2026. 04. 09. 09:32 » kritika » U2604
9 / 10
kiadó: Pulverised Records
»
szöveg: Milán Péter
Az Ordh nevű zenekar olyannyira új, hogy e cikk írásakor nincs benne a Metal Archives adatbázisában. Mikor a tengernyi friss megjelenés között épp erre esett a választásom, hogy meghallgassam, a sors kezét éreztem működni, ugyanis már egy-két perc után alig hittem a füleimnek. Nem túlzás álíltani, hogy a négytagú zenekar új színben akarja feltüntetni a death metalt. Értem ez alatt azt, hogy a műfaj szervezetét teljes egészében újra kívánja strukturálni. Mint megtudtam, az Ordh tagjainak zöme a 2023-ban feloszlott progresszív sludger Barishi legénységét alkotta, akik közül Graham Brooks szükségét érezte, hogy tiszta lappal induljon és a death metal iránti szeretetét konkrét formába öntse. A Blind In Abyssal Realms anyagával ez sikerült. Finoman szólva… Az ötszámos, 43 perces album olyan bámulatos progresszív death metalt kínál, olyannyira a helyén van a lemez minden eleme, hogy a harmadik megahallgatásnál is csak hitetlenkedek a hangfalakból áradó elképesztő színvonalú zenén. Mint hatást talán említhetjük a Death nevét, de az Ordh esetében még véletlenül sem az Obscura-féle sterilizált irányról van szó, hanem egy rettentően agilis, ambiciózus, a vitalitástól szinte kicsattanó, vérbő organizmusról. Brooks gitározása maga a megtestesült, hangokba foglalt death metal-fülgazmus. Dicsérhetném a pazar prog-death-riffelést, a szférákat átölelő szólójátékot, de a díszítmények, gitárornamensek, a rafinált dalszerkezetek külön élményt nyújtanak. Tehát nemcsak maguk a témák briliánsak, hanem a szerzemények strukturáltsága is roppant izgalmas, élményszámba megy. A progresszív death-részek rétegeit néha hangulatos betétek váltják fel, ami tökéletesen illik ehhez a nagylélegzetű műhöz. Hogy az örömöm még nagyobb legyen, a hangzás pont olyan, amilyet kedvelek: semmi polír és nejloníz, a lemez megszólalása azzal együtt is nyers és súlyos, hogy minden lejátszott hangot jól lehet hallani. Organicitás, természetesség, arányosság jellemzi a kiváló produkciót. Jonathan Hébert hörgése e közegben extra értelmet nyer. A nagyszerű death-tételek erejét megszokszorozza az extrém hangképzési stílus. Dylan Blake dobos és Josh Smith bőgős cseppet sem kiszámítható, komplex játéka külön zenei ínyencség. Amit a Phlegraean Fields dalban művel a hangszeres trió, az előtt le a kalappal, hogy ne soroljam el mind az öt szám címét. Számomra az év első nagy meglepetése a Blind In Abyssal Realms egy fiatal, ám annál tehetségesebb csapattól. A Paolo Girardi-festmény teszi fel a pontot az i-re. A Blood Incantationnek van félnivalója, mert az Ordh debütalbuma félelmetes teljesítmény. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/04. számából.
megtekintés » ordh
Moorcock–Blondel–Recht–Poli:
ELRIC – 1. A rubin tónus
Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám anno, mikor először olvastam Elric kalandjait, legalábbis azt a kettőt, ami nálunk megjelent (Melibonéi Elric – 1993, Az igazgyöngy erődje – 1996). Michael Moorcock nagyon jól ír (nagy kedvencem még tőle a Harcikutya), a már-már ponyva...
kritika
LEX LEGION:
Lex Legion
„Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.” Így szól a mondás, ami elsőnek eszembe jutott King Diamond zenekarának az egykori komplett hangszeres szekcióját felvonultató Lex Legion debütáló albumának vég...
kritika
SAINT AGNES:
Your God Fearing Days Are About To Begin
Poppy zenei pálfordulása és hirtelen jött népszerűsége metalos körökben sokakat meglepett, de el kell fogadnunk, hogy felnőtt ismét egy korosztály, akik igénylik a durvább zenéket, de nem valószínű, hogy azt 60-70 éves szőrös vénemberek lemezein fogják először keresni. Igeni...
kritika
ERIK GRÖNWALL:
Bad Bones
Erik szimpatikus srác, a története pedig mesébe illő! A Swedish Idolból szinte egyenes út vezetett a hard rock színtér egyik legjobb, szintén svéd csapatába a H.E.A.T.-be, de az igazi nagy durranása az volt, amikor életet lehelt az akkor már sok-sok éve nyűglődő Skid Row-ba, és e...
kritika
