NAGYÚR - Kőbánya prog

2025. 11. 18. 07:53   »   interjú   »   U2511

szöveg: Uzseka Norbert   
»   fotó: Szűcs Alíz

A 2021 első napján alakult Nagyúr a kultikus Isten Háta Mögött két tagjának (Pálinkás Tamás énekes, Bokros Csaba gitáros) zenekara. Második albumuk Miami címmel jelent meg novemberben, és bár nem annyira elvont és súlyos, mint az IHM volt, azért így is bőven fura zene, melyre táncolni épp úgy lehet, mint zúzni. Aztán mire Uzseka Norbert feltette a kérdéseit Tamásnak, az IHM visszatérését is bejelentették… Az első albumot még az eredeti felállás vette fel, azóta viszont lecserélődött a ritmusszekció. Hogyan-miért? Hogy kerültek ide az új tagok? „Hát egy zenekart azért nem annyira könnyű egyben tartani, ha az nem egy gimnáziumi baráti társaságból áll, és nemcsak mint zenekar, hanem mint egy nagyon közeli, együtt felnövő család van együtt. Van, aki kiszállt, mert olyan lett a családi élete, van, akivel mi nem tudtunk együtt dolgozni, meg volt olyan is, aki velem nem annyira tudott és szeretett. Szóval dinamikák egymást kioltása ez legtöbbször. Mondjuk megértem, mert nehéz lehet azért elfogadni a vétózós demokráciát. Az van, hogy én sokat vétózom, de mentségemre legyen mondva, hogy a saját ötleteimet a legtöbbször. De most nagyon úgy érzem, hogy Botival (Kovács Botond basszusgitáros) és Balázzsal (Szeremi Balázs dobos) nagyon egyben vagyunk, értjük egymást, ugyanazt akarjuk, és mind ugyanakkora barmok vagyunk.” Ugye anno úgy lett a Nagyúr, hogy két korábbi Isten Háta Mögött-tag ismét zenélni kezdett, pontosabban Bokros Csaba gitáros elhívta Pálinkás Tamás énekest, hogy a Dereng nevű zenekarának producere legyen. Akkor nyilatkoztátok is, hogy a zene zöme Csabától jön, de Palika kivágja a témák kb. 65%-át, és a leegyszerűsített maradékból lesznek a dalok. Ez még mindig így van? „Persze, ez nem változott, a dalok 90%-a egy Csabi-riffre épül, és azt finomítjuk, írjuk tovább. Én úgy válogatok, hogy vagy tudjak rá énekelni azonnal, vagy ne akarjak, mert táncolnom kell rá. Ami nem ilyen, az kuka. Elég egyszerű a munkamódszer, mert megvan az a képességem, hogy kb. mindenre rá tudok halandzsázni azonnal valami dallamot, nem kell rajta gondolkoznom. Közben persze ez rossz is tud lenni, mert sokszor az ragad bele a fejembe, és hiába érzem, hogy nem az az igazi és legjobb dallammenet, nehéz átírni. De most eléggé tudatos voltam ebben, és mindent megkérdőjeleztem, ami rengeteg plusz melót rakott az egész zenekarra, de azért is mondtam, hogy úgy tűnik, hogy ez a felállás most az igazi, mert ezt a folyamatot mindenki értette és együtt tudott vele működni, sőt, mindenki más is hajtotta, hogy hogyan lehetne egy-egy téma. Nekem ez adja a zenekarozás lényegét. Szóval mind Boti, mind Balázs nagyon benne volt, de Zoli, az előző basszerosunk is sok bassline-t hozott az új lemezre, amit meghagytunk, mert szerencsére Boti nem volt önérzetes, és csak azt írta át, amitől tényleg jobb lett egy adott dal.” Miért éppen Miami? „Hát mert egy olyan dalcímet akartunk, ami a lehető legmesszebb van attól, amit képvisel a lemez. Persze ezt csak utólag tudtuk meg. Üldögéltünk más napok óta minden este a Miracle stúdió előtt, letudva az aznapi felvételeket, és elkészítettem ezt a képet az ócska telómmal, ami valahogy annyira szép és nyomasztó volt azzal az akáccal, ami pálmafásan hajladozott, meg a drótkerítéssel, hogy már nem is tudom, ki mondta rá, hogy olyan, mintha Miamiban lenne, de egy olyan részén, amit nem mutatnak sehol sem. És bár akkor még csak röhögtünk azon, hogy ilyen buta telós képszerkesztővel rátettük a képre, hogy 'Miami', de szerintem kb. azonnal tudtuk, hogy