TEMPLE BALLS: Temple Balls

2026. 02. 11. 10:14   »   kritika   »   U2602

kiadó: Frontiers Music   
»   szöveg: Gyuricza Ferenc

Mindig árulkodó, ha egy zenekar a saját magáról elnevezett albumát úgy adja ki, hogy azt nem a diszkográfiája legelején találjuk. Az élet úgy hozta, hogy mostanában több ilyen lemez bukkant fel, köztük a dallamos heavy metal színtértől egyre messzebbre elkanyarodó, s helyette a nyolcvanas évek Amerikájának életérzését célkeresztjébe állító finn Temple Balls ötödik korongja. A Temple Balls cím valószínűleg arra utalhat tehát, hogy a finn csapta úgy érzi, révbe ért, és végre megtalálta azt a zenei közeget, ahol otthonosan érzi magát. Ezt amúgy a cím mellett a tizenegy dalos album is alátámasztja, már ha az út végét a H.E.A.T., a The New Roses vagy a szépreményűnek indult, de saját magát leamortizáló Santa Cruz nevével fémjelzett, bluesos hard rock jelenti. Az említettek közül a H.E.A.T. ráadásul azért is helytálló, mert a produceri munkát ezúttal is Jona Tee, a H.E.A.T. billentyűse végezte, akinek neve – ha nem is garancia, de – minimum jó ajánlólevél lehet a műfaj kedvelői körében. A Temple Balls új albumán található dalok ennek megfelelően könnyedek, slágeresek, ragadnak a fülbe. Hol erősebb blueshatás érződik rajtuk (Flashback Dynamite), hol a nyolcvanas évek pimasz reinkarnációját mutatják fel (Tokyo Love), vagy egyenesen arra vetemednek, hogy egyenesen az említett Santa Cruz által parlagon hagyott piaci résbe nyomuljanak be. Ez azonban önmagában még kevés lesz az üdvösséghez, amíg nincs olyan markáns karaktere a zenekarnak, mint a szólópályával kacérkodó Archie Cruz volt a pályatársaknál, addig bizony felesleges várni tőlük az igazán nagy robbanást. A Temple Balls album kapcsán két tényezőt tartok fontosnak még megemlíteni. Egyrészt valószínűleg ezen az albumon lesz utoljára hallható a tavaly októberben rákos megbetegedésben elhunyt gitáros, Niko Vuorela játéka. Ez akkor is szomorú, ha a tragédia előtt nem tartottuk érdemesnek megjegyezni a zenész nevét, merthogy annyira kiemelkedő teljesítményt nem nyújtott, a középszer pedig innen és onnan nézve egyaránt a feledés homályába húz. Az viszont sokkal feltűnőbb, hogy az album végére Living in a Nightmare címmel felkerült egy olyan dal is, ami azért lóg ki a többi közül, mert a Temple Balls saját múltjának emlékeit is képes lehet felébreszteni a hallgatóiban. ___ Az albumról további véleményeket olvashatsz a februári magazinunkban és az Underworld Klub oldalán. Az Underworld magazin 2026/02. számából.

73 megtekintés     »     temple balls