HARDLINE – Dalok az élet szépségeiről

2026. 04. 14. 17:59   »   interjú   »   U2604

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: Alessandro Quadrelli, Frank Kollbrunner

Ötévnyi szünet után, április 17-én jelenik meg a dallamos rockzenei színtér kiválósága, a kilencvenes évek legelején indult, majd néhány rövidebb-hosszabb ideig tartó leállást követően 2011 óta újra aktív Hardline soron következő nagylemeze, a Shout!. Az album kiadását követően a zenekar turnéra is indul, a koncertsorozat állomásai között pedig Budapest is szerepel. Ez a két tényező bőven elegendő okot szolgáltatott Gyuricza Tamás Marcellnek ahhoz, hogy szóra bírja az egyetlen eredeti tagot, Johnny Gioeli énekest. A Hardline neve kapcsán sokan még ma is a Double Eclipse albumra, valamint a Hot Cherie című dalotokra gondolnak. Véleményed szerint a zenekar jelenlegi stílusa mennyire azonos azzal a zenével, amit az induláskor a testvéreddel, Joey-val és Neal Schonnal írtatok? „Hmm, ez egy jó kérdés. Nem akarok, és nem is próbálok még egy ugyanolyan albumot írni, mint a Double Eclipse. Az egy utánozhatatlan klasszikus remekmű, amibe tényleg mindent bele tettem idején. Sosem próbáltam meg azzal a szándékkal dalokat írni, hogy nézzük már meg, tudunk-e még egy olyan albumot összerakni, mint a Double Eclipse, de amiket most hallok, az elég biztató. A visszajelzések szerint ugyanis a Shout! az a Hardline-nagylemez, ami a legközelebb áll a Double Eclipse-hez. Ez remek, és boldog vagyok miatta, de nem azért, mert valamiféle cél lett volna ez. Elsősorban saját magunknak írjuk a dalainkat, olyan módszer alapján, ahogyan mindig is. Ha tetszenek a rajongóknak, annak csak örülünk. Olyan ez, mint amikor elmész egy étterembe, hogy a kedvenc ételedet, mondjuk egy jó rizottót egyél. Amikor megrendeled, azt szeretnéd, hogy ugyanolyan rizottót kapj, mint bármikor máskor, s nem arra vágysz, hogy változtasson a szakács a receptjén. Nos, mi sem próbálunk új elemeket vinni a zenénkbe. Mi a Hardline vagyunk, a rajongók pedig azt fogják kapni, amire a név alapján számíthatnak.” A Double Eclipse azután jelent meg, hogy a grunge-hullám mindent leuralt. Az album sokak szerint ezért nem tudott olyan sikeres lenni kereskedelmileg, mint amit megérdemelt volna. Haragszol emiatt a grunge-ra, mint zenei műfajra?  „Nem. Szerintem a zene pontosan arról szól, hogy szabadon fejezhesd ki, amit gondolsz, vagy érzel. A grunge abban az időszakban egy ilyen megnyilvánulás volt. Őszinte leszek, nem szerettem a grunge zenét, és most sem kedvelem, de ez a személyes ügyem. Tisztelem, mint műfajt, de ennyi. Azt tehát nem mondanám, hogy mérges vagyok rá, de nem tagadom, hogy csalódtam. A Double Eclipse tényleg egy remek album volt, csak rossz időpontban jelent meg. Az életben nagyon sok minden múlik az időzítésen. Vannak dolgok, amiken nem tudsz változtatni, bármennyire is szeretnéd. Ez pontosan ilyen volt. Semmi befolyásunk nem volt arra, hogy mikor jelenjen meg a Double Eclipse. De annak ellenére is nagyon jól ment, hogy a grunge-hullám alatt adtuk ki. Felkerült a Billboard magazin listájára, és nagyon sok példányban kelt el. Túlélte a korszakot, és még mindig az egyik legjobb és legsikeresebb rockalbumként tartják számon, és nagyon sokan keresik még most is.” Az új albumon szereplő dalok közül több, például a Candy Love vagy a Welcome to the Thunder is olyan, mintha a ’80-as években született volna. Amikor a Double Eclipse album készült, kerültek be a fiókba dalok, amiket aztán később elővettetek, vagy mindig újakat írtatok?   „Többnyire teljesen új dalokkal dolgozunk. Csak a Hardline II volt olyan, amin szerepelt egy korábbi dal. Egy olyan szerzeményünk, ami nem fért fel a Double Eclipse albumra. Azt leszámítva az összes nagylemezen csak ahhoz készült, s akkor újdonságnak számító szerzemények hallhatóak. Abban viszont egyet értek veled, hogy a Candy Love olyan, mint egy ’80-as évekre emlékeztető dal, ami lehetne akár vicces is 2026-ban, de ez jött ki belőlünk. Nem azért, mert így akartuk, egyszerűen így sikerült. Emiatt azt is szeretném hozzátenni, mert fontosnak gondolom, hogy sem mesterséges intelligenciát, sem hozzá hasonló számítógépes sz*rságokat nem használunk. Nem szeretjük az ilyet, illetve nincs is rá szükségünk.”

