NÍS: Emberöltő

2026. 02. 03. 17:09   »   kritika   »   U2603

kiadó: szerzői kiadás   
»   szöveg: Uzseka Norbert

A Nís harmadik anyaga kb. 23 perces, négy dalt rejt, és úgy folytatja az eddigi irányvonalat, hogy megint csavar egyet rajta. Ez részben annak is köszönhető, hogy bár volt már korábban is magyar nyelvű daluk, most először énekel Zsíros Ádám a teljes anyagon magyarul. Bár a Tool hatásait most sem vetkőzte le a Nís, már korábban is azt éreztem, hogy náluk ez abból fakad, hogy hasonló mélységekbe mennek, úgy zeneileg, mint üzenet szempontjából. De a Virrasztó című első dalt hallva az jut eszembe, hogy van valami megfoghatatlan, szomorúnak és megindítónak is leírható dallamvezetés a magyar underground színtéren, amit én először a The Bedlam Dreamland in Mysery című demóján hallottam, de azóta számos további hazai csapatnál feltűnt. A Flop, a Bálnalovas vagy akár az Angertea, az Aebsence dalaiban is megvolt ez a mérhetetlen, mégis szép bú és bánat (és még sorolhatnám). De a Toolnál is érzek hasonlót – és ahogy az új Nís-anyagot hallgatom, felmerül bennem, hogy nem-e azért rezonál olyan sok magyar rajongónál Maynard dallamvilága, mert a bánatverte magyar népdalokkal rokon. Persze az is lehet, hogy ez baromság, viszont tény, hogy Ádám sokszor vontatott, elnyújtott, lassú énekdallamaiban visszhangzik a magyar népzene. Emiatt a rég hiába remélő Aebsence-rajongóknak is merem ajánlani az emberöltőt, noha több a különbség a két csapat között, mint amennyi a hasonlóság. A Nís zenéje Kleinheincz Zoltán indaként csavarodó-tekeredő gitárjátékából, Máris Viktor letiszult, mégis megannyi finomságot hordozó basszusgitározásából és Ferth Csaba hasonlóképp leírható dobolásából épül fel. Az Angertea-énekes/gitáros Mihály Gergely Teaplant nevű stúdiójában rögzített, ám Viktor által kevert anyag nyersen, természetesen szól, egyszerre van tere és sűrű súlya, de nem olyan audiofil anyag, mint az utóbbi Toolok vagy sok progresszív rock/metal felvétel. Van benne grunge is, sőt, itt-ott némi hörgés (ill. Máris is vokálozik) – az agresszívebb részek miatt a Deftones is beugrik, mint párhuzam, már csak azért is, mert az ének sokszor tényleg elnyújtott, míg a zene alatta forog vagy épp zúz. Utóbbit leginkább a Kikeletben teszi, úgy sejtem, ez lesz a koncertfavorit az anyagról. De pl. a Meder tempósabb-zaklatottabb kezdése akár a Rushig visszavezethető, olyan fifikás téma. A Kikeletnek a fő sorai visszaköszönnek aztán a záró Koromfeketében, mely akusztikus gitárral kezdődik, és Hegyaljai-Boros Zoltán brácsajátéka is gazdagítja. Katartikus befejezése ez ennek a mérhetetlenül sűrű, komor, nehéz, mégis annyira igéző anyagnak. Az Underworld magazin 2026/03. számából.

Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!

216 megtekintés     »     nís