nem mehetünk tovább, megvan a tökéletes cím. Nyilván az is benne van, hogy ki a fasz nevezné el a nagylemezét Miaminak.” Mióta meg akarom kérdezni, hogy a Nagyúr név Ady Endre: Harc a Nagyúrral című verséből jött-e? „Nem, egyáltalán nincs hozzá köze. Igaziból ez is egy olyan dolog volt, hogy találtunk, vagy inkább ránk talált egy olyan zenekarnév, amit valószínűleg nem nagyon választott volna más. Ez egy rossz zenekarnév, ráadásul nem is lehet jól kántálni.” Ha jól látom, adtatok ki olyan dalt a Szemét album után, ami nem került fel a Miamira. Ez hogy alakult? „Hát úgy, hogy mindig írunk, állandóan. A NEM eredetileg a második lemez első négy dala lett volna, de aztán kiszállt Zoli, és nem akartunk olyan lemezt, ami nem konzisztens, ráadásul közben Csabi elkezdett komolyabb témákat hozni, szóval úgy voltunk vele, hogy mivel a streaming világban már alig van ennek relevanciája, hogy kislemez vagy nagylemez, hagyjuk inkább úgy, ahogy van, és írjunk inkább egy teljesen új lemezt. Az Életet is csak azért tettük fel rá, mert jól áll a lemeznek egy lassú dal.” „Amikor kijött az a sor, hogy a »minden egyes fajtámbéli az írja, elment már, a tengerről szól minden versük, a rímeket homokba írták«, akkor megláttam, hogy miről akar szólni a dal.”A Csáááá!!! című dal azokról szól, akik külföldre költöztek innen, de szemben veled, nem jöttek haza. Miért szól nekik? „Ez csak utólag esett le amúgy, eredetileg a dalnak az volt a címe, hogy Nem tiszta fialás, és az ilyen furcsa figurákról szólt volna. De közben meg elkezdett egyre több ilyen dolog szembejönni velem, ahogy láttam, hogy külföldön rekedt ismerősök, barátok mennyire képtelenek rájönni, hogy már rég haza kellett volna jönniük, csak vélt vagy valós okok miatt nem bírnak lépni. Ráadásul full át is tudom érezni a dolgot. Engem anno hazahúzott az, hogy teljesen gyökértelen voltam a családom nélkül, ráadásul nagyon meg akartuk csinálni az IHM-et, ami amúgy akkor még pont nem volt esélyes, hogy bármi is lesz, hiszen ez még a Kényelmetlen lemez előtti időszak volt. Szóval amikor kijött az a sor, hogy a »minden egyes fajtámbéli az írja, elment már, a tengerről szól minden versük, a rímeket homokba írták«, akkor megláttam, hogy miről akar szólni a dal. És az tette a gondolat végére a pontot, amikor a kiállás után az eredetileg csak »áááááááá« ordításról kiderült, hogy az egy beleszarós, lemondós »csáááá«. Onnantól már könnyű dolgom volt, hiszen csak vissza kellett ülnöm a régi helyemre, valamikor 2007 és 2011 között.” És hogy látod, a mai Pálinkás Tamás vagy akár Nagyúr kapcsán van még bármi, ami azt tükrözi, hogy valaha te is megpróbáltál külföldön élni? „Én már rég elengedtem ezt, nem bírnék és nem is akarnék máshol élni. Szerintem ez egy jó ország, minden szarságával együtt. Sok jó arc van, sok szeretetet látok, jó helyen vagyok, és próbálok a szar dolgokkal együtt élni és inkább magamban kitisztítani. Számomra nem vall józan ítélőképességre az, hogy valaki azért akar innen elmenni, mert itt 'minden szar'. Ilyen nincs, illetve annak külföldön is minden szar lesz.” A Harag című dal kapcsán nyilatkoztad, hogy az önbüntetésre való hajlamodra reflektál. Nekem úgy tűnik, van egy csomó ember, aki soha az életben nem fogja elismerni, hogy valaha bármit rosszul csinált, hibázott. Velük mit tudsz kezdeni? „Eddig azt mondtam volna, hogy semmit, és nem is akarok velük mit kezdeni. Most azt mondom, hogy sajnálom őket és sajnálom, hogy nem tudok velük mit kezdeni. De azt sem akarom mondani, hogy az a megfelelő, ha mindenért magadat teszed felelőssé. Nem jó haragudni magamra, nagyon nem szeretem azt az érzést. Mostanában kezdem