DEATH DEALER – Minőségi metal

2026. 04. 01. 19:32   »   interjú   »   U2604

szöveg: Schmidt Péter   
»   fotó: kiadói archívum

Öt és fél év szünet után nemrégiben jelent meg a velős, kompromisszummentes power metalban utazó, igazi underground all star felállásban működő amerikai Death Dealer negyedik albuma, mely a hangzatos Reign Of Steel címet viseli. A kvintett részéről a Cage és a The Three Tremors zene­karokban is érdekelt énekes, Sean Peck mesélt a közelmúlt fejleményeiről és a jelenlegi aktualitásokról – sőt néhány további, más formációkkal kapcsolatos tudnivalót is megosztott az alábbi interjúban. „Várj egy kicsit, keresek valami nyugodtabb helyet, nagy itt a ricsaj – kezdett bele rögtön a telefonját felkapó Sean, majd úgy másfél percnyi loholás után, már zavaró háttérzajok nélkül így folytatta: – Ne haragudj, épp munka közben vagyok, keresnem kellett egy csendesebb zugot, ahol rendesen hallhatlak, és nyugodtan tudunk beszélgetni. Itt most délután két óra van (ez Magyarországon este tizenegy – SP), elég nagy a nyüzsgés ilyenkor. Tudod, egy ideje egy képregényes vonalon tevékenykedő vállalkozást futtatok (ez a Hell Destroyer Comics – SP), és épp itt vagyok a többieknél a telephelyen. No, de most végre nyugalom van, kezdhetjük, ha gondolod.” Köszönöm, számomra ez máris egy új információ volt rólad! No de akkor vágjunk is bele: pár hete vált ismertté a szomorú tény, miszerint Rosst (Ross The Boss gitáros) ALS-sel (amiotrófiás letarálszklerózis – az idegrendszer visszafordíthatatlan lefolyású és gyógyíthatatlan, bénuláshoz és végzetes légzési rendellenességekhez vezető betegsége – SP) diagnosztizálták. Mit lehet tudni arról, hogy a fejlemények ismeretében mennyire akar vagy tud a továbbiakban részt venni a Death Dealer életében, a dalszerzésben, a stúdiózásban, esetleg valamilyen módon a koncertezésben? „Nos, Ross valószínűleg semmilyen módon nem fog már részt venni a jövőben a zenekar tevékenységeiben. Valami nagyon nagy csoda kellene ahhoz, hogy ez ne így történjen. Sajnos a betegsége természetének ismeretében nem tudok erről más egyebet mondani. Minden valószínűség szerint ez az új Death Dealer-album volt Ross utolsó munkája muzsikusként.” Az előző Death Dealer-album, a Conquered Lands még 2020-ban jelent meg, amikor a világ már nyakig ült a pandémiában. Koncertezni, turnézni azért tudtatok valamennyit azzal az anyaggal? „Semennyit. Habár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy különböző okok miatt a második lemezünk, a Hallowed Ground megjelenése után adott pár koncerttől eltekintve egyébként sem játszottunk élőben a zenekarral már nagyon régóta. Egyelőre most sem nagyon látszik ezen a téren semmilyen fejlemény, pláne hogy Ross betegsége sem könnyíti meg a helyzetünket. De azért ha befutna egy telefonhívás valami komolyan vehető ajánlattal, akkor minden bizonnyal elgondolkodnánk azon, hogy miként tudnánk eleget tenni a felkérésnek. (nevet) Négy nagylemez után a repertoárunk mindenesetre meglehetősen terjedelmes, szóval olyan problémánk biztosan nem lenne, hogy nincs miből összerakni egy ütős setlistet.”

