SEPTIMA: No Rebirth

2026. 04. 07. 08:04   »   kritika   »   U2604

kiadó: H-Music Hungary   
»   szöveg: György Zoltán

Nem igazán az én világom a modern metal, kicsit féltem is tőle, mit fogok tudni írni egy ilyen albumról, különösen, hogy ez egy friss magyar csapat bemutatkozó lemeze. A hívószó végül az énekesnő, Márkus-Ritzel Ani volt, akit a Dharma soraiból sokan ismerhetünk, de erről majd később. Úgy tudom, a bonyhádi zenekar szerveződik már egy ideje, és valójában, ha úgy vesszük, a Septima egy kis undergruund szupergupp lett. Anin kívül Csongrády Péter dobos (Elyx-R), Petrits Norbert gitáros (Mindshall) és Varga Ábel gitáros (Canens Leap) alkotják a zenekart, akik az elmúlt 5-6 évben mindannyian letettek már valamit a modern metal asztalára. Túl messze a komfortzónájuktól most sem mentek, de talán a kvartett közös energiájának köszönhetően ezúttal valami egészen különlegeset tettek le az asztalra. Talán senki nem haragszik meg rám, ha azt mondom, hogy a Septima mindannyiuk eredeti zenekarát felülmúlta! Az album legnagyobb érdeme, hogy sikerült nagyrészt minden olyan klisét elkerülni, ami a stílusra jellemző. Elsősorban ez az énektémákon mutatkozik meg. Ritzel Ani hangja gyönyörű, tisztán, érthetően énekel, nem azok a sablon operaáriák, amiket várnánk egy ilyen zenétől. Uzseka kolléga hasonlította Anneke van Giersbergenhez, és valóban megállja a helyét a dolog, de nekem még Liv Kristine is beugrott a TOT-s időkből, igaz, az ő hangfekvése magasabb. Sikerült elkerülni a fiú/lány, hörgök/éneklek klisét is. Itt a hörgés legtöbbször csak kíséri a tiszta női éneket, szinte hangszerként használva azt, sokszor épp hogy hallhatóan, aláfestésként. Dicséret illeti az elektronika használatát is. Szintén nem a sokszor hallott sablonelemek ezek, hanem néhol már-már rave-es megoldások köszönnek vissza. Más stílus ugyan, de a Clawfinger billentyűse, Jocke Skog játéka ugrott be, ő használja ilyen kreatívan az effekteket aláfestésnek. Apropó billentyű…, nem tudom, hogy a basszust élőben vették fel vagy samplerről megy, de sikerült egy olyan hangszínt találni neki, és annyira finoman az előtérbe tolni, hogy legalábbis engem kenyérre lehet kenni vele. Mintha kis kalapácsokkal ütnék a fémhúrokat, telt, csattogó, csillagos ötös érte! Norbi és Ábel pedig mestere a nyolchúrosoknak, témáik szintén üdítőek, ízes játékuk sokszor bőven túlmutat a stílus kereteiből. Talán az itt leírtaknak köszönhető, hogy én sokkal többnek érzem az albumot, mint egy átlag modern metal lemez. Bad Omens- vagy Spiritbox-rajongók biztos, hogy új kedvencet fognak avatni, de talán az album keverésének köszönhetően én még messzebb mennék inspirációs forrásért. Ugyanúgy belehallottam a ritmusszekciónak köszönhetően a Kornt is, mint ahogy néhol a Fear Factoryt vagy a Static-X-et az elektronika kiemelkedő használata miatt. Nem hibátlan a lemez, de összességében sikerült egy olyan nagyon modern, a stíluson belül kiemelkedő albumot összerakni, amivel az is próbálkozhat, aki hozzám hasonlóan szintén nem rajongója a színtérnek. × × × „Zeneileg ritkásabban az én asztalom, de Márkus-Ritzel Ani annyira szépen meg jól énekel, némileg Anneke-stílusban (hát sokkal inkább abban, mint ahogy a szimfo metal operaszökevényei szokták), hogy beragad a lejátszóba.” – Uzseka Norbert / 8 pont ___ További véleményeket olvashatsz az albumról az áprilisi számunkban és az Underworld Klub felületén. Az Underworld magazin 2026/04. számából.

megtekintés     »     septima