2026. 03. 19. 08:25 » interjú
szöveg: Gyuricza Tamás Marcell
» fotó: Kai Hoffmann
Ghost Town címmel március 20-án adja ki huszonkettedik stúdióalbumát a klasszikus heavy/power metal műfajának egyik markáns előadója, a gitárhős Axel Rudi Pell és zenekara. A nagylemez megjelenését turné is követi, amely során a hidrogénszőke zenész Budapesten is fellép csapatával. E két tény bőven elegendő indokolt szolgáltatott Gyuricza Tamás Marcellnak arra, hogy szóra bírja a gitárost.
Egy olyan életművel rendelkező zenésszel, mint amilyen te vagy, még akkor sem túl egyszerű interjút készíteni, ha új albuma jelenik meg. Essünk túl gyorsan a kötelező kérdésen: milyennek érzed az új albumot?
„Szerintem a Ghost Town a legjobb album, amit az elmúlt harminc évben készítettem. Egy kicsit visszakanyarodás a klasszikus Axel Rudi Pell-hangzáshoz és -stílushoz, ami alatt azt értem, hogy visszavettünk az előző album, a Risen Symbol sötétebb hangulatából. Az az album egy kicsit a Tony Martin-korszakos Black Sabbath hatásait tükrözte. Nos, ez mostanra visszaszorult, bár egyes dalokban, mint például a The Enemy Within azért továbbra is jelen van. Nagyon sokat dolgoztam a Ghost Town dalain, szerintem sokkal kidolgozottabbak, mint bármi az elmúlt 20-30 évből. Amikor Johnny (Gioeli, énekes) megkapta a dalokat, azt mondta, úgy érzi, ez lesz a legjobb album, amit eddig közösen csináltunk. Szerinted mit válaszolhattam volna erre? Annyit reagáltam csak rá: Johnny, igazad van!” (nevet)
Az album megjelenéséig még van három hét, két dalt azonban már ismerhetnek róla a rajongóid. Miért éppen a címadó lett az első kislemez?
„Ez a kiadó döntése volt, de teljesen egyetértettem vele. Szerintem jó választás volt, hiszen tipikus Axel Rudi Pell-dal, erős gitárral, fogós kórussal. Szerintem ez az a zene, amit az emberek várnak tőlünk. Tisztában vannak azzal, hogy milyen zenét játszunk, szerintem nem vágynak meglepetésre. A második kislemezdalt, a Sanityt is a kiadó választotta. Az egy teljesen más hangulatú dal, talán azt akarták vele jelezni, hogy a Ghost Town egy változatos, sokszínű album. Amikor először hallották az új dalokat, már akkor mondták, hogy a Sanity nagyon jó dal, szerintem már akkor eldöntötték, hogy az legyen az egyik kislemezdal. Ezzel a választással is egyetértek, egy remek ballada, talán az egyik legjobbja az új albumnak.”
Lesz még további kislemez az album megjelenése előtt?
„Igen, a következőt márciusban fogjuk kiadni. Valamikor a hónap elején. A Guillotine Walk lesz az, az album első dala, amit közvetlenül az intro után hallhatsz. Ehhez egy rendes klipet készítettünk, nem csak szöveges videót, mint az első kettőhöz. Decemberben több német fesztiválon játszottunk, s az egyik ilyen helyszínen készítettünk felvételeket ehhez a videóhoz. Azért választottuk azt a helyszínt, mert az operatőr, akivel dolgoztunk, ott él a környéken, s ez volt mindenki számára a legkényelmesebb megoldás. A fesztivál miatt arra sajnos nem volt lehetőségünk, hogy a színpadon dolgozzunk, ezért a backstage-ben, egy zöld háttér előtt vettük fel a zenekart, hogy mesterséges intelligenciával tudjunk majd megfelelő hátteret készíteni a kliphez. Tudom, hogy sokan nem szeretik a mesterséges intelligenciát, én azonban imádom, ezért nem érdekel, hogy ki mit gondol róla.”