Nemrégiben volt szerencsém beszélni Axel Rudi Pellel, akinek zenekará­ban szintén énekelsz. Ő mondta, hogy nagyon jó vagy napfényről, bulizásról, az élet vidám dolgairól szóló szövegek megírásában, de az Axel Rudi Pell-dalok szövegeit nem bízná rád. Milyen témákban érzed igazán otthon magad? „Nos, valóban nem tudok dalszöveget írni boszorkányokról, sárkányokról, démonokról vagy Harley Davidson motorokról. Arról viszont igen, amilyen vagyok. Nézz csak rám. Én alapvetően egy vidám fickó lennék, aki élvezi az életet, szeret élni. Én erről tudok gondolatokat megfogalmazni, ezért a Hardline dalai is az élet szeretetéről szólnak. Most például az jár a fejemben, hogy végre milyen jó lenne egyet horgászni. Mióta elkészült a Shout! az a legnagyobb vágyam, hogy horgászhassak. Szerintem művészként az lenne a dolgunk, hogy mindig önmagunkat adjuk. Ezért én mindig arról írom a szövegeimet, ami érdekel, és egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy mit gondolnak majd az emberek. Nekem az a célom, hogy az élet szépségeire mutassak rá.” Nincs ezzel ellentmondásban az új album egyik dala, a Glow, ami az elveszített álla­tainkról szó? „Hmm, ez is egy jó kérdés. Szerintem nincs, mert a Glow is a szeretet kifejezése, csak egy más szemszögből. Tudod, ha a zeneiparban dolgozol, sok minden kimarad az életedből. Születésnapok, ünnepek, akár még a családi karácsony is. És sajnos néha akkor sem tudsz személyesen jelen lenni, ha végleg el kellene búcsúznod egy általad szeretett lénytől, legyen az ember, vagy akár kutya. Nem tudom, hányan vannak tisztában vele, de hatalmas kutyaimádó vagyok, akárcsak Alessandro. Rengeteg kutyát mentettem, mivel mindig is úgy voltam vele, hogy ezeknek az állatoknak annyira rövid az életük, hogy muszáj jobbá tennem azt. Ha te is kedveled az állatokat, vagy vallásos ember, akkor érteni fogod, amiről beszélek. Szóval otthon, Amerikában vannak kutyáim, ám a turnékra sajnos nem hozhatom őket magammal. A legutóbbi turnénk alatt két kutyámat is el kellett altatni, ami az egyik legrosszabb, legborzalmasabb eset volt, amit valaha is átéltem. Telefonon kellett döntést hozni róla, s nagyon megszenvedtem. Tudod, ahogy öregszünk, egyre érzelgősebbé válunk. Bár azt gondolnád, hogy minél idősebb vagy, annál keményebb szívű rockerré válsz, ám ez egyáltalán nem igaz. De nemcsak én jártam így, Alessandro is hasonló helyzetbe került. Ezért úgy döntöttünk, hogy írunk egy dalt, aminek első része az állatok elvesztéséről szól, a második pedig egy emberéről. Ezzel a dallal adományokat fogunk gyűjteni. Mindegy, hogy mennyi pénz jön össze egy-egy koncerten, azt mind oda fogjuk adni egy olyan állatvédő vagy jótékonysági szervezetnek, ami abban az országban működik, ahol éppen felléptünk.” Az albumon szerepel egy Scorpions-feldolgozás is. A When You Came Into My Life azonban nem tartozik a legismertebb Scorpions-dalok közé. Miért ezt választottátok? „Az a legviccesebb az egészben, hogy nem is ismertem ezt a dalt. Felnőttként már egyáltalán nem gyűjtöttem, és nem is hallgattam albumokat, mert nem szeretem, ha befolyásolva vagyok más előadók által. Nekem még sosem jutott eszembe olyasmi, hogy meghallgassak mondjuk egy régi Rainbow-számot azért, hogy abból merítsek ötletet. Ezt a Scorpions-dalt is véletlenül ismertem meg. Kaliforniában nyaraltam, hogy együtt lehessek a családom tagjaival. A norvég barátaink is velünk voltak, és egyikük hallgatta ezt a dalt. Miután egyáltalán nem ismertem, de