuk még. A brigádnak egyébként 2023-ben megjelent egy nagylemeze (Magam bajnoka), és Ádámmal a fedélzeten a terveik között szerepel pár dalt innen is újra felvenni – gondolom, új nóták írása mellett. Jelen állapotában ugyan nem érzem még száz százalékig kiforrottnak a Terra Nullius produkcióját, de tény, hogy vannak erősségeik, amikre lehet (és kell) építkezniük. Előttük a pálya. Az őket követő szolnoki Lady Macbeth és a főzenekar útjai több ízben keresztezték már egymást – először talán még 1991-ben, amikor Kukóék az Adj új erőt! lemezzel turnéztak, Láris Laciék pedig akkortájt megjelent kazettaalbumukat népszerűsítették országszerte a Pokolgép előzenekaraként. A Lady Macbeth pár évvel ezelőtti komolyabb reaktiválódása óta pedig ugyancsak voltak közös megmozdulásaik. Ezúttal egy megváltozott felállással álltak ki a szolnokiak: Boros Béla személyében új basszusgitárosuk van (aki egyébként Töfi ezeréves kipróbált cimborája az Iron Maidnemben), a kilépett Lakai Lacit pedig mostantól nélkülöznünk kell majd, maradt tehát a bandában a Cserfalvi-Láris gitárduó. A két énekes, Balogh „Cica” László és Matos Zoli szerencsére továbbra is itt vannak, az egy gitár mínusz pedig nem okozott érezhető fennakadást – szóval aggódni nincs miért, a Lady Macbeth továbbra is hozza a szokott minőséget és a maga zeneileg és szövegileg egyaránt izgalmas, néhol formabontó, kissé misztikus hangulatú heavy/power metalját. Ráadásul végre tényleg megérkezni látszik a régóta ígérgetett új lemez is, amiről szintén kaptunk igencsak ígéretes előzetest, az olyan több évtizedes klasszikusok mellett, mint a Csak álmodtam, A hetedik jel, a Skócia lánya, illetve a kissé direktebb kettes lemezről egyedüli hírmondóként játszott Nagy mutatvány. Ha jól számolom, negyedik alkalommal láttam újraindulása óta a csapatot, és a mostani koncertjük volt ezek közül a legkompaktabb és legerőteljesebb. A kéténekeses felállás pedig nem csak a régi daloknak adott egy speciális ízt, de a klasszikus érát visszaidéző friss nótában (Két világ között) is baromi jól működött a dolog. Hangulatos, lendületes, jól megszólaló, kiadós szettet vezényelt le a Lady Macbeth – jöhet az új nagylemez! (Sőt, nagylemezek! Hiszen a konferálás szerint két kiadvány is érkezik tőlük 2026-ban – hát igen kíváncsi vagyok.) A szokásos Carmina Burana intro után cseppet sem szokásos módon nem a Pokoli színjátékkal indítottak Pinyőék (az csak a harmadik dal volt), hanem a Tökfejjel, hogy aztán jó két órán keresztül kapjuk arcba – túlnyomó részben a korai éra klasszikus darabjaira fókuszálva – a tömény Pokolgép metalt. A huszonkét nótát felsorakoztató programban az első négy lemezről összesen tizennyolc tétel hangzott el, illetve még korábbra visszanyúlva a kultikus Maszk is megdörrent úgy félidő tájékán. Ez, illetve a Halálra szeretlek cseppet sem nyilvánvaló darabok élőben, és hát a Gyűlölnek is csak az utóbbi időkben került náluk elő, szóval közönségkedvencek ide vagy oda, azért pár különlegesség így is bekerült a repertoárba. A koncert első tizennyolc nótája egy az egyben az 1990-ig tartó korszak terméséből mazsolázott, az említetteken túl olyan instant klasszikusokat felvonultatva, mint pl. az Éjféli harang, a Tépett madár, a Pokolgép, a Vallomás, az Ítélet helyett, és így tovább. Szerintem bárki tudja folytatni a sort. Végül A Jel zárta a fő műsort, hogy aztán pár perc után még egy négydalos blokkal fejelje meg a banda az addigiakat. És itt jött a Barba-trükk, ugyanis – talán már amolyan átvezetés gyanánt a február 28-i koncert elé – a Rudán korszakból elővett Hol van a szó és Így szép az élet nyitották a ráadást, amit a 2024-es korongról eljátszott Amíg a tűz tombollal folytattak, majd visszakanyarodva a korai érához a Mindhalálig rock and rollal fejeztek be. Ezek után már csak az elköszönés, a tagság és – igen szimpatikus módon – a stáb bemutatása maradt, meg némi fotózkodás, meghajlás és integetés, ahogy az már lenni szokott. A mai Pokolgép szemlátomást egy lelazult, jókedvűen zenélő, és nem mellesleg halálpontosan összegyakorolt zenekar képét mutatja, ahová most már a tavalyelőtt érkezett frontember, Bánhegyesi Ricsi is klasszul beilleszkedett. Értem ezt nem csak kiváló vokális teljesítményére (apropó, itt tüdőgyulladással küszködve énekelt olyanokat, hogy csak néztünk...), hanem arra is, ahogy ceremóniamesteri pozíciójában állt helyt. Szépen felnőtt a feladathoz, minden tekintetben megérdemelt helye van ebben a brigádban. Az agyig teltházas kék Barbában a hangulatra sem lehetett panasz, az immáron multigenerációssá érett Gép-közönség egyértelműen tudta, hogy hova jött és miért. A hangzást ezúttal külön ki kell emelnem, ilyen tisztán, ugyanakkor mégis brutál erőteljesen megdörrenő soundot ritkán hallani – legalábbis ahol én álltam (középvonaltól kicsit balra, kb. 8 méterre a színpadtól, Zalánnal szemben), ott ez volt a helyzet. Tökéletes lezárása volt ez a szeánsz 2025-nek, én már most várom a február 28-i folytatást az 1991-től kezdődő korszak ritkábban játszott dalaival. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. februári számából.

megtekintés     »     pokolgép, lady macbeth, terra nullius, barba negra