Az új album megírására a fentiek alapján elég sok időtök volt, ami szerintem hallatszik is a végeredményen. „Köszönöm a dicséretet! Igen, így van, gyakorlatilag még a pandémia időszaka alatt készült el a lemezanyag döntő része. Ugye manapság a fájlok oda-vissza küldözgetése már nem jelent gondot, úgyhogy a lezárások a kreatív tevékenységet szerencsére nem akasztották meg – főleg Stu (S. Marshall gitáros) pezsgett nagyon, a fickó gyakorlatilag egy élő riffgyár, folyamatosan szakadnak ki belőle a témák. Olyannyira belelendültünk egyébként a dalszerzésbe, hogy egy EP-t is kiadtunk menet közben, sőt már a következő albumunk nótáival is egész jól állunk.” Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy a Reign Of Steel az eddigi legváltozatosabb lemezetek – elég, ha csak a Bloodbath és a Raging Wild And Free kettősére gondolok az album közepe táján. Te magad hogy látod ezt a kérdést? „Egyetértek veled a dologban. És többnyire mások is így látják ezt, jó néhány lemezkritikát olvastam, ahol megdicsérték a lemezt, külön is kiemelve a változatosságot. Két véglet gyanánt van thrash metalba hajló nóta és szinte arénás refrénű himnikus szerzemény is, meg sok minden más a kettő között: például ott a Compelled, ami egy igazi középtempós, ökölrázós heavy metal szám, vagy a nyitó Assemble, ami meg egy vérbeli, zúzós amerikai power metal téma. Elsődlegesen nem a dalok stílusa, irányultsága volt a fő szempont, hanem sokkal inkább azok minősége. Erősen koncentráltunk arra, hogy a hangvételükben egymáshoz képest eléggé változatos nótákat úgy rendezzük egymás után, hogy az albumnak legyen egyfajta hullámvasútszerű belső dinamikája. És hogy ha lepörgött a lemez, egyből kedve legyen az embernek újra elindítani a lejátszást. Szerintem ezt a célt sikerült elég jól megvalósítanunk.” A Reign Of Steel az első Death Dealer-anyag, ami már a Massacre kiadó gondozásában jelent meg. Velük hogyan találtatok egymásra? „Igazság szerint elég régi előzménye van ennek a kooperációnak, tekintettel arra, hogy a Cage egyik albumát (ez a 2003-as Darker Than Black volt – SP) annak idején a Massacre jelentette meg. Most egy elég jó ajánlatot kaptunk tőlük, és ráadásul nem csak az új Death Dealer-lemezre, hanem visszamenőleg a teljes katalógusra is. Egyébként a kapcsolatot nem én vettem fel velük, hanem Stu, aki az Empires Of Eden projekt kapcsán szintén dolgozott már velük. Talán tudod, hogy pár éve alapítottam egy saját kiadót, a Steel Cartel Recordst, ami jó néhány olyan kiadványt gondozott, amihez közöm volt – viszont mostanában annyira el vagyok havazva minden mással, és annyira szimpatikus volt a Massacre ajánlata, hogy mindezt mérlegelve nem lehetett kérdéses, hogy náluk jöjjön ki a Reign Of Steel.” Az imént említett Bloodbath dalt akár thrash metalnak is nevezhetjük a keménysége alapján. Jómagad hallgatsz durvább, extrémebb muzsikákat is a régi kedvenceid mellett? „Igen, persze, előfordul. A minőségi thrasht például kifejezetten szeretem.” Jó régen, még 2015-ben jelent meg másik zene­karod, a Cage legutóbbi albuma – ott mi a helyzet a folytatással? Nagyon időszerű lenne már a megjelenése. „Nos, örömmel mondhatom, hogy az új Cage-nagylemez elkészült, és reményeim szerint valamikor idén meg is fog jelenni. A címe Tyrant Of The Dead lesz, és nem zárom ki a lehetőségét, hogy ezt is a Massacre kiadó gondozza majd, hasonlóan az új Death Dealer-albumhoz.” Ugyanez a kérdésem a The Three Tremors projekt kapcsán is. Ott tervben van egy harmadik nagylemez belátható időn belül? „Egyelőre nincs szó ilyesmiről. Tudod, eléggé kimaxoltuk azt a dolgot, készítettünk két albumot, lenyomtunk összesen vagy száz koncertet, szóval megadtuk a módját, amennyire lehetett. Egyébiránt meg mostanában mindannyian elég elfoglaltak vagyunk az