MORTE FRANCE – Valódi értékek jegyében

2026. 02. 28. 15:37   »   interjú   »   U2603

szöveg: Milán Péter

A Morte France teljesen egyedülálló jelenség a francia black metal mezőnyében. Zeneileg atmoszferikus black metalként írható le, amelyben a műfaj jegyeinek használatával egyetemben bomlik ki egy megkapó hangulat, ami több puszta melankóliánál. A zenekart a szemlélete teszi leginkább különlegessé; egy olyan szellemiség, ami nem pusztán ebben a szubkultúrában, de en bloc a világban is rendkívül ritka. Mint kristálytiszta víz a romlás közepette, olyan a Morte France világa. A részletekről Kval zenekarvezető beszélt Milán Péternek. Üdvözletem! Kérlek, először a zenekar kezdeti időszakáról beszélj, a „Morte France” kifejezés jelentéséről, az első elképzelésekről. „Üdvözöllek, Péter, köszönjük az interjút! Öröm egy európai fivérünktől kérdéseket kapni a gyönyörű Magyarországról. Élénk emlékeim vannak a budapesti utazásomról – micsoda csodálatos város! A Morte France egy szójáték, ami egy Charles Trénet nevű művész dalán alapul. A dal címe Douce France (Édes Franciaország). Trénet úgy jellemzi az országot, ahogyan gyerekkori emlékei alapján fel tudja idézni. Szükségtelen hangsúlyozni, hogy leírása mennyire ’idegen’ manapság. Vagyis a Morte France kifejezetten szarkasztikus, ugyanakkor tragikus jelentéssel bír. Azt akarom sugallni, hogy Franciaország ma már nem az a gyönyörű és békés föld, ami egykor volt. Az ország sok változáson ment keresztül, melyek nagy része rossz, és én már nem tudok ráismerni a gyerekkori emlékeimből kiindulva. Emellett a Morte France kérdésként is értelmezhető, vagyis: »Franciaország halott?« Vagy megerősítésként: »Franciaország halott«. Mindkét esetben az a feladat, hogy túljussunk a kezdeti tragikus érzésen, ami ebből a perspektívából fakad, és feltárjuk azt, ami még reményteli lehet számunkra, európaiak számára a jövőben.” Mit tudnál elmondani az első két lemezről: a Sola Fide EP-ről és a Souveraineté Radiale albumról? „A Sola Fide 2022-ben jelent meg, hála a kitűnő ukrán Archaic Sound kiadónak. Ez egy nagyon személyes EP, amelyben a keresztény hithez, a Tradícióhoz fűződő kapcsolatomat tártam fel, emellett olyan provokatív témákat, mint a dekadencia, a hűség az ősökhöz és a földünk szeretete. Ezt az EP-t az első album követte, a Souveraineté Radiale, ami 2023-ban jött ki az Antiq kiadónál, egyben az egyik legjobb BM-kiadónál hazánkban. Már a Sola Fide anyagán megjelent egy elitista hozzáállás a zenében, és főleg a szövegekben. Értelmes szövegekre törekedtem az olvasmányaimat alapul véve, de ezt a megközelítést az első albumon még tovább vittem. Az album teljes egészében Julius Evola életművére, filozófiájára épül. Emellett található a lemezen néhány nietzsche-i utalás, természetesen, mivel bizonyos mértékig Evola Nietzsche tanítványa volt. Egy kicsit René Guénon írásai felé is elmozdultam. Ez az album a korszakok ősi doktrináját tárgyalja – a ciklikus korszakokét, egészen pontosan –, amit megtalálhatunk Ovidius költészetében: a ’meglovagolni a tigrist’ ideája, túlélni az értelmetlen modern világot, és várni az Aranykor visszatérését.” „Amikor létrehoztam a Morte France-t, egy nagyon elitista projektet akartam megalkotni intellektuális referenciákkal, ideákkal, amelyek megkövetelnek egy minimális tudást a lemezek megértéséhez.” Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy az új albumhoz kapcsolódó promólapon olyan kimagasló gondolkozók, filozófusok nevét olvastam, akik hatottak a Morte France-ra, mint Julius Evola, Ernst Jünger, Mircea Eliade, vagy Friedrich Nietzsche. A metalszíntéren rendkívül ritka, hogy zenekarokra ilyen szintű szellemi fáklyavivők legyenek hatással. Kérlek, beszélj még erről a témáról. „El is hiszem, hogy meglepett! Úgy gondolom, sok metalzenekar jelentéktelen, ami a koncepcióikat, ideáljaikat, szövegeiket illeti. Amikor létrehoztam a Morte France-t, egy nagyon elitista projektet akartam megalkotni intellektuális referenciákkal, ideákkal, amelyek megkövetelnek egy minimális tudást a lemezek megértéséhez. Ez az én személyes lázadásom korunk tudatlanságával, középszerűségével szemben. A Sola Fide EP-n olyan reakciós szerzőkkel foglalkoztam, mint Maurice Barrés és Joseph de Maistre, akik nagy hatást gyakoroltak rám, főleg stilisztikailag. A Souveraineté Radiale fő inspirációját, mint már említettem, Evola és Nietzsche jelentette, René Guénon és Ovidius mellett. Evola meghatározó hatást gyakorolt rám. A modern világot illető kritikái hibátlanok. Mindenkinek olvasnia kellene őt – főleg, amikor a materialista szellemet hangsúlyozza ki a kapitalista és a kommunista ideológia kapcsán. Ez tanulságként kellene szolgáljon mindazoknak, akik támogatják az elsőt. Evola elemzése a Nyugat spirituális és morális hanyatlásáról páratlan. Természetesen ennek egy része Guénontól származik, de én személy szerint Evola stílusát preferálom – nagyon erőteljes, ám precíz –, hasonló a remek Léon Bloyéhoz Franciaországban. Meg kell említeni Evola perspektíváját a ’tigrislovaglás’ ideája kapcsán (utalás Julius Evola Meglovagolni a tigrist című könyvére – M. P.), ami az egyik legfontosabb eszme számomra. Evola a hindu alapelvet használja, amikor azt javasolja, hogy ahelyett, hogy harcba bocsátkozunk a modernitással, meg kell lovagolnunk – van, aki azt mondja, hogy ráülni a hullámára, ’szörfözni’ rajta, ’ráülni’ a Kali Yuga hullámaira –, megvárni, amíg magától kimerül, annak érdekében, hogy egy új világot építhessünk fel erősebb, nemesebb értékekkel. Bizonyos értelemben ez nagyon közel van Krisztus tanításaihoz, amikor az Urunk azt mondja, hogy a keresztények nem evilágból valók, vagy: adjuk meg a császárnak, ami a császáré. A keresztényeknek felül kell emelkedniük ezen a világon, mindig a legjobbra kell törekedniük, de mindenekelőtt magukból kell kihozniuk a legjobbat. Az új album, a Hesperia egy hónappal ezelőtt jelent meg. E második lmez referenciái között olyan szerzőket találunk, mint Ernst Jünger, David Engels, Jean Cau és Dominique Venner. Ezenkívül a magam keresztény értékeit is belevittem a szövegekbe, mint a lemezborító is sugallja. Ez egy nagyon komplex album, amelyen olyan szerzők szerepelnek, akik az európai szellemről írtak. Jünger kulcsfontosságú referencia az Erdőjáró koncepcióján keresztül, csakúgy, mint Evola esetében a ’tigrislovaglás’. A koncepció középpontjában az áll, hogy elszigeteled magad az erdőben, újra felfedezed a meditációt és a magányt, távol a modern világ abszurditásától, zajától. Más szerzők, mint Cau és Venner, Európa lelkéről írtak. Az egyik legfontosabb vonatkoztatási pontom David Engels, egy kortárs szerző, az ő nevéhez fűződik a heszperializmus eszméje, amely leginkább egyfajta európai patriotizmus – nagyon messze az Európai Unió rémisztő bürokratáitól, ökonomistáitól –, európai büszkeség, ami összebékíti a pogány látásmódot, főleg annak természetszemléletét, a kereszténységgel.” Még nagyobb meglepetést okozott – szintén a promólap alapján –, hogy a Morte France pozitívan viseltet a kereszténységgel szemben. A zenekarok kb. 99,99%-a negatívan vélekedik a kereszténységről, de a te zenekarod kivétel ez alól. Ez egy összetett kérdéskör, de meglátásod szerint hogyan írható le a pre-keresztény világ és a kereszténység összeütközése? Hogy jelenik meg mindez a Morte France szövegeiben? „Katolikus vagyok, és büszke vagyok rá. Ez az a vallás, amely oly sok szépet és szellemit alkotott Európában. Bármerre megyünk, az őseink bámulatos alkotásaival találkozunk, akik