Back to 80s Thrash / Thrash Mosh Club 2025 – Bp., Instant

Régi vagyok, de nem annyira régi, hogy jártam volna a legendás-kultikus Thrash Mosh Clubba, merthogy az újpesti Landler Művelődési Házban 1988-89 futott ez, én meg ’90-91-ben (15-16 évesen) kezdtem komolyan koncertre járni. De a korszak elképesztően gazdag és kreatív magyar thrash mozgalmához, ha kissé késve is, magam is tudtam kapcsolódni, először épp a Slogannek köszönhetően, mely most az Instantban az első fellépő volt, és melyről életem első Metal Hammer-es cikkét írtam közel 32 éve. Ám előtte volt némi sztorizás, és Somogyi Péter, hajdani szervező-műsorvezető is mondott pár jó szót a szép számban összegyűlteknek. Akiknek a zöme nyilván már az ötödik dekádját tapossa az aggressionnek, bár bőven voltak ifjabbak is. Sloganék mindig is avantgárdban tolták a zenét, a korai thrash korszakukban írt dalaik is bővelkedtek váratlan húzásokban. A hosszas szünet után, kilenc éve megjelent Előbújhat minden állat albumuk is ilyen volt, s azóta csak néha-néha, szinte véletlenszerűen koncerteznek. Az Instant színpadán a klasszikus korszak és az Előbújhat album zenészei is felbukkantak, s mindvégig valami gyönyörűséges zűrzavar jellemezte a koncertet. Akadt Accident az 1990-es Forgotten Moods demóról, Near to the Horizon a ’92-es Art of Egóról, Pendulum (vagyis Inga) a ’94-es Voluntary Swoon albumról, Villogó pillangó az Előbújhatról, meg még valami, plusz eltolták a Panterától a Mouth for Wart. Nekem személy szerint a felkavaró (és profetikus) Pendulum volt a csúcspont, már azért megérte odamenni a kies Akácfa utcába. Nyilván a régi jó arcokat is jó volt újra látni, és persze, hogy Horváth Endriske gitáros továbbra is maga a két lábon járó, gitárját pengető káosz. A miskolci Atomic a ’80-as évek közepén indult. Volt náluk is hosszas szünet, de egy ideje ismét aktív a Szilágyi Tamás énekes/gitáros által vezetett csapat. Ők kő egyenes thrasht tolnak, melyben van német és amerikai hatás is, néha megmosolyogtatók a szövegek, de egyértelmű, hogy a fénykorban hatalmas bulikat adhattak ezekkel. Viszont 2025-ben… hát, olyan faszán dörrent meg a cucc, és olyan jól vette a közönség a lapot, hogy most is ütött a produkció! Fénypont volt a Headbangelek nóta, amikor a közönségből fáradtak fel thrasherek a színpadra együtt zúzni Tomiékkal. Nyilván négy évtized múltával senki nem olyan fitt és fiatalos, mint hajdanában, de attól még görgött, húzott és zúzott a zene. Szoktam problémázni azon, hogy mennyi sok fiatalabb banda másolja egy az egyben a heavy meg thrash metal klasszikusait, ismételgetve az ezerszer hallott kliséket, ám az Atomic ott volt akkor is, amikor ez az egész beindult, és máig hitelesen tudják előadni. Az Undertaking alig egy éves fennállása alatt (ugyanaddig létezett, mint a Thrash Mosh Club) történelmet írt. Bár magam túl későn kapcsolódtam be a metalfolyamba, hogysem láthattam volna őket élőben, hatásuk engem is elért anno. Ők voltak az egyik első magyar thrash metal banda, amely angol nyelven, világszínvonalon muzsikált. De Killan György, aki a riffek mellett a klasszikus gitározást is nagyon vágta, és énekese is volt az UTG-nek, nagyon rég kiköltözött Kanadába. Egészen mostanáig, 36 évet kellett várni, hogy újra élőben hallhassa bárki a dalokat – igaz, Killan nélkül. Őt nem mozgatta az újra összeborulás, de gitáron Kemencei Balázs (Stonedirt, Wall Of Sleep) alázattal és kiválóan helyettesítette, az éneket pedig öt szintén kultikus underground arc vállalta be. Jakab Viktor basszusgitáros (aki épp a Betonban is penget) és Esztári Imre dobos mellé olyanok sorakoztak fel, akik méltón tudták megidézni a múltat – s tették mindezt Undertakers név alatt, jelezve, hogy ez azért nem az eredeti trió. A Runnert a honi doom egyik atyja, de amúgy thrash múlttal is bíró Holdampf Gábor énekelte (Magma Rise, ex-WOS/Mood/Leukémia), a Rockstars Not Deadből is ismert Jósa Tamásnak jutott a Victim of the Night és a Viva Ceausescu. A Cool Before Drinkinget Both András bömbölte el az M.W.S.-ből, az S.O.D.-től megidézett Kill Yourself az A.M.D.-torok Sezának jutott, a Slayertől tolt Postmortem/Raining Blood kettőst Balu kiabálta el hatékonyan, s a záró Reactor No. 4-t az Ahriman szíve, Lédeczy Lambert hozta átütő erővel. Csupa olyan ember, akire hatással volt az UTG. Plusz volt némi J.S. Bach és riffegyveleg klasszikus thrash nótákból, meg egyéb rituálék a TMC klubból. Arra persze lehetett számítani, hogy jó lesz a koncert. Ha merő nosztalgiából is, de mégis, milyen lett volna?! De nem egyszerűen jó volt, hanem olyan forró hangulatú, ezerrel pörgő buli lett, amilyen a régi szép időkben lehetett (bár esélyes, hogy az akkori körülmények között ritkán szólt ilyen brutális erővel a banda, fura-kongó pergődob hangzás ide vagy oda), s mindezt úgy, hogy ötvenes csókák is másztak fel a színpadra, hogy beugorjanak a közönségbe. A háttérben a kivetítőn megannyi képsor idézte meg a múltat, felbukkant Lénárd Laci is és az ő Metallica Hungaricában ill. Metal Hammerben megjelent UTG cikkei. Torokszorító és felemelő pillanat volt ez. Ahogy az is, amikor az erdélyi származású Jósa elmesélte, milyen volt kilencéves fejjel megtapasztalni azt a népharagot, ami aztán a fent említett román diktátort elsöpörte. Rendkívüli erőket, energiákat és érzelmeket megmozgató koncert volt ez, bárcsak lenne még, a többi hajdani TMC-fellépővel együtt!{gal TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2025. novemberi számából.

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

További képek itt!

megtekintés     »     slogan, atomic, runner, undertaking, instant