egyéb zenekarainkkal. Timnek ugye ott a KK’s Priest, akikkel elég feszített a menetrendje, és emellett szólóban szintén sokat koncertezik. Nekem itt van a Death Dealer meg a Cage, Sean (S. Elg dobos) a Cage mellett szintén érdekelt a KK’s Priestben is és így tovább. Szóval egyhamar új Tremors-album szerintem nem várható tőlünk. Esetleg egy-egy önálló dalt, netán egy EP-t kihozunk majd valamikor később, de ennél többet jelen pillanatban nem tudok mondani neked.” Ha jól tudom, Magyarországon eddig egyszer koncerteztél, a The Three Tremorsszal jártál nálunk még 2019-ben. Azon a turnén a távol maradó Harry Conklint az azóta elhunyt Steve Grimmett helyettesítette a Grim Reaperből. Erről a budapesti fellépésről milyen emlékeket őrzöl? Volt esetleg valami különlegessége is a számodra ennek az estének? „Igen, emlékszem rá, méghozzá nagyon is jól. (nevet) Elég kalandos volt már maga az utunk is, ugyanis a kisbuszunk lerobbant a turné közben, ami miatt a szlovákiai fellépés sajnos el is maradt. Hozzátok is necces volt az érkezésünk, ráadásul jómagam a helyszínen is eltévedtem egy cseppet azután. (nevet) Egy jó nagy komplexumban volt a koncert (a régi Dürer Kert volt a helyszín – SP), és ahogy mászkáltam, még örültem is, hogy milyen sokan vannak, szerintem több száz ember jött-ment fel-alá. Csak az volt fura, hogy milyen hülye zenék szólnak mindenfelé. (nevet) Aztán amikor odaértem abba a kisterembe, ahol mi játszottunk, akkor szembesültem vele, hogy annak a rengeteg embernek a zöme egyáltalán nem miattunk van a helyen. (nevet) Szerencsére azért a koncert így is jól sült el, szóval nem volt gáz a dolog végső soron. Másnap meg volt időnk egy kicsit jobban is szétnézni a városban, klassz élmény volt az is. Két nappal később Bécsben játszottunk még azon a turnén, az volt az utolsó állomása az európai körnek.” „A teljes koncepciót kitaláltuk: a zene nagyon King Diamond-jellegű volt, a tervezett albumnak a borítója is elkészült, megvolt a zenekarnév, és így tovább...” Kiemelkedő pillanata a karrierednek a Mercy­ful Fate két legendás gitárosával készített Denner/Shermann EP és album. Ezek kapcsán voltak élő fellépéseitek annak idején? „Nem sok, mindösszesen hat koncertet adtunk. Sajnos nem volt túl nagy az egyetértés Hank (H. Shermann) és Michael (M. Denner) között, szinte mindig vitáztak valamin, úgyhogy túl hosszú életű ilyen körülmények között nem tudott lenni ez a produkció. Egyébként egyfajta folytatásként született aztán egy olyan projekt, amiben Denner, a basszer Hal Patino, a dobos Snowy Show meg jómagam mellett az ex-King Diamond-gitáros Pete Blakk volt az ötödik tag, és ezzel a formációval négy dalt fel is demóztunk. A teljes koncepciót kitaláltuk: a zene nagyon King Diamond-jellegű volt, a tervezett albumnak a borítója is elkészült, megvolt a zenekarnév és így tovább. Sajnos aztán különféle okok miatt itt megrekedt a történet, ennél nem jutottunk tovább ezzel a felállással. Mindenesetre ami ezt a négy közösen rögzített dalt illeti, a magam részéről örülnék neki, ha ezeket előbb-utóbb sikerülne kiadni valahogy, megérdemelné ez a rövid életű projekt, hogy valami nyoma azért maradjon utólagosan.” Köztudottan évtizedek óta hatalmas Judas Priest-rajongó vagy, Ripper pedig személyes jó barátod. Ezek után adja magát a kérdés, hogy mi a véleményed a KK’s Priest albumairól és zenéjéről? „Jók a lemezek, gyilkos a csapat, rendszeresen hallgatom őket. Örülök, hogy KK és Tim újra együtt zenélnek, annál is inkább, merthogy a kapcsolatom kettőjükkel elég régre vezethető vissza. Annak idején, még a Jugulator lemez turnéján a Cage-dzsel nyitottunk a Judas Priestnek itt San Diegóban, és teljesen leesett az állam Ripper élő teljesítményétől. Akkor láttam őt először koncerten énekelni. Az pedig ezek után óriási