úgy építettek, hogy életük során nem volt lehetőségük arra, hogy lássák munkájuk eredményét. A Morte France egyértelműen kivétel, ahogyan írtad. A legtöbb zenekar leköpi a kereszténységet, mert a legtöbbjük híján van az eredetiségnek. Nagyon sok pózoló van a black metalban. Ezek a pózolók vagy azért tagadják meg a kereszténységet, mert ezt divatos csinálni, vagy valóban gyűlölik, ami végeredményben még mindig inkább tisztelhető, mint pózolni a legelemibb tudás nélkül. Ennek következtében nem meglepő, hogy a kereszténységet általában negatív színben tüntetik fel. A black metal a szembenállásból született. Mivel a kereszténység a domináns vallás, a norvég fiatalok pedig úgy viselkedtek, mint a punkok, fellázadtak az őseik ellen, ami azt jelenti, hogy az európai szellem voltaképpeni történelme ellen. Az egész még érdekesebbé vált, amikor Varg a Burzumot a pogány szellem felfedezése eszközeként kezdte használni, olyan zenét és ideákat vonultatott fel, amelyek nem valami ellen, hanem valamiért álltak ki, amit én őszintén tisztelek. Az a feszültség, amire a kérdésedben utalsz, számomra ma nevetséges színben tűnik fel. Nekünk európaiaknak a teljes szellemi örökségünket magunkhoz kell ölelnünk. A pogány őseinknek gyönyörű vízióik voltak a világról. Mítoszaik ragyogóak a Beowulftól a Nibelung-énekig, és a mai napig mélységesen mély értékeket közvetítenek számunkra. Viccesnek találom, hogy sokan nem látják, hogy Tolkien – aki egy közkedvelt író, főleg az európaiak között és black metalos körökben – az egész életét azzal töltötte, hogy egy univerzumban egyesítse a pogányságot a katolicizmussal. Nekünk is pontosan ezt kell tennünk, a Morte France így is tesz a Hesperia albumon: e két különböző éthosz felfedezését követhetjük nyomon.” A Hesperia albumcím minden bizonnyal a görög mítoszra utal... „A Hesperia egyértelműen az ősöket idézi fel, akik kijelölték Európa határait. Hesperia mindig olyan föld volt, amely nyugatabbra fekszik annál, mint amire az emberek általában értik ezt a kifejezést – például Spanyolország a rómaiaknak. A mitológiában Heszperidák kertjére gondolunk, egy gyönyörű helyre, amely az Aranykorral, az aranyalmákkal és az örök élettel áll kapcsolatban. Az album azt a témát járja körül, hogy Hesperia mi is valójában. Ez egy mitikus hely, egy álom – nem a gusztustalan, lélektelen Európai Unió, hanem olyan valami, ami közel áll a Szent Római Birodalomhoz: egy egységes terület, ahol az európaiak úgy élnek, mint a testvérek, közös értékeket vallanak, miközben megőrzik az egyes kultúrákat. Egy föld, ahol virágzanak az ősi kultúrák, és a Krisztusba vetett hit egyesít. A fejlődés és hagyomány földje; egy fa, amely mélyen a maga földjében gyökeredzik. Szövegileg nagyon büszke vagyok erre az albumra. Minden dal egy adott aspektust tárgyal. Vannak tételek, amelyek olyan filozófiai princípiumokat világítanak meg, mint az Erdőjárás, ami Jüngerre utal. Más szövegek, mint a Le Chevalier, la Mort, et le Diable vagy a Hesperia, az európai szellem ünnepléséről szólnak. A Kyrie Eleison és a Lux Meae nagyon személyesek; a számkivetettségről, a száműzetésről szólnak, egyben imák, kapcsolódások is az isteni valósághoz. A Fernweh az egyik kedvencem. Ez a felfedezés vágyáról szól, annak szükségességéről, hogy reménykedjünk jobb távlatokban, valamint a mágikus gondolatokról, amelyeket olyan helyek kapcsán ápolunk, amelyek lehet, hogy soha nem léteztek, mégis arra sarkallnak bennünket, hogy higgyünk az elképzelhetetlenben. Az album ezzel a dallal ér véget – reményteljes, fénnyel teli. Nem csupán egybeesés, hogy akkor íródott, amikor a fiam született. Életem leggyönyörűbb pillanata egybeesett a Hesperia alkotásával. Ahogy szemléltem, hogy nő fel a fiam, úgy mélyedtem egyre