megérteni a hét főbűn mibenlétét, durva, de olyan, mintha logikailag lassan eljutnék a kereszténységig, ami érzelmileg kezd befolyásolni, méghozzá jó irányba. Azt hiszem, nem sokára meg fogok térni. Ezt komolyan mondom.” Több dalszöveg is van az albumon, ami így vagy úgy utal a kábítószerekre, pl. az Égegyadta vagy a Hétvége. Szokás mondani, hogy olyan nincs, hogy valaki leszokik és tiszta, csak hogy valahogy megállja, hogy újra a szerekhez nyúljon. Ezt hogy látod? „Hát ezzel nagyon nem értek egyet. Én leszoktam és bár komolyan toltam magamba a spurit és a füvet, és sokszor voltam úgy, hogy képtelen vagyok letenni, megtettem és semmi bajom. Nem számolom a tiszta napjaimat, erős vagyok és eszembe sem jut, hogy újra visszaessek. El sem tudom képzelni, és meg sem kell állnom. És azt sem gondolom, hogy a függőség betegség, legalábbis magamban ezt sosem éreztem betegségnek. Ez egy gyengeség volt nálam, és döntés, semmi más. Döntés, hogy hiába tudom a következményeket, mégis akarom azt a pillanatnyi érzést. Szóval úgy értem, hogy a rák az egy betegség, azt nem tudod eldönteni, hogy legyen vagy ne legyen. Az, hogy felszívsz egy csíkot, vagy állandóan egy joint kell ahhoz is, hogy lemenj a boltba, az nem betegség, hanem emberi gyengeség. Úgy érzem, hogy túlságosan relativizáljuk ezt az egészet azzal, hogy ez egy betegség, amiből meg kell gyógyulni. Persze pontosan tudom, hogy mennyire nehéz abbahagyni. Olyan, mintha nem lenne helyette semmi más. De az a jó, hogy nagyon is van helyett más! Minden egyes úgy nevezett ’utolsó csíkomnál’ tudtam, hogy nem az lesz az utolsó, mert féltem, hogy ha abbahagyom, akkor újra előbújik a szekrényből az a szörny, amitől menekülni akartam. Mindenkinek megvan ez, és valószínűleg erre gondolnak, amikor betegségről meg gyógyulásról beszélnek. De szerintem ez az akaratról szól. Mert a valódi utolsónál nem volt olyan gondolatom. Egyszercsak rájöttem, hogy nem akarom ezt többé, bármi jobb ennél, tényleg bármi. De ebből egy dolog következik: addig meg csak azt akartam. Szóval nem szeretnék senkit megbántani ezzel az állásponttal, ami se nem kiforrott, se nem bizonyított, mert ez az én érzésem, amit a sok év alatt szűrtem le magamból. Azt viszont hozzátenném, hogy aki azt állítja, hogy a fű az egy könnyű drog, akkor próbálja meg tizeniksz év után abbahagyni. De amúgy a Hétvége csak viccből szól a cuccról, semmi köze az én valóságomhoz. Viszont nem volt nehéz belegondolni saját magamba sok évvel ezelőtt, mert valahogy azok az emlékek megmaradnak, nem mosódnak el. Néha kicsit olyan, mintha a Trainspottingot és a Rekviem egy álomért filmet nézném, persze a túlzások nélkül. És csak néznem kellett ezt a műsort a múltból és megírni hozzá azt a refrént. Meg amúgy a dal eredetileg konkrétan arról az érzésről akart szólni, amit vasárnap délutánonként éreztem régen sokszor, hogy vége a hétvégének, hiába tart még mindig, de már a hétfő szélét érzem. De aztán ez továbbment afelé, ami ugyanez az érzés, csak a másnaposság érzésével megfűszerezve, amit egy idő után úgy győztem le, hogy nem engedtem meg a másnaposságot, úgy, folytattam a hétvégét.” Feldolgoztatok egy negyedszázados Quimby-dalt. Miért pont azt? „Mert az egyik legjobb magyar dal, tökéletes szöveggel, és csodálatos öregedéssel. Mind a mai napig feldob, pedig amúgy a Quimby mindig hidegen hagyott, túl okos és értelmiségi volt nekem, nem volt benne punk. De ezt a dalt egyszer egy erdőben hallgatva értettem meg igazán, és azóta motoszkált bennem, hogy azt a shuffle-riffet mennyire ki lehetne egyenesíteni, és úgy mennyire RATM-os lenne. És bazmeg az lett! Meg ráadásul hogyan lehet ennyire megírni