PROPAGANDHI: Today's Empires, Tomorrow's Ashes (2001)

2026. 01. 06. 16:20   »   kritika   »   U2602

kiadó: Fat Wreck Chords   
»   szöveg: Bali Dávid

A kanadai Propagandhi mindig is különutas volt a hardcore/punk színtéren, második nagylemezének megjelenése pedig nem várt fordulópontot hozott a zenekar életében. A Fat Wreckhez igazolt zenekar a Less Talk, More Rock (1996) dalaiban már kendőzetlenül nyúlt olyan témákhoz, melyekben a Dead Kennedystől megörökölt önironikus szövegírás nem fedte el a feminista vagy állatjogi témakörök megéneklését. Ugyanakkor ez az állásfoglalás kéz a kézben járt a zenekar koncertjein elhangzó átkötő szövegekkel is. Nem véletlen a címválasztás sem: a skate punk célközönség több dalt és kevesebb szövegelést várt, viszont a Propagandhi – annak ellenére, hogy élvezhette a Fat Wreck nyújtotta előnyöket a nemzetközi turnézással és terjesztéssel is – nem akart belemenni abba a játékba, hogy vélt rajongói igényeket elégítsen ki az önkifejezés helyett, ez pedig belső konfliktusokhoz vezetett. A bandából így kiszállt John K. Samson basszusgitáros, hogy új zenekarára, a The Weakerthans dalaira összpontosíthasson, amiket aztán a Propagandhi saját kiadója, a frissen alapított G7 Welcoming Committee adhatott ki, így a kapcsolat fennmaradt, csupán a személyes súrlódásokból nem kértek már a felek. A helyére érkezett Todd Kowalski nemcsak új lendületet, hanem friss hangzásbeli ötleteket is hozott a zenekarba. Így igazából a 2000 őszére tervezett, de 2001 februárjában megjelenő Today’s Empires, Tomorrow’s Ashes már mindent magában hordoz, amivel napjaink Propagandhiját azonosítjuk. Nemcsak hangzásban, komplex dalszerkezetekben és a társadalmi felelősségvállalásban (amit kiegészítő tanulmányok is követtek a zenekar honlapján, ideértve egy 90 oldalas áttekintést az FBI túlkapásairól a Fekete Párducok polgárjogi mozgalmával szemben), hanem abban a gesztusban is, ahogy egy festmény kaphat új kontextust a lemez részeként, ami aztán védjegyévé vált a manitobai triónak. Ugyanakkor, ha lassan is íródtak a Today’s Empires dalai, életszerű kihívásaik is akadtak: bár a lemez szerkezete 1999-re nagyjából el is készült, a Propagandhi azért szelektív módon koncertezett (kicsit eltávolodva a Fat Wreck istállótól), de az érdemi felvételek csak 2000 tavaszán kezdődhettek, amit így is félbeszakított a zenekar próbatermének teljes beázása, valamint a dobos Jord Samolesky nem várt sérülései. A folytonos újratervezés aztán a stúdiózásra is rányomta a bélyegét. Egyfelől a dalok komorabbak lettek, mint eredetileg tervezték, másfelől a hangzás kikísérletezésére nem maradt kellő idő, így a lemez nyers ereje később megosztó kritikák össztüzében találta magát. Mindettől függetlenül a lemez nemcsak korszakos állásfoglalás, hanem a definíciója is mindannak, amivé a Propagandhi mindig is válni szeretett volna. Ahogy a gitáros Chris Hannah nyilatkozta egy chicagói lapnak: „ez volt az első lemez, amire igazán büszke lehetett” (2001), és a Today’s Empires dalainak rétegzettsége tényleg minden pillanatban egy eltökélt, szenvedélyes zenekart tükröz, amely a sejtetés helyett végérvényesen kijelentő módra vált. Miközben a dalok nyomasztó légköréhez hozzájárulnak a sűrű váltások és a ritmikai megoldások közötti váratlan átjárások is, eltolva az arányokat a punk rocktól a hardcore/punk felé, rendhagyó pengetési rendekkel és akkordbontásokkal kiegészítve, úgy a Propagandhi kifejezőbbé vált, mint valaha. A dalszövegekben megjelenik a Crass hagyatéka, és miközben Chomsky gondolatisága felemészti a punk rock ironikus hangvételét, az antikapitalista, baloldali, a fogyasztói társadalmat és az egyéni felelősséget kritizáló hangok jobban felerősödnek, mint valaha. A kizsákmányoláson felül fontos – és a korszakban bátor – gondolat volt, hogy az államot az erőszak fenntartó intézményeként azonosítsa egy ekkora zenekar, viszont amíg a Bad Religion vagy más, meghatározó punkzenekarok a korszakban a retorikai kérdésekben leltek biztonságra, a Propagandhi lebontott minden falat, amivel tompítania kellett volna saját állásfoglalását. A lemezmegjelenés ugyan ki lett tolva – 2000 novemberében jött az első kedvcsináló – de a tavaszi turné már igazolta, hogy az embereket mennyire letaglózta a Propagandhi váltása, dalszerzői kiteljesedése. A teljes turnét a 9/11 eseményei miatt nem tudták befejezni, ugyanakkor a Propagandhi hatása, egyben a zenekar által felállított mérce jóformán azonnal megjelent a tengerentúli hardcore/punkban. Olyan, mára alapvetésnek számító zenekarok hivatkoztak rájuk, mint a Strike Anywhere, az A Wilhelm Scream vagy épp a Comeback Kid, de a Boysetsfire és a Rise Against katalógusán is nyomot hagyott a Propagandhi zenei és szövegbeli határfeszegetése, ami ugyan nem indított el mainstream hullámot, de legbelül mindmáig formálja a szubkultúra önazonossági kérdéseit. × × × Megjelenés dátuma: 2001. február 6. Kiadó: Fat Wreck Chords (Kanadában: G7 Welcoming Committee Records) Producer: Ryan Greene Felvételek: 2000. május–augusztus, Motor (San Francisco) és Mid-Can (Winnipeg) A borítókép – The Unfinished Flag of the United States (Az Egyesült Államok befejezetlen zászlaja) – Lawrence Ferlinghetti alkotása. Propagandhi 2001 Chris Hannah – gitár, ének Jord Samolesky – dobok Todd Kowalski – basszusgitár, ének Today's Empires, Tomorrow's Ashes Mate Ka Moris Ukun Rasik An Fuck the Border Today's Empires, Tomorrow's Ashes Back to the Motor League Natural Disasters With Friends Like These Who the Fuck Needs COINTELPRO? Albright Monument, Baghdad Ordinary People Do Fucked-Up Things when Fucked-Up Things Become Ordinary Ladies' Nite in Loserville Ego Fum Papa (I Am the Pope) New Homes for Idle Hands Bullshit Politicians March of the Crabs Purina Hall of Fame DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/02. számából.

megtekintés     »     a múlt zenéje, propagandhi