mélyebbre az őseim múltjában. A büszkeség azon érzését akarom neki átnyújtani, amit én érzek a kulturánk iránt: át kell adnom a fiamnak. Nem leszek önző nihilista, aki csak várja a világvégét. Gondoskodni akarok arról, hogy erős gyökerekkel nőjön fel, és a Morte France jövőbeni kiadványain keresztül is ezekre a gyökerekre szeretném felhívni mindenki figyelmét.” „A black metal egyszerre reakciós és progresszív mozgalom. Világosan látni, hogy a műfaj miként terjesztette ki az esztétikai határokat az eredetiséget kutatva, míg ezzel párhuzamosan az ordodox felfogásra törekedett.” A black metal számos arculattal és hangzással rendelkező sokoldalú műfaj. Mégis megkérdem, hogy miért gondoltad azt, hogy éppen ez az irányzat a megfelelő csatorna ahhoz, hogy kifejezd a tradicionális értékeket? „Ahogy korábban is említettem, a black metal akkor vált igazán érdekessé, amikor felbukkant a Burzum. Ez a formáció az ősökhöz való visszatérésről szólt, arról, hogy beleássuk magunkat a múltba, valamint bennefoglaltatik egy menekülés is attól, amit Varg úgy érzékelt, hogy a hazája szellemiségétől való elidegenedés. Azóta a black metal sok formája jelent meg, de csak néhány foglalkozik tradicionális értékekkel. Mindez azért van, mert a black metal egyszerre reakciós és progresszív mozgalom. Világosan látni, hogy a műfaj miként terjesztette ki az esztétikai határokat az eredetiséget kutatva, míg ezzel párhuzamosan az ordodox felfogásra törekedett. Ennek tökéletes példája a Blut Aus Nord, amely valószínűleg a legnagyobb black metal zenekar, ami valaha létezett. A diszkográfiájuk egy része progresszív esztétika mentén rajzolódik ki – nagyon modern, indusztriális, disszonáns –, míg a másik fele nagyon hagyományos, dallamos és az ősi pogány forrásokból táplálkozik. A másik kulcsfontosságú elem az, hogy a black metalt egy romantikus műfajként is fel lehet fogni, a kifejezést annak művészi értelmében felfogva, ahogyan a 18. századi Németországban megszületett az irányzat. A romantikusok lázadó természetűek voltak; megvetették azt a világot, amibe beleszülettek, és az idealizált ősi múlttal éreztek kapcsolódást. Ugyanezt a dinamikát látjuk a black metalban: a modern világgal való szembenállás teszi relevánssá a műfajt. Ez az, amiért emberek gyűlölik a Morte France-t, amikor azt mondom, hogy a sátáni black metal szervilis és irreleváns – megszűnt lázadónak lenni, felsorakozott a modernitás mellé, mivel korunk alaptermészete sátáni. A Morte France mint fáklyavivő Európa számára e nehéz időkben sokkal inkább lázadó, mint egy újabb Behemoth-klón.” Számos érdekes szerzemény, zenei részlet hallható az albumon, mint pl. a női ének a Kyrie Eleison elején vagy a Hesperia, a címadó szám. Ezek az ötletek azt a célt szolgálták, hogy a zene színesebb legyen, vagy integráns részei a koncepciónak? „Valójában mindkettő. Az album nagyon inzenzív, én pedig pihentető részeket akartam beiktatni a zenébe, főleg gyönyörű női hangok segítségével. Ezek a hangok szerves részei a koncepciónak, mivel a Hesperia Európáról szól, Európa pedig egy női alak, amely a földünket szimbolizálja. Női jelenlétre volt szükségem ahhoz, hogy emlékeztessem az európaiakat arra, hogy princípiumaik gyökerénél a nők, a romantikus kapcsolatok és a házasság egy bizonyos látomása foglal helyet. Az udvariasság, a költészet és a romantika földrésze vagyunk. Nekünk európaiaknak az irodalmunk, a mitológiánk révén erős női karaktereink vannak: Antigoné, Andromakhé, Heléna, a valkűrök, a tó hölgye, és valamennyi csodálatos szent, akik osztoznak a Szűz Mária iránti odaadásból. Úgy fogalmaznék, hogy amint civilizációnk hanyatlik, egyre abszurdabb jelenségeket fogad el, melyek közül az egyik legnagyobb szégyen a nőink magára hagyása, a házasság