előre a kurva Sunnot, hogy én már nem muzsikálok, csak egy jelet adok a gépnek?! Ennél jobban hogyan tud öregedni egy dal?” Anno az IHM-nél is azt éreztem, hogy tökéletesen visszaadja a városi lét, illetve konkrétan Budapest hangulatát, vagy hogy belül mit él meg az ember, tudom is én – és a Nagyúrnál is megvan ez. Mi változott Budapest kapcsán az IHM-idők óta, úgy a városban, mint benned? „Hát leginkább az, hogy már nem vagyok benne. Elköltöztem. De ugye ahogy mondani szokták, »kiveheted a srácot Palotáról, de nem veheted ki Palotát a srácból«. Ez amúgy érdekes, amit mondasz, mert direktben sosem volt az, hogy beletegyük Budapestet, nem akartunk a városról írni, legalábbis az IHM-nél. A Nagyúrban néha képként belejön egy-egy része a városnak, de mondom, érdekesnek tartom, hogy neked ez jön ki belőle, mert akkor ez teljesen tudatalatt került bele a lemezekbe. Az igaz, hogy mindannyian elég külvárosi arcok vagyunk, Csabi kőbányai, de átjött Újpalotára, szóval az egész IHM újpalotai gyökerű, az Egyedi kápmegyeri, újpesti. A Nagyúrban most ilyen kiegyensúlyozódás van, mert Boti Újlipótból jön, Balázs meg budai, szóval megvan a kellemes arány. Amúgy Pestre már úgy járok, mint egy turista, aki ismeri a várost, de már idegen benne. Azt látom, hogy sok előrelépés van, meg sok visszalépés, minden értelemben nyugatiasodott a dolog, sok a pénz és sok a szegénység egyszerre, és ez látszik mindenen. Tetszik amúgy ez, szeretem az ilyen kontrasztot. De élni már nem akarnék benne.” Többször nyilatkoztad korábban, hogy miközben liberálisnak vagy elkönyvelve sokaknál, valójában csomó dologban konzervatív vagy. Mondasz pár példát? „Például a drogkérdésben egyáltalán nem vagyok liberális, ahogy fentebb említettem, viszont a teljes kriminalizálást teljesen abszurdnak gondolom. A szexualitásban ha nem érdekel, hogy ki kit akar megdugni, az liberális? Mert nem érdekel, de nem is vagyok támogató, mert egy lózung az egész pro és kontra oldalról is. Azt is kellemetlennek gondolom, ha Magyarországról szarságokat nyilatkoznak búval baszott művészek, de közben meg nem értem a minket ért történelmi igazságtalanságokon való rágódást sem, mert feldolgozhatatlan logikátlanság számomra a 'történelmi igazságtalanság' kifejezés. A történelem nekem olyan kb., mint a fizika, emberen túlmutató törvények mozgatják, meg persze legtöbbször a véletlen. De látod, össze-vissza beszélek, egyre kevésbé érzem úgy, hogy érvényes a mondandóm. Szóval inkább azt mondom, hogy egyre inkább konzervatív vagyok, vagyis inkább rendpárti, nem politikai értelemben, hanem azt szeretem, ha a dolgok rendben mennek és biztonságban és főként csendben.” Ha jól látom, az első dal, amit a Miamiról kiadtatok, az Élet volt, még múlt év novemberében. Ez valami döbbenetesen szép és megható dal, minden nyálasság nélkül. Hogy lett? „Egy régi dal amúgy, még talán Nagyúr előtti akusztikus dalomból csináltuk meg, még Zoli hangszerelte hegedűre, meg zenekarra. Azt, hogy hogyan lett egy dal, hát azt nehéz megmondani, mert születik és kész. Nem akartam arról írni, hogy mindennek vége van és van vége, de amúgy ennél nincs valóságosabb téma. Nem is szeretem játszani, túl sok.” Egy korábbi interjúban azt mondtad, gyógymasszőrként dolgozol, de most, mikor az interjút szerveztük, úgy fogalmaztál, hogy »48 évesen egy kőbányai gyártelepi pénznyelőt vinni teljes erővel az elég nagy baromság«. Ugyanarról a munkáról beszélünk, vagy pályát váltottál közben? „Már nagyon régen nem dolgozom gyógymasszőrként, bár maradtam egészségügyis, audiológus vagyok, hallókészülék ellátás, hallásrehabilitáció, ilyesmi. Rendes hivatás. De félreértettél, mert a