dolog, hogy a Tremors soraiban egy színpadon is állhatunk, és hogy közös albumaink vannak. Nem vagyok egy fanboyalkat alapvetően, de azért ez eléggé lelkesít mind a mai napig. Idén ősszel egyébként Ripperék újra koncerteznek majd errefelé, a WASP turnéján lesz különleges vendég a KK’s Priest. Hát azt hiszem, a főzenekarnak estéről estére igencsak fel lesz adva a lecke.” (nevet) Amint az sokak előtt ismert, 2004-ben volt egy elég csúnya, verekedésig fajult összetűzésed Blaze Bayley-vel – később aztán kibékültetek, a 2015-ös Cage-konceptalbum, az Ancient Evil felvételeihez pedig meg is hívtad vendég narrátornak. A helyreállt jó kapcsolat azóta is megmaradt? „Igen, abszolút. Blaze-re semmi rosszat nem tudok mondani, végtelenül jó arc, nagyon jóban lettünk később, már a történtek után. Az a régi incidensünk egy baromi szerencsétlen, hülye szituáció volt: a németországi Bang Your Head fesztiválon játszottunk a Cage-dzsel, és Blaze is ott volt a szólócsapatával, a koncertjükön pedig olyan tartalmú, politikai vonatkozású kijelentéseket tett, amikkel én finoman szólva nem értettem egyet. Balszerencsénkre mindegyikünkben volt egy jó nagy adag pia, úgyhogy a szín­falak mögött némi ordítozás után szépen egymásnak is estünk, ahogy kell. A többi meg már történelem… (nevet) Aztán, ahogy te is mondtad, később kibékültünk és átdumáltuk az egészet – azóta pedig egészen jó cimborák lettünk. Egy rövid brit Tremors-turnéra magunkkal is vittük vendégénekesként, ő meg egy itteni Blaze-bulin hívott fel maga mellé pár Maiden-nótára. Szóval minden oké köztünk már jó ideje, szerencsésen lecsengett annak a kínos alkalomnak az utóélete.” A metalos táborban talán nem sokan tudják, de Ross a Death Dealer és a korai Manowar mellett egy régi legendás protopunk-banda, a manapság újra aktív The Dictators egyik alapítója is volt. Az ő zenéjüket mennyire ismered, és mi a véleményed róla? „Hát ez a punk-rock dolog nagyon nem az én asztalom, hogy finoman fogalmazzak. (nevet) Tudom persze, hogy a maga vonalán a The Dictators egy kultikus név, és hogy azon a színtéren jelentős bandának számítanak, de Ross az én szememben mindig is egy heavy metal gitárhős volt és marad. Egy olyan legendás arc, akinek a játékát a korai Manowar révén ismertem meg egykor, és akivel tizennégy évvel ezelőtt volt szerencsém a Death Dealert együtt elindítani.”  × × × ROSS THE BOSS (Ross H. Friedman) 1954. január 3.–2026. március 26. Három hét. Napra pontosan ennyi idő telt el a Sean Peck énekessel készített interjú elkészítése óta, amikor megérkezett a szomorú hír a gitáros Ross The Boss haláláról. A 72 éves, részben magyar származású muzsikust – amint az a beszélgetésben is elhangzott – nem sokkal korábban ALS-sel diagnosztizálták, elhunytát ez a végzetes, gyógyíthatatlan betegség okozta. 1973-ben Ross mindössze 19 évesen(!) alapítótagja volt a New York-i The Dictatorsnek, ami az első punk-rock zenekarok egyikeként került be a köztudatba és vált underground legendává. 1980-ban ugyancsak egyik alapító­ja volt a Manowarnak, akikkel 1988-as kilépéséig hat albumot készített – jó néhányat ezek közül a heavy metal műfaj legfontosabb alapvetései között szokás emlegetni, nem véletlenül. Ezek mindegyike olyan elementáris őserővel bír, aminek egyik fő fundamentumát egyértelműen Ross lényegre törő, markáns gitározása adja. Kilépése után több formációban is megfordult, részt vett a The Dictators újjáalakulásában, saját neve alatt szólócsapatot alapított, és oszlopos tagja volt a US power vonalas Death Dealernek is. Az ő friss albumuk, a Reign Of Steel az utolsó anyag, amin a játéka hallható. Nyugodjék békében! Hail and kill! DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/04. számából.

megtekintés     »     death dealer, Sean Peck, Ross The Boss