megszentségtelenítése, és azok a romlott elképzelések, amelyeket idegen kultúráktól kezdtünk el átvenni.” Egyesek azt mondják, hogy „a black metalnak gonosznak kell lennie”, bármit is jelentsen ez. Mivel a black metal az elmúlt években nagyon sok ágra szakadt, e csőlátású kijelentés nem sok komolyságot hordoz. Mit gondolsz erről? „Tökéletesen egyetértek veled. Nem hiszem, hogy ez a kijelentés definiálja a black metalt. Ahogy korábban említettem, a black metalnak lázadónak kell lennie. És mivel az idők, amelyeket élünk, gonoszak, a black metal nem lehet gonosz ugyanebben az értelemben. Ugyanakkor az álláspontomba belefér annak megállapítása, hogy a black metal-spektrum egy része magáévá teszi a nihilizmust – és ez érthető. Én személy szerint azokat a zenekarokat preferálom, amelyek a semmiről, a sivárságról szólnak, kiemelve a modernitás ürességét, azokkal szemben, amelyek magukat gonosznak beállítva azt gondolják, hogy eredetiek és szemben állnak a modern világgal. A Morte France rálépett a maga útjára: az európai lélek megéneklésének az eszköze, egy reményteli lovag, aki felveszi a harcot a démonokkal annak érdekében, hogy népeink feltámadjanak.” A Morte France zenéje dinamikus és atmoszferikus egyszerre, emellett ünnepélyes és emelkedett, mint például az említett Kyrie Eleisonban. E téren az énekre fontos szerep hárul... „Először is köszönöm az elismerő szavakat. Azt hiszem, tökéletesen megfogalmaztad, hogy mi a célom a Morte France-szal, különös tekintettel a Hesperia albumra. Felettébb hálás vagyok az ’emelkedett’ kifejezés használatáért, mivel központi jelentőségű a lemez koncepciója szempontjából. Nem vészjóslót, inkább reménytelit akartam alkotni, amely a borító közepén látható fénylő kereszt ragyogását tükrözi. A zenében hallhatók nagyon brutális és rendkívül hangulatos részek egyaránt. Bizonyos értelemben arra törekedtem, hogy együttesen jelenjen meg a zenében a skandináviai és közép-európai hideg, valamint a mediterraneumi meleg. Nietzsche Apollón és Dionüszosz összebékítéséről beszélne. Még egyszer: a Hesperia Európáról és annak lelkéről szól, és az volt a célom, hogy életre hívjam ezeket a hangulatokat. Boldog vagyok, ha azt mondod, sikerrel jártam.” Vendégénekesként szerepel az albumon Audrey Sylvain, aki a Malenuit révén lehet ismert... „Audrey fantasztikus énekesnő, már a Morte France kezdeteitől szerettem volna vele dolgozni. Ugyanakkor addig még el kellett érnem néhány állomást az iránta érzett tiszteletből kifolyólag. Pusztán egyetlen EP után nem vettem volna fel vele a kapcsolatot; demonstrálni kívántam, hogy a Morte France egy komoly, ambiciózus formáció. Amikor először beszéltünk, nagyon kellemes meglepetést szerzett, hogy Audrey már ismerte és szerette a zenekart. Nagyon lelkes volt a felkérésem kapcsán, köszönetet kell mondanom neki, hogy egy olyan zenei területre lépett, amely egészen más világ ahhoz képest, amiben ő mozog. Fantasztikus élmény volt vele dolgozni; teljes mértékben a magáénak tudta a szövegeimet, a hangja tökéletesen megtestesíti azt a nyugodt, mégis csábító jelenlétet Hesperia szívében, amikor népünk szépségéről és különlegességéről énekel.” Igazán szép a Hesperia borítója. Ki készítette? Mi volt a koncepció? „Nagyon büszke vagyok a Hesperia borítójára. E pompás művet Veneden készítette, egy orosz művész, aki gyerekkönyvek tündérmese-illusztrációira specializálódott. Megkérdeztem a hölgyet, hogy újra tudná-e értelmezni Albrecht Dürer, A lovag, a halál és az ördög című híres metszetét, hozzátéve további elemeket, képeket, amelyeket egy lovagságról szóló esszében találtam. Ezen a képen lovagok láthatók, egy monumentális fénylő kereszt elvakítja a pogányokat. A Hesperia borítója mélyen spirituális. A lovagok magabiztosan, reménnyel