TAILGUNNER: Midnight Blitz

2026. 02. 06. 06:48   »   kritika   »   U2602

kiadó: Napalm Records   
»   szöveg: Schmidt Péter

Az album produceri teendőit ellátó KK Downing (a Judas Priest egykori és a KK's Priest jelenlegi gitárosa) az előzetes nyilatkozatokban az egekbe dicsérte a fiatal brit banda új anyagát, amit a debütkorong ismeretében némi óvatos szkepticizmussal nyugtáztam. A két és fél évvel ezelőtti keltezésű Guns For Hire bár alapból nem volt egy rossz lemez, de azért azt a pluszt a legkevésbé sem éreztem benne, amivel például az Enforcer vagy a Skull Fist bemutatkozása meg tudott lepni annak idején. Nos, nem tudom, KK közreműködése adott-e szárnyakat a csapatnak, vagy szimplán csak mostanra rázódtak náluk a helyükre a részletek, de tény: komoly előrelépést produkált a brigád a második koronggal. Pedig stilárisan nem csinálnak igazából mást most sem, mint a múltkor: fiatalos lendülettel elővezetett, kulturált gitárjátékkal operáló, dallamos brit heavy metalt tolnak a nagy elődök nyomdokain, hagyománytisztelő módon, ám cseppet sem öregesen. Sőt, mi több. Amiben egyértelműen erősebb most a mutatvány a múltkoriakhoz képest, az két dolog: egyrészt a produkció minősége (az öreg KK értő módon tette oda magát, meglepően jól szól már a lebutított promó is), másrészt pedig maguk a dalok hatékonyabbak és kompaktabbak ezúttal. Habár egyértelműen brit metal a játék neve, azért egy csipetnyi amerikásság mégis van abban, ahogy a vaskos, dallamos vokálok megtámogatják az amúgy baromi jó hangú Craig Cairns énektémáit, meg ahogy a leheletfinom billentyűs aláfestések belesimulnak az intenzív riffelésbe. (Itt említendő meg, hogy a gitárpáros egyik feleként Rhea Thompson személyében egy hölgyet tisztelhetünk.) Nem mondom, hogy a háromnegyed órányi tíz nóta mindegyike faltól-falig hibátlan, van azért egy-két alapjáratosabb darab, de az album zöme tényleg tök jó, különös tekintettel az olyan szerzeményekre, mint a nyitó címadó, a király dallamvilágú Barren Lands And Seas, a power-lírai War In Heaven, a tempós-harapós Blood Sacrifice vagy a záró, eurometalosan vágtázós Eulogy. Úgy tűnik, a Tailgunner meghálálta a Napalm beléjük vetett bizalmát – és én is úgy gondolom, a britek joggal kaptak most egy komolyabb lehetőséget. A többi innentől rajtuk áll. ___ Az albumról további véleményeket olvashatsz a februári magazinunkban és az Underworld Klub oldalán. Az Underworld magazin 2026/02. számából.

111 megtekintés     »     tailgunner