DENNIS STRATTON – Az Iron Maiden fantomja

2026. 03. 15. 11:23   »   interjú   »   U2603

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: Dennis Stratton archívuma

Dennis Stratton kevesebb mint egy évig volt minden idők egyik legismertebb és legfontosabb heavy metal formációja, az Iron Maiden gitárosa. Ebben az időszakban vették fel a zenekar nevét viselő bemutatkozó albumukat, valamint ekkor kezdtek el dolgozni a második nagylemezük, a Killers dalain is. Stratton a távozását követően előbb a Lionheart, majd a Praying Mantis tagja lett, de sohasem tagadta meg Iron Maiden-es múltját. Gyuricza Tamás Marcell beszélgetett a legendás hírű zenésszel. Köztudott, hogy 1979 decemberében lettél az Iron Maiden tagja, de arról nem sok szó esett ezidáig, hogy miért rád esett a választásuk. Mit gondolsz, miért téged szemeltek ki maguknak? „Létezett egy helyi kocsma Kelet-Londonban, a Canning Town városrészben, ahol gyakran játszottam, Bridgehouse volt a hely neve. Visszajáró fellépő voltam ott, hetente zenéltem náluk. Egy időben Steve (Harris) és Dave (Murray) is elég gyakran megjelent ott. Minden vasárnap eljöttek, legalább három hónapon át, és nézték, ahogy játszom.” Akkor már ismerted őket? „Fogalmam sem volt, hogy kicsodák, csak feltűnt, hogy megint ott vannak. Egy idő után már megjegyeztem, hogy van az a két bőrkabátos srác, egyikük hosszú szőke, a másik fekete hajjal. Egyszer mentem hazafelé a busszal, amikor felszállt egy lány, aki leült mellém. Megkérdezte, hogy én vagyok-e Dennis Stratton, mire mondtam, hogy igen. Kiderült, hogy Steve barátnője volt, akit megkért arra, hogy beszéljen velem. Annyit mondott a lány, hogy Steve is próbált többször elérni, mert szeretné, ha csatlakoznék a zenekarához, az Iron Maidenhez.” Mi volt erre a válaszod? „Úgy voltam vele, hogy miért is ne? Megadtam a címemet, s néhány nap múlva kaptam egy táviratot egy telefonszámmal, hogy hívjam fel őket. Elmentem egy fülkébe, tárcsáztam a megadott számot. Kicsengett. Szinte azonnal felvették. Rod Smallwood volt a vonal másik végén. Bemutatkozott, majd elmondta, hogy ő intézi az Iron Maiden ügyeit. Akkor annyit tett hozzá még, hogy van egy lemezszerződésük, de gitárost keresnek, és rám gondoltak.” Mi volt akkor az Iron Maiden aktuális felállása? „Hárman voltak csupán, Steve, Dave és Paul Di’Anno, tehát hiányzott az egyik gitáros és a dobos. Rod elmondta, hogy Steve és Dave többször is megnéztek már a Bridgehouse-ban, így tudják, hogy hogyan játszom, mit csinálok, és milyen a hangzásom, ezért is szeretnék, ha csatlakoznék hozzájuk. Rod megkérdezte azt is, hogy el tudnék-e menni egy Ship nevű kocsmába, ami a Wardour Streeten található. Mivel kíváncsi voltam rá, hogy mi lehet ebből, igent mondtam rá. Felugrottam egy vonatra, s már mentem is. Amikor odaértem, megláttam azt a két bőrkabátos srácot, akik ott szoktak ülni a Bridgehouse-ban, így egyből összeraktam, hogy ők lesznek az Iron Maiden.” Mire jutottatok az első találkozó során? „Elég sokat beszélgettünk. Steve is elismételte mindazt, amit már Rod mondott. Hogy többször látott engem az utóbbi időben, és nagyon tetszett neki, ahogy zenélek. Beszélt a zenekaráról is, elmondta, minél előbb össze kell kaparnia, mert a kiadónak le kell adnia az első album anyagát. Végül adott egy kazettát, hogy hallgassam meg a dalaikat.”