Ha jól értem a Guillotine Walk szövegét, akkor abban a dalban egy halálraítélt elmélkedik az életéről. A szöveget is te írtad?
„Igen. Amikor Johnny 1998-ban csatlakozott a zenekarhoz, megkérdeztem tőle, volna-e kedve besegíteni a szövegírásba. Azt válaszolta: ez egy nagyon európai projekt, legendákról, régi történetekről, kastélyokról, ilyesmikről szól, s ehhez neki nincsenek elégséges ismeretei. Azt mondta, bármikor tud dalszöveget írni a tengerpartról, a napsütésről vagy a kaliforniai csajokról, de ez az én zeném és az én világom, ezért aztán a dalszövegeknek is az én gondolataimat kell tükrözniük.”
Egy halálraítélt gondolatai az Iron Maiden klasszikus Hallowed Be Thy Name dalában is megtalálhatóak. Tudom, hogy számodra a Deep Purple minden idők legjobb zenekara, de az Iron Maidennel hogy állsz?
„Őket is imádom. Tény, hogy szerintem a Deep Purple minden idők legjobb zenekara, de a többi klasszikus bandát is kedvelem. Az Iron Maident is, bár az én ízlésem szerint egy kicsit sok benne a gitár. Bruce az egyik kedvenc énekesem, akit személyesen is ismerek. Nemcsak énekesnek kiváló, hanem emberileg is nagyra értékelem. Remek dolgokról ír, és igen, ő is megírta erről a témáról a saját gondolatait, de semmi probléma nincs ezzel szerintem. A Guillotine Walk egy olyan emberről szól, akit halálra ítéltek, és guillotine általi lefejezés vár rá.”
Van még egy dal az albumon, amiről muszáj beszélnünk. A Breaking Seals, amiben Udo Dirkschneider működik közre. A közel negyvenéves szólókarrieredből nem sok ehhez hasonlót tudnék említeni. Mi késztetett arra, hogy egy vendégénekest hívj, és miért éppen Udót kérted fel?
„Való igaz, eddig egyetlen ilyen dalom volt csak, a 2017-es Ballads V. albumon szereplő Love’s Holding On, amiben Bonnie Tyler énekel duettet Johnnyval. Amikor a Breaking Sealst írtam, egyre csak azon járt az eszem, hogy kellene még valaki más is ide, Johnny mellé. Az első név, aki eszembe jutott, Udo volt. Régóta ismerjük egymást, sokszor találkoztunk fesztiválokon, szoktunk is pár szót váltani egymással. Megkerestem ezzel az ötlettel, és azt mondta rá, mutassam meg a dalt, s ha tetszik neki, akkor megcsinálja. Úgy tűnik, tetszett neki, hiszen benne volt a mókában.” (nevet)
Van még olyan énekes, akivel szívesen dolgoznál hasonló körülmények között együtt?
„Nem, szerintem nincs ilyen. Semmi ilyenen nem gondolkozom, egyszeri alkalom volt, nem akarok belőle többet.”
S mi a helyzet a gitárosokkal? Van olyan gitáros, akit engednél játszani a lemezeden?
„Rengeteg, Michael Schenker, Uli Jon Roth, hogy csak a két német kedvencemet említsem, és persze Ritchie Blackmore is. Ugyanakkor egy ilyen album szerintem nagyon unalmas lenne az emberek számára. A gitárszólóknak van egy korlátozott mennyisége, amit még képesek vagyunk elviselni egy dalban, egy ilyen album viszont azt feltételezné, hogy a szólók a végtelenségig követnék egymást. (nevet) Játék szintjén jó dolog ilyenről elmélkedni, és mint látod, tudok is neveket mondani, de arra nem vállalkoznék, hogy el is készítsek egy ilyen albumot.”
A Ghost Town a huszonkettedik stúdióalbumod. Ha hozzáveszem a koncertalbumokat és a válogatáslemezeket is, akkor bőven harminc felett jársz. Ezek mind a Steamhammer/SPV kiadónál jelentek meg. Nem sok olyan zenészt tudnék mondani, aki ilyen hosszan együtt dolgozott egy bizonyos kiadóval. Téged mi tartott a Steamhammer/SPV-nél?
