GALIBOT: Euch'Mau Noir Bis

2026. 01. 23. 07:24   »   kritika   »   U2602

kiadó: LES ACTEURS DE L OMBRE PRODUCTIONS   
»   szöveg: Milán Péter

A black metalban a 21. századra már nem feltétlenül kötelező sátánkodásba bonyolódni, a műfaj évtizedek óta számos témát felölel, s akadnak bandák, amelyek élénkébb fantáziával rendelkeznek ezen a téren. A „mélység” mint analógia kapcsán tudunk olyan csapatról, amely a csatornák bűzös világába merül el a lemezein, és már nem először találkozom olyan formációval, amely a bányák hasonlóan sötét birodalmába kalauzolja el a hallgatót. A francia Galibot az észak-francia, konkrétan Wallers-Arenberg-i bányászati régió történetébe száll alá. A zenekar innen származik, itt alakult, nyilván számos szállal kötődnek ehhez a nehéz tematikumhoz. Az Euch'Mau Noir Bis elvileg a második album lenne, valójában a 2024-es Euch'Manu Noir-debüt új változata a LADLO kiadó számára. Az előző verziót nem hallottam, ám ez az új CD felettébb kompakt anyag, nehéz lenne olyan pontra lelni, ahonnan kikezdhető. Egy rövid, zajos bevezetőt követően veszi kezdetét a zenei mélyfúrás, az öttagú társaság roppant bősz, kompromisszummentes black metallal igyekszik alátámasztani a szénbányák világának rémséges világát, megannyi tragédiáját, az eme iparágban dolgozók életének sivárságát, kilátástalanságát. Tömör, masszív a Galibot albuma, mindössze 32 perc, azonban nem is igényel nagyobb terjedelmet, mivel nem a zenei nüanszokról, kifinomult megoldásokról szól. Olyan jellegű kortárs black metalt hallunk az Euch'Mau Noir Bis albumon, amely természetszerűleg a skandináv black metalig nyúlik vissza, azonban a rettentően nyers alapanyagot szinte tökéletesen kerekre gyúrta a Galibot tagsága. Furcsa belegondolni, hogy a '90-es évek alapzenekarait alkotó zenészek zöme már közelebb van az ötvenhez, mint a negyvenhez, és egy új generáció alakítja tovább azt a sűrű matériát, amit ha teljesen át nem is adtak amazok, de a receptet elsajátították a „fiatalok”. A Galibot is ebből főzi a maga kátrányízű feketelevesét, szénporos bányászmetalját. A dalokra bontásnak nincs relevanciája, az egész lemez egyetlen forrongó katlan, s érdekesség, hogy a zenekar élén egy lány (Diffaime) ordít, kerreg, süvölt. A CD kiállítása a LADLO-tól megszokott módon igényes: a füzetben fotókat láthatunk a lélekölő bányászati iparág üzemegységeiről, gépezeteiről. Nehéz zene, de még mindig jóval könnyebb, mint naponta alászállni a földi pokolba. DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/02. számából.

megtekintés     »     galibot