A Kátai-akta I.

2026. 01. 11. 11:40   »   interjú   »   U2512

szöveg: Uzseka Norbert   
»   fotó: Karancz Orsolya, Jáksó Imre, Dylan Kitchener, Varga Viktória, Gáspár Péter, Zenefestő.hu, magánarchívum

Kátai Tamás nevéhez fűződik minden idők egyik nemzetközileg is legismertebb magyar zenekara, a Thy Catafalque, mely amúgy sok-sok éven át csak szobaprojekt volt, és maga Tamás sem hitte volna, hogy valaha koncertezni fog a dalokkal. Ez alkalommal személyesebb témákról kérdeztük őt. Mikor és hol születtél? Milyen gyermekkorod volt? „1975 decemberében, Makón. Nagyon szép és kedves emlékeim vannak. Boldog voltam, és nem is igazán emlékszem olyan traumatikus élményekre, amilyenek sokaknak voltak az ismerőseim közül. Nagyon nagy szerencsém volt azzal, ahogy és ahol felnőttem.” Szüleid, tesók? „Van egy húgom, egy évvel fiatalabb nálam. Meg van egy anyukám és egy apukám, akik már nyugdíjasok. Apukám villanyszerelő volt, anyukám pedig bérszámfejtő, utána pedig nővér a Szegedi Gyermekklinikán.” Ők mit gondolnak a zenédről? „Mindig támogattak, amiben csak lehetett. Apukám javította meg az egyik próbahelyünkön is a villamoshálózatot, meg gyakran vitt minket koncertre is, ha nem volt autó. De a többiek szülei is sokat segítettek ilyesmikben. Magával a zenével kapcsolatban nemigen vannak képben, mármint azzal, amit én csinálok. Teljesen más közegben nőttek fel: a rádiót hallgatták, mint a legtöbben. A családban korábban nem is volt zenész, vagy bármilyen művészeti tevékenységet folytató ember, úgyhogy nekik nincs ezzel kapcsolatban hátterük. De érdeklődnek, és a mai napig igyekeznek támogatni.” „Valójában ez egy darab kazetta, azon van pár felvétel, néhány perc az egész, ennyi maradt abból az időből, be van digitalizálva.” Voltak ezek a Polimer kazettára rögzített gyerekkori hangfelvételek, amiket pár dalodban felhasználtál. Valaha megkérdezted apukádat, hogy miért vette fel ezeket? „Nem. De úgyis megyek haza hétvégén, most megkérdezem. Szerintem nem is emlékeznek rá, hogy ezek megvannak. Nem is tudom, hogy honnan kerültek elő. A ’80-as évek legelején vették fel a szüleim, onnan lehet tudni, hogy apukám bemondja a dátumot, hogy 1982. szeptember valamennyi, ahogy hallható is a Tűnő idő tárlat lemezen. Meg most a következőre is elővettem, rajta lesz újra valami onnan. Valójában ez egy darab kazetta, azon van pár felvétel, néhány perc az egész, ennyi maradt abból az időből, be van digitalizálva.” Mi volt a jeled az óvodában? „Mintha alma lett volna, de nem vagyok benne biztos.” Több korábbi interjúban említetted az Öregházat Makón. Volt a Gire próbaterme, de vettél fel ott TC-hez is zenét. Azzal mi történt? „Ez a nagyszüleim háza volt. A harmincas években épült. Dédapám csizmadiamester volt, ő építtette. Itt éltek és itt volt a műhely is, ami persze a kommunizmus kezdetével megszűnt és nagyapám már egy KTSZ-ben volt cipész. Viszont a ház szerencsére megmaradt. Miután elköltöztem Skóciába, a szüleim eladták. Azóta több tulajdonosa is volt, teljesen leromlott az állapota, végül elárverezték és pár éve egy Stihl-üzlet van benne, rendesen fel lett újítva, aminek örülök, akkor is, ha már nem ugyanaz a ház, mint ahol felnőttem, meg ahol később annyit zenéltünk. Igen, ott volt a Gire próbaterme is éveken át, de ott vettük fel a Tűnő idő és a Róka hasa gitárjait is, az Erika szobája is ott készült, a Trans Express klip is, de az Őzek futása klipből is vannak onnan dolgok, és több dalszöveg is onnan merített. Csoda egy ház volt, nagy, titokzatos udvarral. Elmúlt.” És Makó? „Gyakran járok haza, most hétvégenként a Gire-próbák miatt is, mert játszunk