CHEZ KANE: Reckless

Visszavonhatatlanul újra itt vannak a ’80-as évek! Még a durvább zenékben is erősen tetten érhető (lásd pl. e hónapban is a Hellripper albumát!), de a dallamos hard rockban szinte alig van olyan banda manapság, akik ne ehhez a korszakhoz nyúlnának vissza. Az olasz Frontiers a fő zászlóshajója ennek a stílusnak, hetente ontják a jobb, rosszabb albumokat. Chez Kane is ennél a kiadónál van, és ha egy előadót kéne hirtelen mondanom az elmúlt években, aki leginkább reprezentálja ezt az időszakot, akkor az ő lenne. Harmadik albumára Kane 100%-san elsajátította a korszak minden jellegzetességét úgy zenében, mint külsőségekben. Vagyok olyan öreg, hogy emlékszem még az aerobik korszakra, és már a borítót elnézve sem tudok elvonatkoztatni tőle, hogy ez a lemez mekkora durranás lehetett volna 1985 környékén! Meglepő, hogy a hölgy angol, ez pont az a zene, ami akkoriban minden tengerentúli rádióból szólt. A lemez elkészülésénél – csakúgy, mint az első kettőnél –, a Crazy Lixx-es Danny Rexon segédkezett, és ha lehet még jobban elmerültek a stílusban. Ha nem tudom mit hallgatok, meg nem mondtam volna, hogy ez az album 2026-ban jelent meg! A dobsound szintetikus, elektromos dobra hajazó pergői, a szaxofonszólók, a szintetizátor markáns jelenléte, a nagyívű vokálok mind-mind megtévesztően hozzák vissza a korszakot. Már az előző lemezek is sorban idézték meg az időszak nagy női előadóit Lee Aarontól Lita Fordig, de most még messzebb mennek. Többször visszaköszön a Desmond Child-érás Cher vagy Bonnie Tyler, de Child egyéb nagy sikerei is megidéződnek az I Was Made For Loving You-tól a Living on a Prayerig. Sőt, Rexonék még tovább mentek az időben, becsempészve a ’70-es évek végének diszkódallamait (Night of Passion) is. Dalt kiemelni a lemezről nehezen tudnék, de valójában felesleges is. Ez nem egy középutas lemez, vagy azonnal beleszeretsz vagy fél perc után visítva menekülsz előle. Láttad a Rock of Ages című filmet Tom Cruise-zal? Na, ez a lemez pont olyan! Neonfényű, spandexes, glitteres, hajlakkos, nyálas, de – lehet bármit is mondani – legfőképp autentikus! Nem inspirációnak használja a korszakot, ez az album maga a korszak, maga a ’80-as évek vegytiszta esszenciája, mikor görkorival mentek a hajpántos lányok a benzinkútra fagyiért. Jó a lemez, tényleg jó, tele van hatalmas dallamokkal, dögös szólókkal, sőt igazából gyenge pillanatot nem is tudnék említeni. Viszont gyomor kell hozzá, nem biztos, hogy bármikor elő tudnám venni, vissza kell küldenem a füleimet negyven évet a múltban, hogy igazán élvezni tudjam. Gondban vagyok a pontozással is emiatt, de minden körítés ellenére is jók ezek a dalok, így megérdemelnek egy nyolcast. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026. áprilisi számából.

megtekintés     »     chez kane