IST IST / CHOKE CITY – Dürer Kert

2026. 03. 26. 15:53   »   beszámoló   »   U2604

szöveg és fotó: György Zoltán

A helyszínre érkezve meglepődtem annak kihaltságán. Ennyire kevesen ismernék itthon ezt a remek manchesteri bandát? Bár az előzetes jelek megvoltak: a FB eventen is alig egy maroknyi ember jelezte érdeklődését, és eleve a Dürer kistermébe lett meghirdetve a buli, így gondolom a szervező se számított nagy érdeklődésre. Igaz alig másfél évvel ezelőtt szintén ugyanitt lépett fel a csapat, de az, hogy az előzenekar alig 15-20 ember előtt kezdett játszani, több volt, mint szomorú. A CHOKE CITY, azaz a Binder Gáspár (dob), Géczi Richárd (ének) Kiss Barnabás (gitár) és Szűcs Szabolcs (basszusgitár) alkotta kvartett tagjai olyan bandákból lehetnek ismerősek, mint a Chief Rebel Angel, Polly Is Dead, Superbutt vagy Prosectura. Zenéjük most viszonylag távol került ezektől a zenekaroktól, előzetesen hallgatva a dalaikat talán egy dark wave / dream pop mixként tudnám leírni őket, bár élőben kicsit ettől többről van szó. Zenei múltjukat nem tudják megtagadni, koncerten ezekbe a borongós dalokba több helyen is shoegaze, sőt már-már posztmetalos témák is keveredtek. Alig fél órában hat dalt játszottak, melynek csúcspontja a The Cure-t idéző (Do Not Dare To) Ever Tell volt. A dal, és az egész koncert hangulatára rányomta bélyegét a folyamatos kékes világítás, sőt külön ötletes volt, hogy az intróként használt vízcsobogás effekt, később a dalok között is megjelent, azt átvezetőként használva. Jó választás volt a csapat, megadták a hangulatot a maroknyi embernek, bár az előadás annyira brutálisan hangos volt, hogy féltem, ha az Ist Ist ilyen lesz, akkor úgy járok, mint a 2019-es Ministry után (4-5 napos fülzúgás és átmeneti halláskárosodás!). Rövid átszerelés után elégedetten konstatáltam, hogy a hanggal nem lesz gond. Arányosan, kristálytisztán nyitott az Ist Ist, sőt addigra terem, ha szellősen is, de megtelt. Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy olyan az IST IST zenéje, mint egy jó Tarantino-film. Ő nyilatkozta, hogy ha a legnagyobbaktól „lopsz” az nem bűn, az ihletforrás, az a kreativitás része, amivel tisztelegsz a nagy elődök előtt. Na pont ilyen az Ist Ist is! Fognak mindent, ami jó volt az elmúlt 30-40 évben az alternatív zenében, azt összegyúrják és saját képmásukra formálják. A Cure-os gitárok és a Sisters of Mercy-s alapok a darkwave-et idézik, a dalok felépítése azok new wave-es, synthpopos hangulata leginkább a New Ordert, a posztpunkos előadásmód a The Clast, vagy a Madnesst. A napszemüvegek az utóbbit biztosan, és ennek később még jelentősége lesz. A 2014 óta létező zenekar az alig egy hónapja hozta ki ötödik stúdió albumát (a koncerteket és válogatás EP-ket nem számolva), és azt hiszem sokan egyetértenek velem, hogy a Dagger az eddig legjobb lemezük lett. Egy olyan erős hármassal nyit az album (I Am The Fear, Makes No Difference, Warning Signs) ami igencsak irigylendő. Meg is lepődtem, hogy a koncertet egyből ezekből is a legjobbal, az I Am The Fearrel kezdték, de ez egy olyan erős kezdés volt, annyira megadta a kezdő lökést, hogy ez az energia és lendület a buli végéig kitartott. Az album tíz dalából hetet el is játszottak, és élőben, ha lehet még egy fokkal jobban ütnek ezek a dalok! Egyszerűségükben is nagyszerű, megidézve a már említett nagy elődöket, de ha egy mai metalos fülnek akarnám eladni a csapatot akkor a Nick Holmesék Host projektét emlegetném fel. Ők ugyan inkább az elektronika felől közelítik a stílust, de pl. a The Echo vagy a Encouragement simán beillene az ő repertoárjukba is, sőt még Holmes és az énekes Adam Houghton orgánuma is hasonló. Alig marad el a Dagger mögött az előző albumuk a 2024-es Light A Bigger Fire sem, így erről is kaptunk hat dalt, köztük a közönségkedvenc Hope to Love Againt. Eddigre már ember legyen a talpán, aki nem pördült táncra, öreg, fiatal (meglepően vegyes volt a közönség!) együtt ropta. A többi dal eloszlott a maradék album között megidézve egy-két számmal minden lemezt. Aztán húsz dal után amilyen nemes egyszerűséggel felsétáltak, úgy le is vonultak, és vége. Nincs ráadás, nincs jópofizás, feszes másfél óra örömzene és kész. És itt jön be a napszemüveg. Az Ist Ist azon bandák közé tartozik, akinek az ilyen kis klubok a terepük, ahol szó szerint fél méterre állsz a tagoktól, akik nem a külsőségekkel, hanem a zenéjükkel vannak elfoglalva. Felkenek reggel, felöltöznek és este ugyanabban a ruhában ki is jönnek a színpadra. Max feltesznek egy menő Ray Bant, hogy tudják épp hol is vannak. DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/04. számából.

megtekintés     »     ist ist, choke city, dürer kert