decemberben Szegeden, de egyébként is havonta legalább egyszer hazalátogatok, így nem annyira látom, mennyit változik. De az például világos, hogy jóval kevesebben élnek ott, mint régen. De az egész Alföldre jellemző a drasztikus zsugorodás a lakosság számának tekintetében az elmúlt évtizedekben. Gyerekkoromban 30 ezer körül éltek ott, most pedig 21 ezren. Ez a szám 1920-ban volt a legnagyobb: 37 ezer, ami száz év alatt majdnem megfeleződött. Nemsokára meg is fog. Amikor én jártam általános iskolába, 150 gyerek volt az év­folyamban. Ugyanabból az iskolából ballagott pár éve a keresztfiam, és nem voltak harmincan.” A makói hagymához van bármi közöd? „A makói hagymával kapcsolatban azt kell mondanom, hogy gyakorlatilag már csak épphogy létezik. Régen szinte mindenki foglalkozott vele, és nem volt az annyira régen, de most már leginkább csak a környező falvakban van még számottevő vöröshagyma-termelés. Szinte teljesen eltűnt a hajdani jelentőségéhez képest. Mi nem is gazdálkodtunk. Rendkívül sok munkával jár egyébként a hagymatermesztés.” Bár nem vagyok benne biztos, hogy van dalod, ahol felmerül, el tudlak képzelni gyerekkorodban, hogy Mindenszentekkor/Halottak napján kimentetek a temetőbe az elhunyt szeretteitek sírján gyertyát gyújtani… „Amikor gyerek voltam, nem nagyon volt kihez kimenni. Szinte mindenki, a nagyszüleim és dédszüleim is éltek még, így nincsenek ilyen emlékeim. Felnőtt­koromból már igen.” És családi vagy magyar ünnep kapcsán van bármi emléked? „Semmi extra. Húsvétkor mentünk locsolkodni, karácsonykor vacsora. Május elsején felvonulás, a Maros-parton vattacukor, pörköltfőzés, temérdek részeg férfi.” „Jártunk a 601-es klubba, ott játszottak a helyi zenekarok, a Primator, az Ivanhoe, a The Garde, de akkoriban a turnék is elértek az ilyen kisvárosokba is.” Nagyon úgy tűnik, hogy több régi barátod is megmaradt az életedben, ugyanakkor jellemzően és főleg magányosan írtál zenét, sokat, sokáig egyedül is vettél fel… „Hát, a Gire-ban ugye együtt írtunk mindent, a Thy Catafalque első 13 évében meg Jánossal zenéltünk. De valóban, az első zenei projektem a Darklight nevű dolog volt, amit jobb híján egyszemélyes formációnak lehetne nevezni. Vagyis ez nem igaz, mert ezt még előtte, és tényleg ez volt a legelső, CPU-nak hívtam és azzal készült hat kazetta. Ebből jelent meg egy válogatás pár éve CD-n Jupiter 92 címmel, mert ez az 1991 és 1992 közötti időszak volt. Nem ismertem akkor még senkit, amikor azt elkezdtem ezt az egészet. A CPU-t annak idején két osztálytársamon kívül nem is hallotta más.” Ezt is akartam kérdezni, hogy mi volt előbb, a zenélés vagy a barátságok? „Elkezdtem rockzenét hallgatni, és akkor odacsapódtam azokhoz a velem egykorú srácokhoz, akik szintén ezt hallgatták. Jártunk a 601-es klubba, ott játszottak a helyi zenekarok, a Primator, az Ivanhoe, a The Garde, de akkoriban a turnék is elértek az ilyen kisvárosokba is. Volt Omen, Akela, Necropsia, Leukémia, Tankcsapda még az Aurora előzenekaraként. Nevergreen is majdnem, az első lemezük előtt, bár az pont elmaradt. Még egy svájci death metal zenekart is láttam valamelyik szerda este. És nyilván ott találkoztunk ezekkel a srácokkal, akikkel amúgy is egy iskolába jártunk korábban.” És akkor pl. a Gire azért keresett meg, mert hallottak a Darklightról? „Nem, az akkori dobossal, Gorgóval barátok voltunk, mert a mi utcánkban lakott, és az ő ötlete volt, hogy menjek oda sampleresnek, hogy iparibb legyen a zene. De már akkor évek óta ismertük egymást, már az első demón is szerepeltem fűrészeléssel és akkor már rég ismert mindenki mindenkit. Azon a Gire-­demón