TULUS: Morbid Desires

2026. 03. 02. 21:23   »   kritika   »   U2603

kiadó: Darkness Shall Rise   
»   szöveg: Milán Péter

A Tulus valahol a norvég black metal szürke eminenciása, ami nem azt jelenti, hogy amit játszanak, ne lenne jó, csak soha nem kerültek be az első vonalba, mármint, ami az ismertséget jelenti. Ez persze a zenével nincs szerves összefüggésben. A Blodstrup gitáros/énekes és Sarke dobos mint őstagok, plusz Crowbel bőgős által működtetett trió idén már 35 éves és ezt a három és fél évtizedet a saját út bejárása, feltörése, egy önálló hangzás kialakítása jellemezte, és a Morbid Desires című nyolcadik album bizonyítja, hogy a kanyargós ösvényt továbbja is járni kívánják a norvégok. A korai időszakban gyorsabb zenét játszott a Tulus, azonban már lemezek sora óta rátaláltak arra az irányvonalra, amely leginkább az övék, ahol a legjobban érzik magukat. A három norvég zenekart (Tulus, Khold, Sarke) mindig egy csomagban fogtam fel, melyek közül viszont a Sarke már kiesett, mivel tavaly feloszlott. A Sarke volt a három közül a legprogresszívabb, a Khold a legpőrébb, a Tulus pedig valahol a kettő között helyezkedik el. Egyrészt kitartanak a középtempós, groove-os tempók, „erőmű”-ritmusok mellett, a könnyen áttekinthető dalszerkezeteket favorizálják, másrészt kisebb zenei ötletekkel rendre feldobják az adott lemezt. A Morbid Desires nyitódala (Salme 2) egy-egy rövid flamenco-betétet tartalmaz, ami felettébb bizarr ebben a közegben, azonban kis fűszerként megteszi, valahogy nem viselkedik idegen testként. Mintha az új album valamivel változatosabb lenne, mint a Fandens Kall és az Old Old Death, s úgy, hogy közben a trió végig megtartja intaktságát. Szőröstökű öreg rókák lévén tudták, milyen hangzás illik a lemezhez, ami nagyon izmos, velős, erőteljes, arányos. Crowbel bőgője néha jólesően elkalandozik, s ilyenkor a basszus a szólóhangszer, egyébként Blodstrup alap-riffeléséhez képest fifikásabb témákat hoz. A Tulus hangzásához, stílusához mindig a húzós riffek illettek, amelyekből rendre kikacsint az északi hangulat. Mintha a lendületes középtempók, az északi BM-atmoszféra és a szolid progresszivitás háromszögében egyensúlyoznának - mikor merrefelé hagyják jobban kilengeni a Tulus szekerét. Blodstrup nyers, durva hangja a sok album után a Tulus ismert hangzásjellemzői közé tartozik, ugyanolyan mértékben, mint a zene dinamizmusa, a rockos ízű metal-játék, Crowbel basszusgitárja, a szilárd ritmusok, vagy a világos dalszerkezetek. A Tulus zenéje továbbra is igen megnyerő – egyedi stílus, erő, súly, ötletek, mord zeneiség, kontrollált dalszerzés jellemzi. Az Underworld magazin 2026/03. számából.

megtekintés     »     tulus