telve lépnek fel, mivel démonokkal néznek szembe; a régi, szeretett Európánk lelkét reprezentálják, amikor büszke, bősz kontinens volt, nagyságra éhesen.” Az egyre inkább teret hódító MI-ről mi a véleményed, amely emberek helyett „alkot”? „Az MI-re én a gyorsítás perspektívájából tekintek, pozitív erő is lehet: elválaszthatja egymástól a tehetségtelen pózolókat a valódi művészektől. El fogja különíteni a mesterséges termékeket fogyasztó passzív birkamentalitást a megmaradó autentikus emberi lényektől. Ebből kiindulva nem vagyok kategorikus ellensége az MI-nek. Ha reklámra használjuk, vagy alapvető vizuális megjelenítésekre, az egy dolog, azonban ha arra használjuk, hogy felváltsa a művészetet, aminek a lélekből kell kiindulnia, akkor degradáló. Már van néhány úgynevezett ’művészünk’, aki ezt használja – pl. Varg Vikernes a mellékprojektjében. Nyíltan kijelentette, hogy a zenéjét MI-vel írta, így eredményesen áldozza fel a lelkét a jövőbeni Leviatánnak. A mi felelősségünk az, hogy ezeket diszkrimináljuk, és csak azokat a művészeket támogassuk, akik hűek a művészethez.” Visszatérve a tradicionális szerzőkhöz, gondolkozókhoz, és más értékes írókhoz, filozófusokhoz, mint Julius Evola, René Guénon, továbbá Ernst Jünger és Friedrich Nietzsche, mit gondolsz, hogyan lehetséges túlélni a modern világot, nem feltétlenül fizikailag, mint inkább spirituálisan? „Katolikusként először is azt kell mondanom, hogy a modernitás túlélésének egyetlen módja Krisztus követése és a Tradíció magunkévá tétele. Ezekkel a gondolkozókkal az a fő probléma, hogy tételeik nagy mértékben az önfeltárásra épülnek. Nietzsche főleg arról írt, hogy az embernek fel kell állítania a maga értékrendjét egy olyan világban, amely mentes az értékektől. Guénon és Evola inkább arra az értésre koncentrált, ami a Primordiális Tradíción belül lelhető fel, s ebben az értelemben ők nem nietzscheánusok. Jünger egész életében arra késztette az európaiakat, hogy megtalálják a jelentést őseik hagyatékában és tanításaiban. Úgy kell megközelítenünk ezeket a szerzőket, hogy nem voltak rögzített doktrínáik, inkább arra sarkalltak bennünket, hogy találjuk meg a magunkéit. Ez egy nagyon jó kiindulópont – megérteni a modernitás problémáit és rátalálni egy helyes életmódra – azonban ez nem elegendő. Ami számomra elegendő az Krisztus: a tanításai, az erkölcsi törvényei, az egész Tradíció, amit a keresztények Ő köré építettek, úgy mint lángok, amelyeket továbbadnak generációkon keresztül.” „Mi most egy olyan korban élünk, amikor az elitjeink azt képzelik, hogy ők képviselik a történelem csúcspontját a valaha létezett legjobb rendszeren belül – olyan rendszer, amely állítólag tele van kényelemmel, békével és szépséggel.” A Morte France antimodern szemléletet képvisel, amibe bennefoglaltatik a nyugati civilizáció összeomlásáról való tudás. Melyek ennek a degradációnak, széthullásnak fő okai, és hogyan lehetséges „embernek lenni a romok között”, ahogyan Evola fogalmazott? „Ha engednéd, hogy elkezdjem, egy egész esszét tudnék írni a témáról. :) Félretéve a tréfát, már sok gondolkozó felállította a diagnózist. Nézeteimet azok a művek inspirálták, amelyek az évek során elkísértek. Megpróbálom összefoglalni a gondolataimat. A nyugat-európai lélek szívében azt a magot találjuk, amit Engels ’fausti lélek’-nek hívott. Ez a mi nagy késztetésünk: a felfedezés, önmagunk felülmúlása, és hogy mélységes tudást szerezzünk. A ’fausti’ természetesen arra utal, amit a görögök úgy hívtak, hogy hübrisz. Goethe híres művében, a Faustban ábrázolta az alakot, egy alkimistát, aki eladja a lelkét az ördögnek, hogy cserébe tudásra tegyen szert. Az európaiak mindig szerették a tudást, a történelmünk vissza is tükrözi ezt a hajszát – akár a 