is ott a Jenny című dal, ami a TC-s Jánosról szól, bár akkor még bőven nem volt TC, ott is ott van a szövegben, hogy János a botrányos, meg pont abban van a fűrész is. Szóval ez egy kisváros volt pár metalos gyerekkel, akik nyilván együtt lógtak folyton. Még helyi fanzine is volt, a Verboten, amit Zolcsi meg Imi, az eredeti énekes szerkesztettek a Gire-ból.” Neked volt beceneved? „Nem. Viszont mikor már felnőttként Maroslelén tanítottam, a gyerekek hívtak Sandokánnak, mert hosszú volt a hajam. Bár ez inkább gúnynév volt.” (nevet) A tanítás meddig és milyen volt? „1999-től 2001 márciusáig tartott.” Tehát addig voltál magyar–angol szakos tanár, a végzettségednek megfelelően? „Igen. Akkoriban még kötelező volt a sorkatonai szolgálat, és én a polgári szolgálatot választottam, ami tizenöt hónap volt a kilenc hónap fegyveres helyett, és azt az időt Maroslelén töltöttem az általános iskolában, mint tanár. Ez lejárt, utána már csak félállásban lehettem volna községi könyvtáros. És ez már olyan kevés pénz volt, hogy akkor inkább elmentem a Szegedi Gyermekklinikára adminisztrátornak.” És milyen volt tanítani? „Hamar kiderült, hogy ez azért nem az én kenyerem. Meg kemény hely is volt Maroslele, vagyis inkább groteszk. Olyan volt ez az időszak, mint egy ’73-as, fekete-fehér csehszlovák filmszatíra. Ez jut eszembe azokról a teljesen abszurd dolgokról, amik ott történtek. De az világos lett, hogy nem igen akarnék tanítani. És nem is hiszem, hogy vissza tudnék menni, mert már minden annyira máshogy működik.” Akkor miért ezt a szakot végezted el? „Mert szerettem mind az angolt, mind a magyart, főként az irodalmat. Amiatt jelentkeztem legelsősorban. Először Egerbe jelentkeztem angol–földrajzra, de oda nem vettek fel. Ha felvesznek, minden másképp alakult volna, így viszont Szeged lett egy évvel később. Aztán vége lett a főiskolának, el kellett menni dolgozni, és kisült az igazság.” Amikor ott vagy egy színpadon, és valamit mondani kell a közönségnek, akkor…? „Ha felmegyek a színpadra, onnantól, hogy elindul az intró, rendben vagyunk. De ha nincs zene, egyből elveszek. Az is egy érdekes dolog, hogy ahogy vége van a koncertnek, de még vissza kell jönni elbúcsúzni, nekem már az is nagyon kellemetlen és már mennék is onnan el. Ahogy vége a zenének, visszakerülök ebbe a hagyományos állapotomba, ami sokkal visszahúzódóbb, mint ami koncert közben történik. Ezért is nincs sok kommunikáció a fellépéseken részemről, amit sokszor a fejemre olvasnak. Sok zenekarnak jól áll ez és kell is, a közönség is hálás érte. Egy Opethen világos, hogy nagyon jól és természetesen működik, én is alig vártam a legutóbb, hogy bemondjon végre valamit a mikrofonba két dal között Mihály. (Mikael Åkerfeldt, énekes/gitáros) De nálam az van, hogy tényleg benne van a szövegekben és a zenében minden, amit közölni akarok vagy egyáltalán tudok a közönséggel.” „Én inkább azt szeretném, hogy egy színházi előadáshoz hasonlítson a fellépés, de az meg egy másik végpont, belátom. Valahol meg kell találni az egyensúlyt.” Azt hogy viseled, amikor a többiek nagy ritkán mondanak valami metalosat? „Hát nézd, nyilván nem véletlen, hogy nem kezdem el csibészeltetni a koncertre látogatókat, hogy verjék össze egymást körkörösen, és a kezeket sem akarom feltétlenül látni, mert minek? Elhiszem, hogy van nekik. Én inkább azt szeretném, hogy egy színházi előadáshoz hasonlítson a fellépés, de az meg egy másik végpont, belátom. Valahol meg kell találni az egyensúlyt. De a hejjegetés be van tiltva!” Többször nyilatkoztad már, hogy nagyon szarkasztikus bírsz lenni… „Az akkor van, amikor vicces