EVILDEAD: The Underworld

2026. 03. 04. 06:06   »   kritika   »   U2603

kiadó: Steamhammer   
»   szöveg: Kánya Ferenc

Az Evildead második nagylemeze, a The Underworld már egy olyan zenekart mutat, amely túl van a bemutatkozás lendületén, mégis pontosan tudja, hogyan akarja továbbépíteni saját világát. A debüt után a csapat kissé szétesett, de nem fordult új irányba: inkább mélyebbre ásott abban a sötétebb tónusban, amely már az első anyagon is ott vibrált. A felállás gyökeresen megváltozott: Albert Gonzales és Mel Sanchez helyén új zenészeket találunk. A gitáros posztot Dan Flores, Phil testvére vette át, basszuson pedig Karlos Medina csatlakozott. Dobos gyakorlatilag nem volt, a dobsávokat Medina korábbi zenésztársa, Doug Clawson játszotta fel. A kohézió tehát megbomlott, de ez a zenében alig érződik. A kilencvenes évek elejére a thrash már túl volt a fénykorán. Sok banda próbált alkalmazkodni a változó trendekhez, az Evildead viszont nem engedett a saját receptjéből. Nem akartak megfelelni a korszak elvárásainak, inkább ellenálltak: keményebb, feszültebb, zártabb lett a The Underworld, de tovább erősítette a zenekar identitását. A Venice‑crossover és a Bay Area‑thrash kéz a kézben jár, a hangulat viszont borúsabb, mint az első lemezen. A szövegek továbbra is tele vannak társadalmi kommentárral, de politikusabbak, sötétebbek és pesszimistább világképet mutatnak. A dalok átgondoltabb dalszerzésről árulkodnak. A feszes, hardcore‑os lüktetés és a technikai fegyelem egyaránt meghatározó: Garcia és a Flores‑tesók nemcsak ütős, hanem okosan felépített dalokat írtak. A szólómunka ezúttal is karakteres és kontrasztos, érettebb, mint a debütön, de sem a tempók, sem a hangulatváltások nem mutatnak olyan szórást vagy „véletlenszerűséget”, mint az Annihilation esetében. Több olyan tétel is akad, amely az Evildead legjobb pillanatai közé tartozik. A nyitó Global Warming zeneileg is érett, szövegtematikájában pedig kifejezetten felnőtt darab. Elgondolkodtató kapcsolatokat mutat olyan nótákkal, mint a Greenhouse Effect (Testament), a Critical Mass (Nuclear Assault) vagy a Step by Step (Forbidden). A katonásan pattogó, fojtott agressziót hordozó, gyors‑középtempós Welcome to Kuwait, a gyors, egyszerű, de roppant hatásos ritmikájú The ’Hood, valamint a baljós atmoszférából, pattanás előtti feszültségből lassan kibomló, technikás The Underworld egyaránt a zenekar csúcsdarabjai. Nem véletlen, hogy a korszakot lezáró Live… from the Depths of the Underworld koncertalbumra is ezek kerültek fel. Az újrakiadás bónuszai is erről az élő anyagról származnak. Ezek közül a legérdekesebb a Darkness, egy olyan Evildead-nóta, amely soha nem jelent meg sorlemezen. A The Underworld hangzása korszerűbb, vastagabb és kevésbé száraz, mint az előző albumé, de megőrizte azt a harapós karaktert, ami az Evildead védjegye. A stúdióban egész stáb dolgozott a zenekarral, a produkció főnöke pedig Jeff Weller volt, aki a Lääz Rockit és az Angel Witch menedzsereként is ismert. Az újrakiadás hangzása finoman frissült. A borítót ismét Ed Repka készítette, ezúttal apokaliptikus tónusokkal, amelyek a Megadeth Peace Sells korszakát idézik – és remekül illenek a The Underworld világához. Az Evildead életművének második alappillére ez a lemez: sötét és dühös anyag, ugyanakkor érett, összetett és következetes. Bár a korszak zenei klímája nem kedvezett a thrashnek, ez az album mégis ki tudta harcolni a relevanciáját. Méltó folytatása az Annihilation of Civilizationnek, és stabil helyet foglal el a műfaj kultikus darabjai között. Az Underworld magazin 2026/03. számából.

megtekintés     »     evildead