16. századi tengeri hódításokról, akár az autoritással szembeni intellektuális ellenállásról van szó a szabadság nevében. Már az antikvitás kora óta létezett a feszültség az ősiek és a modernek között. Ez a konfliktus remekül mutatkozott meg a 17. századi Franciaországban, amikor olyan írók, mint La Fontaine amellett érveltek, hogy az ősöket nem lehet felülmúlni, míg mások, pl. Perrault, azt állították, hogy a saját korszakuk a legmagasabb szintű. Mára ez a konfliktus elérte a végkifejletet, hiszen a modernek győzedelmeskedtek. Mi most egy olyan korban élünk, amikor az elitjeink azt képzelik, hogy ők képviselik a történelem csúcspontját a valaha létezett legjobb rendszeren belül – olyan rendszer, amely állítólag tele van kényelemmel, békével és szépséggel. Ez az illúzió mélységes megvetést tár fel a múlttal szemben. Ilyenformán bármit, ami a hagyományban gyökeredzik, gyanakvással kezelnek, azonban egy fa, amely nem rendelkezik mély gyökerekkel, elkerülhetetlenül elpusztul. Az európaiak számára a végső csapást a 20. század és annak borzalmai hozták el. Azóta meggyőztük magunkat, hogy eredendően gonoszak vagyunk, minden törekvést magunk mögött hagyva a nagyság iránt, attól való félelmünkben, nehogy felbukkanjon egy újabb Hitler. Ily módon abban élünk, amit Fukuyama úgy hívott, hogy a ’történelem vége’ – de csak Európában. Ezzel szemben az Egyesült Államokat továbbra is a fausti szellem vezeti és nem adta fel hatalomvágyát. Sajnos materialisztikus világnézetük – amelyet nagyban befolyásolt a protestáns szellem – gyakran olyan individuumok kialakulásához vezetett, amelyeket a kapzsiság és más sekélyes törekvések jellemeznek. Vannak, akik azzal érvelnek, hogy a gyökérok a spiritualitás hiánya – természetesen ez része a problémának, de én úgy vélem, az egésznek mélyebben rejlő okai vannak. Régóta a saját hübriszünk fal fel bennünket. Már nem hiszünk Európa kivételes sorsában. A múltat úgy kezeljük, mint bűnt, az őseink barbárok, és a ’másságot’ szakralizáljuk. Evola mégis arra buzdít bennünket, hogy »álljunk fel a romok között«, ami egy dal címe is a Souveraineté Radiale albumon. Evolának igaza van. Paradox módon szerencsések vagyunk: nehéz és értelmetlen idők erős embereket formálnak, míg a kényelmes korok gyengéket. Ha valaki felül tud emelkedni ezen az ürességen – a spiritualitás, a morális elvek, az értékek és törekvések eme hiányán – sokkal többet képes elérni, mint az, aki egy értelmes társadalomban született. Mérhetetlenül nagy erőfeszítésébe kerül a modern embernek, hogy felismerje a pusztulást, tudomásul vegye, és továbbra is arra törekedjen, hogy jobb legyen, hogy családot alapítson, és pozitív formában adja át az örökségét. A Morte France emiatt létezik: emlékeztetni az európaiakat az értékeikre, gyönyörű múltjukra – valószínűleg ez volt a valaha létezett legragyogóbb civilizáció. Büszkének kell lennünk rá, énekelni kell róla a gyerekeinknek, és megtalálni az egyensúlyt, ahol a fausti szellem és az Istennek való ellenállás már nem jelent hajtóerőt, hanem harmónia áll be fejlődés és hagyomány között.” A Morte France ad koncerteket? „Amikor létrehoztam ezt a formációt, azt akartam, hogy a háttérben maradjon, de a dolgok megváltoztak, ma már mindnyájan szeretnénk élőben játszani. Az első koncertünk 2026 nyarán lesz Franciaországban. A hozzáállásunk továbbra is elitista marad: ritkán akarunk fellépni, különleges koncerteket szándékozunk adni. Nagy turnékon nem akarunk részt venni. Ideális esetben egy koncertet adnánk országonként, és ezzel meg lennénk elégedve. Remélhetőleg egyszer sikerül eljutni a gyönyörű Magyarországra, és meginni valamit együtt. Isten áldjon, testvérem!” Az Underworld magazin 2026/03. számából.

Bezár

megtekintés     »     morte france