próbálok lenni, csak úgy sikerül.” Háziállatod volt valaha? „Volt a családnak két kutyája is, meg cicák. De nekem Budapesten nincs. Szeretem a kutyát és a cicát, a rókát, a vidrát és még különösen a földben lakó kisállatokat. Sünit, vakondot, csigát, különféle bogarakat, gyíkokat.” Hogy jött az, hogy nem eszel húst? Straight edge vagy? „Ez csupán merő úri passzió. Egyszer csak, tizen­évvel ezelőtt arra gondoltam, hogy igazából enélkül is meg tudok lenni. Tudom, hogy sokaknak ez nem megy, és sokan nem is válogathatnak. De én arra gondoltam, hogy ha nem muszáj, akkor ebben a húsipari horrorban nem veszek részt, mert nem kötelező valójában. De ezt nem szoktam reklámozni, mert senkit nem érdekel és tolakodásnak tartom, másrészt meg ha például hazamegyek, akkor nem okoskodok, és megeszem szépen, amit kapok és megköszönöm. Az, hogy nem iszom alkoholt, meg nem dohányzom, az meg azért van, mert egyszerűen nem érdekel. Vagyis kifejezetten feszélyez, ha például közeli ismerősöm kezd el vedelni mellettem, aminek egy nagyon régi emlék lehet az oka. Mondjuk most eszembe jut, hogy gyerekkoromban volt pár kegyetlen hajnali disznó­ölés, az is mélyen beégett, és könnyen lehet, hogy ebből fakad a húsos téma is. Lehet, hogy mégsem volt olyan felhőtlen a gyerekkorom. Úgyis mindig gyanús, aki azt állítja.” Rendszeresen futsz. Mi a jó a futásban? „Semmi. Egyszerűen csak reggel azzal kezdem a napot, és utána könnyebb végigcsinálni a dolgokat. Olyan rutin már, mint a fogmosás. Öt kilométert lefutok korán reggel, és úgy gondolom, hogy jól érzem magam. Ha meg nem csinálom, elkezd marni a lelki­ismeret-furdalás. De ez csak 25 perc, nem nagy dolog, aki rendesen fut, az be tudja ezt árazni.” Korábbi interjúban mondtad, hogy kimentél Edinburgh-ba, ahol 10 km-t futsz… „Az az EMF, minden május utolsó hétvégéjén, de az csak egy évben egyszer van ugye, és ez az indokom, hogy visszamenjek rendszeresen Skóciába. Napi szinten ötöket szoktam.” És amikor futsz, az kikapcsol, gondolkodsz közben, netán zenét hallgatsz? „Edinburgh-ban kint laktam a park mellett, a Meadowsban, és ott tényleg meditatív jellegű volt. Nem hallgatok közben zenét, azt csak otthon fülessel szoktam, amikor rá tudok figyelni. Futás közben azt szeretem, ha hallom a lépteimet. De amióta Budapesten lakom, azóta edzőterembe járok, mert a Blaha környékén nem lehet futni. Vagyis hát van, hogy jól jön.” Ez azt jelenti, hogy a teremben helyben futsz egy futógépen? „Igen. Végtelenül unalmas és gyötrelmes dolog. Csak azért csinálom, mert tudom, hogy kell. De ha meg kihagyom, akkor meg az a baj. Sakk-matt!” Mi a legjobb és legrosszabb a vidéki, illetve városi életben? „Akármekkora ordító klisé, egy kisvárosban nagyobb a nyugalom, tud csend lenni és jobb a levegő. Még kisebb településen hatványozottan. Cserébe Budapesten bármit el lehet intézni szinte bármikor. Ha belegondolok, hogy Makón kellene például a lemezeket feladnom, az egyetlen megmaradt postán már rég agyonvertek volna, ha annyi dobozzal odaállítanék a sok csekkbefizetős néni elé, mint amennyivel itt szoktam. Közben ott is van már Foxpost, szóval haladás.” Makó nyilván rengeteg dalodban ott van, de van olyan, amiben Szeged bárhogy megjelenik? „Nem, nincs. Kár, mert nagyon sok időt eltöltöttem ott, tizenkét évet jártam minden nap. Szeretem Szegedet, ismerem is a várost, de valóban, nem került szóba a szövegekben. Viszont most Szegeden vettük fel a dobokat és keverjük az új lemezt, Vári Gábornál a Miracle Soundban, mint legutóbb is.” „Izgalmas szociofotókat lehetne készíteni, de már nem lehet csak úgy embereket fényképezni az utcán, mint