„A Ghost Town a huszonkettedik albumom? Lehetséges, én nem számolom. Úgy az ötödik nagylemezem környékén felhagytam vele, hogy számoljam a megjelenéseket. (nevet) Ami a kérdést illeti, szerintem ennek a kölcsönös bizalom az oka. Ők hisznek bennem, és pedig megbízom bennük. Ez a kapcsolat olyan erős, hogy azt csinálhatok, amit csak akarok. Nem kérnek előzetes demókat, nem akarják hallani a dalokat, mielőtt leadom nekik őket, tényleg maximálisan megbíznak bennem. Ez a művészi szabadság nagyon jót tesz a kreativitásomnak, mert valóban minden fék nélkül alkothatok, ahogy a kedvem tartja.”
Más kiadók nem is kerestek, hogy elcsábítsanak?
„De igen. Kaptam ajánlatokat, de mindig visszautasítottam őket. Nem érdekelt sem a pénz, sem egyéb lehetőség, amit ajánlottak. Nem ismertem senkit azoknál a kiadóknál, és miután számomra nagyon is fontosak az emberi kapcsolatok, ezért fel sem merült, hogy leszerződjem másokkal. Mindig jól elvoltam a Steamhammer/SPV-nél, tudtam, hogy mit várnak tőlem, és azt is, hogy én mire számíthatok, hiszen minden munkatársukat nagyon jól ismerem.”
Az album megjelenését lemezbemutató turné követi, aminek Budapest lesz az egyik állomása. Mit várhatunk az újabb magyarországi Axel Rudi Pell-koncerttől?
„Azt, amit máskor is, 150 százalékos Axel Rudi Pell-show-t. Mindent bele fogunk adni a koncertbe, és remélem, hogy az emberek is élvezni fogják. Legalább annyira, mint jómagam, hiszen én imádok élőben játszani. Budapestet is szeretem, a múltkor Bobbyval (Bobby Rondinelli, dobos) alaposan bejártuk a várost. Shoppingoltunk egy jót, több plázában is voltunk, egy csomó mindent vásároltunk magunknak. Szerintem ez most is így lesz.” (nevet)
TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. márciusi számából.
megtekintés » axel rudi pell
AXEL RUDI PELL / NEVERLAND – Bp., Dürer Kert
A koncert bejelentésekor nagyon megörültem a helyszínválasztásnak, a Kopaszi-gáthoz költöztetett Dürer ugyanis – előzetes félelmeim ellenére – a lehetőségekhez képest egész jól megőrizte az eredeti hangulatot és szellemiséget. Oké, a régi hely ódon miliője a múlté, de ...
beszámoló
AXEL RUDI PELL:
Ghost Town
Meglepő és mulatságos a tény, hogy – nem számolva a válogatásos és élő kiadványokat – ARP mester 1998 óta, tehát immáron 28 esztendeje(!!) tartja magát következetesen a kétévenkénti lemezkiadás gyakorlatához. Előtte még kicsit szertelenebb volt ugyan, de azóta ha fú, ...
kritika
RUSSIAN CIRCLES:
Nine
Közel 20 évnyi közös zenélést követően, a kilencedik nagylemezhez érve aligha lehet reális elvárás egy zenekarral szemben, hogy meghökkentsenek vagy megváltoztassák a róluk kialakult képet. A chicagói Russian Circles pedig nem is tett mást, mint pontosan azt hozta, amit érdemes e...
kritika
TYGERS OF PAN TANG:
Electrifyed
A brit heavy metal történetében jó néhány olyan makacs zenekar van, amely következetesen kitart a saját identitása mellett. A Tygers Of Pan Tang ezek között is különleges helyet foglal el: a NWOBHM hajnalán három olyan albumot adott a műfajnak, amelyek megmutatták, hogy a brit heavy...
kritika