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

Milyennek találtad az Iron Maiden zenéjét? „Meglepett, hogy milyen punkos, nyers és erőteljes, de az is megütötte a fülem, hogy a két gitár közül az egyik csak szólózik. Ezért miután megtanultam néhány dalt a kazettán szereplő felvételek alapján, majd elmentem az első közös próbára, rögtön azzal kezdtem, hogy elmagyaráztam nekik a kétgitáros felállásban rejlő lehetőségeket. Elmondtam, hogy a volt zenekaraim mindegyike ikergitárt használt, azaz mind a két gitáros ritmusozott és szólózott, illetve rengeteg dallamot is játszottak. Nagyon érdekelte őket mindez, így már ott elkezdtük átnézni egyesével a dalokat. A riffeket, szólókat. Mindegyiknél kikérték a véleményemet arról, hogy én hogyan játszanám őket. Steve-nek is, Dave-nek is tetszettek az ötleteim, ezért Dave-vel kettesben el is kezdtük a harmonikus gitárrészeket kidolgozni. Steve le volt nyűgözve attól, amit hallott. Természetesen minden dalra nem jutott idő, így azt mondták: szabad kezet adnak nekem, otthon nézzem át az összes dalt, s mondjam el, hogy mit változtatnék rajtuk.” Ezek szerint te hoztad be az Iron Maiden zenéjébe az ikergitáros technikát? „Igen. A Phantom of the Opera például teljesen átalakult az ötleteimnek köszönhetően. Rengeteg dallam került bele, a közepébe pedig az a nagyon jellegzetes breakdown, de a basszusgitár is nagyon jó lett benne. Egyszerűen imádták. Nem véletlenül lett az első Iron Maiden-album legfontosabb szerzeménye. De más dalokba is raktam plusz dallamokat, és szerintem ez volt a fő oka, hogy engem választottak. Sokan azt gondolják, hogy azért lettem az Iron Maiden gitárosa, mert már volt tapasztalatom. Ez is igaz, hiszen akkor már lemezfelvételeken voltam túl, illetve rengeteg koncerten. Valamivel idősebb vagyok, mint Steve és Dave, ezért én már az Iron Maiden előtt is sokat turnéztam. Volt olyan nyári koncert, ahol 1800 ember előtt léptem fel. Ez is szerepet játszott benne, de ez csupán az egyik ok volt. Az igazi, hogy más hangzást és több tudást hoztam a zenekarba.” Amikor megjelent az első Iron Maiden-album, tudtátok, hogy valami nagy dolog van születőben? „Nem igazán. Nem is foglalkoztunk mással, csak azzal, hogy mielőbb legyünk túl a felvételeken. A kiadó ugyanis egyre csak sürgetett bennünket. Mondták, hogy el kell mennünk stúdióba, és minél előbb fel kell játszanunk a dalokat, mert már meghirdették az album megjelenését. Szerintem túl fiatalok és naivak voltunk ahhoz, hogy fel tudjuk fogni, mennyi mindent meg fog változtatni az elkövetkezendő pár év. Nem igazán néztünk előre, bár az előrendelések alapján azt sejtettük, hogy a Top 5-ben leszünk a listákon.” Úgy tudom, azért romlott meg a kapcsolatod Steve Harrisszel, mert a Phantom of the Opera című dal énekdallamaiba is belenyúltál a saját elképzelésed szerint. Ez pletyka, vagy van valóságtartalma is a történetnek? „Nem teljesen így történt. Amikor elkezdtük felvenni a dalt, a hangmérnöknek és nekem volt egy kis szabadidőnk. Amolyan üresjárat, amikor nem volt mit csinálnod. Volt a dalban pár olyan énekdallam, ahol én is vokáloztam, és ezekkel kezdtünk el csak úgy, a magunk kedvére szórakozni. Kipróbáltunk, milyen lenne, ha többszólamú éneket tennénk bele a dalba, ilyesmik. Felvettünk plusz éneksávokat, majd a hangmérnök szórakozásból hozzákeverte ezeket a dalhoz. Visszahallgattunk, szintén csak a mókázás kedvéért. Néhány helyen egészen bizarr lett, de volt egy-két rész, ami úgy hangzott, mintha a Queen lenne. Nagyon jól elszórakoztunk ezzel, egy csomót nevettünk, és nem vettük észre, hogy Rod közben bejött a stúdióba. Ott állt, teljesen leforrázva, mert azt hitte, hogy azt a verziót hallja, ami az albumra megy. Ettől teljesen felszívta magát, majd mint aki megőrült, elkezdett üvöltözni. Hiába mondtuk neki, hogy szó nincs ilyesmiről, ez csak móka, egyszerűen nem hitte el. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ez legyen a végleges verzió, de Rod teljesen bezakkant rajta. Steve egyébként ott sem volt a stúdióban, ő csak Rod elmondásából értesült a történtekről.” Még egy évet sem töltöttél a zenekarban, mégis mindenki innen ismer. Nem bántad, hogy ilyen gyorsan kikerültél az Iron Maidenből? „Nem, hiszen ez egy közös döntés volt. Az Iron Maiden teljesen lefoglalta minden időnket, én viszont szabadságra vágytam. Szerettem volna többet utazni, világot látni. Azt is nehezen viseltem, hogy 24 órán át össze voltunk zárva egymással. Tudod, amikor hosszú időn keresztül utazol egy buszban vagy egy autóban együtt másokkal, akkor nem mindig csinálhatod azt, amit szeretnél. Egy zenekar tagjaként ráadásul állandóan ugyanazokkal az emberekkel kell együtt utaznod. Ezt mindenki máshogy viseli. Van, aki befelé fordul, és csendes lesz, vannak, akik ivással ütik el az idejüket, és lesznek olyanok is, akik csak a hibát keresik mindenben, és folyamatosan belekötnek a másikba, ami miatt előbb-utóbb veszekedés alakul ki. Én viszont nem akartam állandóan veszekedések szenvedő alanya lenni. Szabadságra vágytam, friss környezetre volt szükségem, így aztán egyre gyakrabban döntöttem úgy, hogy nem a többiekkel utazom együtt, hanem beültem a kamionsofőr mellé, vagy bárki más mellé, ahova csak lehetett. Ezért a legtöbb esetben előbb ott voltam a koncert helyszínén, mint a zenekar, így arra is maradt időm, hogy várost nézzek. Útközben pedig olyan zenét hallgattunk, amihez éppen kedvünk volt. Például The Eaglest, amit Rod biztosan nem nézett volna jó szemmel. (nevet) Persze, Rodra sem mondhatok semmi rosszat, mert az Iron Maiden után is akart segíteni. Azt mondta, szívesen menedzselne továbbra is, bárhol folytatom a karrieremet.” Ha jól tudom, az Iron Maiden-es időkben egy Gibson Les Paul és egy Gibson Firebird gitárod volt. Megvannak még ezek a hangszerek? „A Firebird nincs, azt már régen eladtam. Les Paul kettő is volt, de azokat sem használom már, túl nehezek voltak nekem a turnézáshoz. A Lionheart első időszaka után, azt hiszem, talán 1990-ben kezdtem el Charvel/Jackson gitárt használni, ami könnyebb volt, vékonyabb nyakkal. Úgy 1995-96 körül pedig megszületett a Caparison gitár, azóta már szinte csak azt használom. Van egy saját gitárom is, amit kifejezetten nekem készítettek. Olyan, mintha szériagitár lenne, de vékonyabb a nyaka, hogy könnyebb legyen játszani rajta. A Les Paul már túl nehéz, túl kövér lenne nekem.” Amikor Budapesten jártál a Maiden United zenekarral, több olyan Iron Maiden-dalt is előadtatok, ami már sok-sok évvel a távozásod után született. Ezeket a Maiden United miatt tanultad meg, vagy korábban is játszottad őket? „Körülbelül hat-hét évvel ezelőtt kaptam egy meghívást egy holland fesztivál szervezőitől, hogy lépjek fel náluk egy Iron Maiden tribute