KARNIVOOL: In Verses

„Valójában nem változtunk, csupán hosszú időbe telt, mire újra rátaláltunk a kreatív irányunkra” – fogalmaz Ian Kenny arra utalva, miért kellett közel tizenhárom évet várni a Karnivool negyedik stúdióalbumára. Az In Verses zeneileg visszakanyarodik a Sound Awake világához, miközben tematikusan az előző két lemez gondolatiságát viszi tovább. Az emberi elme vonzódik a szimmetriához, mert így a dolgok rendezettnek és érthetőnek tűnnek. A valóság és maga az ember viszont sokszor kaotikus, kiszámíthatatlan és összetett. Az In Verses a zenekar tizenhét éve tartó, önreflexív kibontakozásának kulminációjaként is értelmezhető. A 2009-es Sound Awake az emberi lét illúzióinak felismeréséből fakadó paranoiáját képviselte, a 2013-as Asymmetry az ezt követő, félelemből táplálkozó pszichózist vizsgálja. Az In Verses ezzel szemben a kijózanodás utáni reményvesztett tompaság, és a szabadulni vágyó tudat elképesztő zenei lenyomata. „Nézz a megfeketedett napba / és lásd, mivé lettünk mindannyian / mert már nem érzünk semmit / pont úgy, mint bármelyik másik nap.” – énekli Kenny az albumot nyitó Ghostban. Hasonló hangvétellel folytatódik a következő két szám, de itt megjelenik a kiút keresésének motívuma: a Drone-ban hallhatjuk – „Ne hallgasd tovább, inkább vonulj ki belőle, és innentől csak tettess mindent”, majd az Aozora a „végső menekülés” líráját mantrázza. Az Animation és a Conversations is ugyanígy kapcsolódik, viszont dinamikájában sajnos mind zeneileg, mind szövegileg kicsit túl sűrűvé, repetitívvé is válik itt az album. Az izolált pihenőhelyként szolgáló Reanimationhöz vendégként – kellemes meglepetésemre – Guthrie Govan társult, pályafutása egyik legbársonyosabb szólójával. A számot záró akusztikus gitár, madárcsicsergés, és az ismétlődő „rendben vagyunk” egy nyugodt, feloldó sóhaj zenei megfelelője. Ezután következik a 2021-ben már kiadott, klasszikus Karnivool hangzású All It Takes, ami a Goliath mellett is megállja a helyét. A lemez katartikus csúcspontja és kedvenc számom, a Salva: keserű búcsút véve az élettől, beletörődve, mindenkitől távol, a tengerben talál menedéket a narratíva. Gyönyörű, végtelenül bánatos és csendes. Aztán megszólal a skót dudával vegyített szintetizátor. Nálam betalált, könnyekkel küzdve hallgattam ahogy lecsengenek az utolsó sorok: „Hadd mosson el mindent a tenger / hogy újra lélegezhessek / megtöltve a tüdőmet, készen a futásra / mérföldeken át, mérföldeken át, mérföldeken át / örökké futva…” Maguk a zenészek is tükrözik a szövegben rejlő elveszettséget. Zeneileg folyamatos a játék a disszonancia és a harmónia közti feszültséggel, egyensúllyal. Drew Goddard és Mark Hosking gitárosok néhol párbajozó, texturális játéka néhol érdekesen elkalandozik, egymás körül forognak a szólamok, majd találkoznak, aztán mintha ugyanolyan gyorsan szétoszlana a harmónia, de minden motívum logikusan felépítve visszatér. Steve Judd dobos az Asymmetrytől eltérően most eggyel konzekvensebb alapot ad, és Jon Stockman basszusgitáros sincs úgy a középpontban, mint az előző két lemezen, inkább az összhangzást szolgálja. A feszült, ritmikus kavalkádot, a káosz felett lebegve, Ian Kenny lágy dallamai simítják ki. Az albumborító tökéletesen összegzi az In Verses tematikai világát. A fekete-fehér képi világ kontrasztja, a pusztaság fatörzsmaradékai, és az elszigetelten álló, elhalt fa töredezett formái és üres terei a kiürültség és az elmúlás jelképei, a háttérben látható Hold pedig a tudatalatti, belső világ rejtett rétegeit mutatja. Az In Verses előzeteseivel ismertem meg a Karnivoolt, és csak az előző három album végighallgatása után vetettem bele magam ebbe a lemezbe. Összegezve kijelenthető, hogy ez méltó folytatás, minden progresszív metal rajongónak ajánlom – én új kedvencre találtam. ___ Az albumról további véleményeket olvashatsz a februári magazinunkban és az Underworld Klub oldalán. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. februári számából.

megtekintés     »     karnivool