kőbányai gyártelepi pénznyelő az a Nagyúr, érted, a zenekarra gondoltam. Egy kőbányai gyártelepen próbálunk, és hát egy ilyen zenekar viszi a pénzt rendesen. De ez egy ilyen dolog, elengedhetetlen és ez így jó. Utálnám, ha nem lenne zenekar az életemben.” Olvasom, hogy a Megváltás című dalt letiltotta a Spotify. Mi bajuk volt vele? „Hát az, hogy egy az egyben lenyúltam a teljes dobloopot a Born Slippyből. Szóval az van, hogy rákattantam magamban a régisulis mintázós zenecsinálásra, szóval mindenféle buzi MI nélkül kivágok rövid szakaszokat meglévő dalokból és abból csinálok másik dalt. Iszonyú jó dolog amúgy, és rájönni arra, hogy egy-egy régi dal miből és hogyan állt össze anno, az valami csoda, Liam Howlett egy tényleges zseni, ahogy Norman Cook is. Szóval Botinak volt egy csoda bassline-ja, amire elkezdtem dalt írni, de valahogy az volt bennem, hogy ezt tovább kéne vinni, felgyorsítani, és az egész Nagyúr-lemezt egy komoly zajos tánczenével lezárni. És így simán bevágtam oda azt a loopot a világ egyik legismertebb technójából. Szerencsére a Tidalnél nem jól működik az MI, szóval átment a lopás, ott hallgassátok!” Abban van ez a pár sor: „annyira szép ez a kurva világ, nem értem, miért jó, ha baszunk mi rá”. Ez alapvetően olyan pozitív kijelentés részedről, amit, úgy tippelek, az IHM-években talán még nem énekeltél volna el. Mi változott? „Hogy végleg megszerettem a rendet.” Az már ismeretes, hogy a Tej nevű poposabb projektedet nem akarod folytatni, de mi a helyzet az Atomki nevű formációval? „Semmi jelenleg. Ha valaha kijövök új szólócuccal, arról most azt gondolom, hogy ilyen mintázós szarakodás lesz, és mivel baszok arra, hogy engedélyeztessem, senki nem fogja őket hallani. Vagy úgy fogom kihozni, hogy megosztom a Drive-mappát, ahova feltöltöm, és onnan lehet majd hallgatni. Elég sajátos lesz.” „Azt hiszem, leküzdöttem azt a démont, akivé lett egy részem amiatt, mert elhittem, hogy én vagyok az IHM-Palika. Aki sosem voltam, csak tündököltem a visszás fényében.”És mi van az Isten Háta Mögöttel? Merthogy a Nagyúr lemezbemutató napján felkerült a Facebook-oldalatokra (egyáltalán, mióta van IHM Fb-oldal?!) egy rövidke videó, amiben eszelős üvöltés hallható. „Ja, semmi, az IHM újjáalakul, vagyis csinálunk egy koncertet jövő áprilisban a Dürerben. Azt hiszem, leküzdöttem azt a démont, akivé lett egy részem amiatt, mert elhittem, hogy én vagyok az IHM-Palika. Aki sosem voltam, csak tündököltem a visszás fényében. De a koncert jó lesz, azt hiszem, eljutottunk oda, hogy előre akarjunk lépni egyet, oda, ahol azelőtt az IHM sosem tudott járni, mert nem volt sem akarat a részünkről, meg nem volt mögöttünk egy olyan stáb, akik együtt gondolkoznak velünk, hogy hogyan lépjünk túl a saját árnyékunkon. Most a Happy Fisherman, mint menedzsment, ebben tud segíteni.” Amúgy milyen volt a Miami lemezbemutató, s mi várható még koncertszinten a közeljövőben? „A lemezbemutató csodás volt, tényleg. Mostanra kiderült, hogy van olyan, hogy Nagyúr-közönség, akik az alig megjelent új lemez dalait full ordítják az elejétől a végéig. Ezt még amúgy fel kell dolgozni. De ez egy jó dolog. Furcsa, hogy most kell leállnunk, hiszen az IHM miatt egy időre muszáj jegelnünk a Nagyurat, mert két zenekar egyszerűen nem fér bele egyikünknek sem Csabival. De egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne legyen több Nagyúr-lemez és -koncert. Most egy ideig utoljára december 5-én a Dürerben lehet látni minket, szóval oda azért mindenki jöjjön el.” DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2025/11. számából.

megtekintés     »     nagyúr, isten háta mögött, pálinkás tamás