IGORRR / DVNE – Bp., Barba Negra

2026. 02. 16. 16:52   »   beszámoló   »   U2603

szöveg és fotó: György Zoltán

Kezdem is a szomorú részével: a pénteki budapesti forgalomnak „hála” sajnos a Thoughtcrimes koncertjéről lecsúsztam. Pedig már csak a dobos miatt meg akartam nézni, aki nem kisebb név, mint a The Dillinger Escape Plan egykori motorja, Billy Rymer. Szóval sajnos kimaradt, de így legalább a Nagy Testvér nem ró meg „gondolatbűn” (’thoughtcrime’) vétségért. Legközelebb pótlom. Pont beestem a Dvne első hangjaira, amit viszont nagyon vártam, mert sajnos két éve betegség miatt ki kellett hagynom a düreres bulijukat. Szeretem a lemezeiket, és a show-n túl is kíváncsi voltam, hogy ez az alapvetően konceptalbumokban gondolkodó, utaztatós posztmetal-zenét játszó csapat mit tud kezdeni a rövid játékidővel, úgy, hogy véleményem szerint nincs sok átfedés köztük az Igorrral és így a közönségükkel. És bár csak egy szellős félház előtt nyomták le a félórás szettjüket, és az első dal alatt még a keverés is kicsit aránytalan és halk volt, azt kell mondjam nem csalódtam, megoldották a feladatot. Csak négy dalt játszottak összesen az utolsó két lemezről válogatva, de ez a négy dal (Sì-XIV, Eleonora, Abode of the Perfect Soul, Cobalt Sun Necropolis) így is egy olyan csodálatos utazásra vitt, ami tökéletesen visszaadta az albumok hangulatát. Szokás őket a Toolhoz vagy a Mastodonhoz hasonlítani, de sokkal több van ebben a skót bandában! Remélem hamarosan headlinerként is el tudom kapni őket! Ésss akkorrrr azzz Igorrr… Nem szeretem az operát, nem szeretem a death metalt és nem szeretem a breakcore-t! Ha valaki nyolc-tíz éve azt mondja nekem, hogy egy olyan bandáért fogok szívből rajongani, akik – sok más mellett –, ezt a három stílust kombinálják, furán néztem volna rá. És most túl a negyedik Igorrr-koncertemen, lemezeiket a polcon tudva bizton állíthatom, hogy sokkal, de sokkal szegényebb lenne a zenei élet nélkülük. Az Igorrr a francia Gautier Serre szólóprojektjeként indult, de valahol a 2017-es Savage Sinusoid környékén már egy egységes és közel állandó zenekarrá bővült, ami mára annyira egyedi, annyira kreatív közeggé vált, amihez még csak hasonlót sem tudok említeni. Azóta lemezről lemezre emelik a tétet, tovább és tovább feszítve a kreatív őrület határait, és működik, bejön neki. Gautier az az ember, akinek két fő inspirációs forrása Bach és a Cannibal Corpse. Ő az, aki úgy írt dalt, hogy kukoricát szórt egy játék zongorára, így ösztökélve tyúkját billentyűzésre, majd természetesen a tyúkot dalszerzőként is feltüntette. Vagy mikor épp egy handpanre volt szüksége egy dalhoz, azt maga csinálta meg egy oxigénpalackból, de ennek mozzanatait (flex, hegesztés stb.) szintén belesamplerezte a kész dalba. Őrültebbnél, őrültebb ötletek, de tényleg működik! Ráadásul a pasi van annyira alázatos, tiszteli annyira a hangszeres zenét, hogy a lemezein lehetőleg minden hangot valóban zenészek játszanak. Az alapvető dob, gitár, basszus dolgokon túl is, ha hallasz egy tangóharmónikát, citerát, szitárt, bármit, biztos lehetsz benne, hogy amögött egy ember és nem egy gép áll! Nyilván mindezt koncerten visszaadni lehetetlenség, de még így is, az Igorrr mára nem csak lemezeken, de koncerteken is egy nagyon feszes, nagyon érett előadást nyújt, bizton megidézve a lemezek hangzását. Ez az öttagú zenekar egy rockkoncerten túlmutató show-t celebrál, beleszőve az operák teatralitását és egy acid party táncparkettét is. Főszerepben Gautier egy emelvényen, kütyükkel körbe véve, de ha kell dobol, furulyázik vagy gitárt ragad. Mellette jobbra a doboknál Rémi Serafino a biztosíték rá, hogy több hónapra előre beszerezzük a szükséges blastbeat-adagunkat elől pedig Martyn Clément gitárjátéka biztos pont már két album óta. JB Le Bail és Marthe Alexandre kettősére meg nincsenek szavak. Ez nem opera metal, ez opera és metal! Óriási a különbség! Tökéletes a kémia közöttük, minden hangnak, minden mozzanatnak helye van. Ennyire jól megkomponált és erős színpadi jelenlétet utoljára Heilung-koncerten láttam! Tizennyolc dalt játszottak az utolsó három lemezről, és nem igazán tudok belekötni a setlistbe. Az új album máris közönségkedvenc dalaitól (Blastbeat Falafel, ADHD) a nagy slágerekig (Very Noise, Camel Dancefloor) minden megvolt. Elsősorban a samplerek miatt egy precizen kimért show volt ez, nincs hely konferálásra, sztorizgatásra, de nem is hiányzott. Ez nem az a műfaj, ahol két dal között elmesélik az életüket – mesélnek maguk a dalok, az előadók testbeszéde, mimikája. Egy precíz, de őrülten szórakoztató koncertgépezetté nőtte ki magát mára az Igorrr, és ezt a közönség meg is hálálta. Ennyire színes felhozatalt a nézőtéren rég láttam, és hát külön köszönet a Barbának a nagyobb teremért. Kellemesen szellős, majdnem teltház volt így, ahol a koncertre lehetett koncentrálni, nem arra, hogy ezer ember egyszerre akar a nyakadba ülni – aki meg akart, beugrott az egyre növekvő moshpitbe. Rengeteg zenekar van, akiknél elég egy pipa: láttam, megvolt, ugorjunk. Az Igorrr nem tartozik közéjük, ahányszor lehetőségem lesz rá, biztos megnézem őket, mert ez valóban egy koncertélmény volt! DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/03. számából.

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

megtekintés     »     igorrr, dvne, barba negra