régen, emiatt ez a műfaj el is tűnik sajnos, pedig nagy szükség lenne rá.” Hogy kapott el anno a fotózás? „Mindig akartam fotózni, de nem volt otthon kamera, senki nem foglalkozott művészeti dolgokkal, nem volt semmiféle eszköz, nem tudtam megtanulni. Amikor a digitális kamerák már hozzáférhetőbbek lettek, 2006-ban, vettem magamnak egy Fuji gépet, és azzal nagyon sokat fotóztam. Minden nap vittem magammal, egy-két évig. De ma már ritkán történik ez meg. Amikor kimegyek Skóciába, akkor mindig sokat fotózok, de Budapesten nem megy. Itt izgalmas szociofotókat lehetne készíteni, de már nem lehet csak úgy embereket fényképezni az utcán, mint régen, emiatt ez a műfaj el is tűnik sajnos, pedig nagy szükség lenne rá.” Akkor egyhamar nem lesz kiállításod sem? „Szokott lenni, de a régi fotókból. Most is van jó pár, ami a legutóbbi kiállításról otthon maradt. De nekem erre már nincs energiám. Meg egyébként sem olyan jók ezek.” Már a régi Darklight-anyagok is számítógépen készültek. Mit használtál akkor, milyen számtech élményeid vannak? „Egy ZX Spectrum volt az első otthon, ’87 körül vette apukám. Azon már lehetett zenéket írni. Basicben kellett programozni, az volt a neve a parancsnak, hogy BEEP, és meg kellett adni két paramétert: a hang hosszát, illetve a magasságát. Monofonikus, 1 bites rendszerről volt szó. A tempót nem tudom, hogy lehetett befolyásolni. Sikerült Mozart Török indulóját valahogy kottából átírnom Basicbe, vagyis a fő dallamot. Ez volt a legelső zenei sikerélményem. Később Commodore 64-em lett, azon már sokkal jobban szóltak a zenék, de nem tudtam rájönni, hogy lehet programozni. Viszont a Commodore Amiga már teljesen alkalmas volt erre. Azon volt négy csatorna. Ezzel készültek a Darklight korai demói. És aztán lett egy PC, még több csatornával, és azt már a Gire-ban is használtam az első években.” Nekem rémlik, hogy az Amiga is fenn volt a színpadon… „Tényleg, az elején még az Amiga volt, úgy mentem oda egy piros Junoszty tévével, amit a helyi ifjúsági klubból adtak nekem.” Gamer is voltál? „Nem. Kisgyerekként igen, bár akkor még nem ismertük ezt a szót, csak szerettünk játszani. Ilyenekkel, hogy Populous, meg a Lemmings. De PC-n már semmivel nem játszottam, addigra már nem foglalkoztam vele. Talán a Duke Nukemet végigvittem még a legelején. Illetve volt még sokkal később egy cseh logikai játék, a Machinarium, azt imádtam. Lehet, hogy élvezném most is a játékot, de sok energiám és időm vinné el, így tudatosan távol tartom magam ezektől. Más játékaim vannak.”  ___ Az interjú eredetileg az Underworld magazin 2025. decemberi számában jelent meg. A beszélgetés második része a következő számunkban olvasható majd! × × × Kátai Tamás 50. születésnapjára készült a Zúgó idő tárlat és más titokzatok című kötet. A Fodor András és Gaborják Ádám által szerkesztett gyűjteménybe olyan írók és költők művei kerültek, akik szeretik Tamás dalait, és olyan művek, melyekre a dalok egyik-másika hatott. A szerzők: André Ferenc, Fekete I. Alfonz, Kiss Tibor Noé, Kleinheincz Csilla, Sánta Miriám, Juhász Viktor, Bán-Horváth Veronika, Fischer Botond, Benedek Miklós, Hegedűs Vera, Nemes Z. Márió, Veres Attila, Uzseka Norbert. A kötetet Szucher Ágnes illusztrálta. A könyv a Fekete Zaj gondozásában jelent meg a Cser Kiadó közreműködésével. Megrendelhető a Thy Catafalque webshopjában. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025/12. számából.

https://shop.thy-catafalque.hu/termek/zugo-ido-tarlat-es-mas-titokzatok-konyv

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

megtekintés     »     kátai tamás, thy catafalque, gire, darklight