zenekarral, mint headliner előadó. Ott már játszottunk ilyen dalokat. Ezen a fesztiválon ott volt a Maiden United is. Akkor szerettem bele abba a zenekarba, mert előtte soha nem hallottam még Iron Maiden-dalokat úgy játszani. Ott álltam a közönségben, és csak néztem őket. Teljesen más volt, valami gyönyörű. Sokkal korábban léptek fel, mint én, ezért a saját koncertem előtt beszélgetni is tudtam velük. Mondtam nekik, hogy szívesen zenélnék velük, bár nem gyakran használok klasszikus gitárt, mivel abban nem voltam túl jó. Körülbelül hat éve kezdtünk el közösen turnézni, és azóta szerencsére elég jól beletanultam már. Nem mindig tudok teljes turnékat vállalni, hiszen van elég dolgom azon kívül is, de imádok velük játszani.” Az Iron Maiden utáni pályafutásod zenekarai közül a Lionhearttal vagy Praying Mantisszal lesznek még további lemezeid? „A Praying Mantisszal közel húsz éve nem dolgozom már, de a Lionhearttal még mindig. 2024-ben jelent meg az ötödik albumunk. Tervezzük a következőt is, de csak akkor tudjuk összerakni, ha Steve (Mann, gitáros, billentyűs) befejezi a Michael Schenker-turnét, és hazatér onnan Németországba. A Lionheart semmi bevételt nem termel, mert az emberek már nem vesznek lemezeket, már csak a koncertekkel lehet pénzt keresni. A Lionheart viszont nem tud turnézni, ugyanis mindenkinek van másik zenekara is, így arra már nem jut időnk. Lemezt készíteni persze könnyebb, otthon mindenki felveszi a saját részét, elküldi Steve-nek, ő pedig mint egy puzzle játékot, összerakja a dalokat a stúdióban.” Mivel töltöd a napjaidat, ha éppen nem a Maiden Uniteddel vagy a Lionhearttal foglalkozol?   „Minden pénteken, szombaton és vasárnap dolgozom, odahaza, az Egyesült Királyságban. A legtöbbször angol zenekarokkal foglalkozom, de olykor adok koncerteket másokkal is. Német és holland zenekarokkal, olaszokkal, franciákkal, valamint egy lengyellel is. Oda megyek, ahova hívnak,. Legalább 150 koncertet adok évente, vagy annál is többet. Imádok Iron Maiden-dalokat játszani, hiszen az életem szerves részét jelentik. A Killers album is, mert valójában azt is velem csinálták, a legapróbb részletig, még akkor is, ha nem én vagyok hallható a lemezen. Adrian (Smith, az Iron Maiden Dennis Stratton helyére érkezett gitárosa) lényegében csak lemásolta az én témáimat. A Killers dalai már teljesen készen voltak, amikor eljöttem.” Az életrajzod szerint 16 éves korodig a Wes Ham United futballistája voltál. Nem sajnálod, hogy a sportkarriert feláldoztad a zene miatt? „Nem. Kelet-Anglia déli részein volt szokás, hogy a West Ham United edzői az iskolai szünetben megnézték a 11 éves gyerekeket. Azért, hogy kiválogassák közülük a tehetséges futballistákat. Engem is 11 éves koromban hívtak, hogy az utánpótlás csapatuk tagja legyek. Sokáig futballoztam, úgy 18 éves koromig, de nem voltam annyira jó, hogy a nálam tehetségesebbekkel versenyezni tudjak. Ahogy már felfogtam ezt, léptem is tovább. Amúgy akkor már zenéltem. 14 évesen otthagytam az iskolát, elkezdtem a kikötőkben dolgozni. 16 évesen megvettem az első gitáromat, majd elkezdtem saját magamtól megtanulni játszani rajta. Semmit nem bántam meg, ami azóta történt velem, s büszkén mondhatom, hogy nagyon elégedett vagyok az életemmel.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/03. számából.

megtekintés     »     dennis stratton, iron maiden