2026. 02. 05. 07:03 » kritika
szöveg: György Zoltán
» kiadó: Bertelsmann Music Group
A Puscifer számomra mindig is egy állatorvosi ló volt, csak épp fordítva, a kifejezés pozitív értelemben, már ha egyáltalán létezik ilyen. Maynard James Keenan fog mindent, ami nem fér bele a másik két zenekara (Tool, A Perfect Cicle) stílusába, vagy egyáltalán a rock/metal zene kategóriájába és azt itt megvalósítja. Legyen az noise, industrial, elektronikus, dark, new wave, trip-hop, tribal, ambient… vagy bármilyen téma, az itt jöhet, nincsenek rossz ötletek, csak jó dalok. Nincs ez másként ezen az új lemezen sem, amire, ha nem számoljuk a koncert, remix- és filmzenealbumokat bő öt éve várunk. MJK több interjúban is leszögezte, hogy ezúttal visszanyúlnak a punk és goth gyökereikhez, ebből építkeznek, és már első meghallgatásra is kitűnik, hogy nem a levegőbe beszélt. Kevesebb az elektronika mint elődjén a 2020-as Existential Reckoningon, előtérbe kerülnek a noise-os gitárok, sötétebb, kicsit nehezebben befogadható lett az új album. Az első track, a Thrust törzsi dobjai és kísérteties gitártémája azonnal behúz ebbe az új világba, és nem is enged 55 percen keresztül. Nem háttérzene ez, oda kell figyelni rá, de nem is vártam mást Keenanéktől. A végig lüktető basszus és Maynard és Carina kettőse egy olyan utazásra visz, ami egyre ritkább manapság az egyszerhasználatos zenék világban. Mintha PJ Harvey jammelne a Tribe After Tribe-bal vagy Laurie Anderson a King Crimsonnal…, de ezek csak hangulatok, viszonyítási pontok. Személyes kedvencem a címadó Normal Isn’t a shoegaze-es, már-már trance-be hajló lezárásával, a The Quiet Parts, ami talán a legközelebb áll ahhoz, hogy az album „slágere” legyen, a Gary Numant idéző Pendulum és a Seven One, melyben a spoken word részt Ian Ross, Atticus Ross (Nine Inch Nails) édesapja olvassa fel. A zenekar gerincét továbbra is Maynard James Keenan, Mat Mitchell és Carina Round triója adja, de vendégként feltűnik pl. a legendás King Crimson basszerosa Tony Levin is, így máris érthető a fent említett párhuzam. Nehezen adja meg magát a Normal Isn’t, több nekifutás is kell hozzá, de ha befogadó vagy és elkapod a hangulatot, egy remek albummal leszel gazdagabb. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. februári számából.
megtekintés » puscifer
PUSCIFER – A tökéletes szimbiózis
Hat évvel a legutóbbi stúdióalbuma után újabb nagylemezzel rukkol elő a Puscifer, a nemzetközi rockzenei színtér egyik legkülönlegesebb zenekara. A grandiózus Tool frontembere, Maynard James Keenan szólóprojektjének indult, majd később a gitáros, basszusgitáros és billentyÅ...
interjú
HELL-BORN:
VII
Az 1996-ban alakult Hell-Born a lengyel black/death metal-színtér tapasztalt veteránjaiból áll. Konkrétan Les és Baal Ravenlock, a két régi tag, a Behemothban is játszott, de a Damnation death metalját is erősítették és erősítik ma is. Nem követtem lemezről lemezre a Hell-Born mű...
kritika
WOLFBRIGADE:
Howl From Underground
A Wolfbrigade mára intézménnyé vált a szenvedélyes, sodró crust punkban, és életművük nélkül elmesélhetetlen lenne a műfaj kilencvenes évekbeli fejezete. A zenekar büszkén és hatásos dalokkal vitte tovább azt a fáklyát, amit a Totalitär, a Skitsystem, a Driller Killer, a Disf...
kritika
RAM:
Against
Ha úgy tetszik, mondhatjuk akár, hogy a misztikus hetes szám jegyében született meg a harapós, sallangmentes old school heavy metalt művelő svéd Ram legújabb albuma. No, olyan nagy dologra azért nem kell gondolni, de az mindenesetre kicsit vicces, hogy a göteborgiak Against címet viselÅ...
kritika