nagyon megtetszett, kérdeztem tőle, hogy mégis mi ez, amit hallgat. Mondta, hogy egy régi Scorpions. Hú, vágtam rá azonnal, hogy ugyan ismerek néhány Scorpions dalt, de ezt még sosem hallottam. Erre a barátom azt is hozzátette, hogy neki ez a kedvence. Ezek után úgy voltam vele, hogy akkor muszáj lenne valamikor megcsinálnom, mert tényleg nagyon jó dal, és megérdemelné, hogy még több emberhez eljusson. Nagyon sok erő van benne, remek lesz élőben játszani, és remélem, hogy az emberek is érezni fogják ezt.” Azt mondod, hogy felnőttként kevés zenét hallgattál, de gyermekkorodban azért biztosan voltak kedvenceid… „Hogyne. Például Ronnie James Dio, akinek nagy rajongója voltam, tulajdonképpen az ő dalait hallgatva nőttem fel. Mielőtt meghalt, volt lehetőségem turnézni vele, hatalmas élmény volt. A Scorpionst is szerettem, az a zenéjük is a gyermekkorom része volt. Arra is emlékszem, hogy az egyik barátomtól kaptam egyszer egy Judas Priest-albumot. Azzal jött, hogy bár ez Angliából származó zene, de mindenképpen meg kell hallgatnom. (nevet) Nekem amúgy nem volt bajom az angol zenekarokkal, hiszen a hetvenes években többnyire még azokra voltam rákattanva. A Black Sabbathra, Rainbow-ra, majd innen fejlődtem abba az irányba, ahova jutottam. De voltak más kedvenceim is, például az April Wine, amit szintén rengeteget hallgattam.” Kiket tartasz a legjobb énekeseknek?  „Klaus Meine-t a Scorpionsból mindig tiszteltem a hangja miatt. Pavarottit is nagyon szeretem. Ó, ember, egy ilyen kérdésre túl nehéz válaszolni, mivel rengeteg remek énekes van. Freddie Mercury. Őt például nem szeretném kihagyni. Attól kezdve, hogy megismertem a Queent, hatalmas Freddie-rajongóvá váltam. Még akkor is, ha magát a Queent annyira nem szerettem. Freddie-nek azonban mindenképpen helye van a kedvenceim között. Nagyon tiszteltem a munkáját, és azt is, ahogyan dalokat írt.” A Shout! öt évvel a legutóbbi album, a Heart, Mind and Soul után jelenik meg. Miért kellett ennyi időt várnunk?  „Leginkább azért, mert az elmúlt időszakban mindenkinek nagyon sok dolga volt. Nem mintha nem a Hardline lenne a prioritásunk, de mindannyian nagyon elfoglalt zenészek vagyunk, és ez alaposan be is határolja a lehetőségeinket. A másik fontos ok, hogy kiadót váltottunk. Szerencsére ez zökkenőmentesen ment, hiszen az SPV-vel már több mint húsz éves kapcsolatom van az Axel Rudi Pell miatt, de azért így is volt vele teendő. Szóval ez a két oka volt annak, hogy ennyit csúszott az új album, de végre itt vagyunk már vele a megjelenés előszobájában.” „Szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a zenekarra, de az szintén célunk, hogy olyan estét adjunk az embereknek, amit nem felejtenek el egyhamar.” A Shout! album kiadása után turnéra indultok, méghozzá elég hosszúra. Ez azt jelenti, hogy egy kicsit jobban fel akarjátok pörgetni a zenekart?  „Új album, új kiadó, ez mindenképpen új lépés a Hardline-nak, szóval igen. Szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a zenekarra, de az szintén célunk, hogy olyan estét adjunk az embereknek, amit nem felejtenek el egyhamar. Tudod, ha már kimozdulnak otthonról, és ilyen drága benzinár mellett úgy döntenek, hogy eljönnek megnézni bennünket, ráadásul jegyet is vesznek, ahelyett, hogy azt a pénzt egy finom vacsorára költenék valamelyik menő étteremben, úgy tényleg megérdemlik, hogy jól érezzék magukat. Olyan produkciót kell nyújtanunk számukra, amitől leesik az álluk. Nagyon örülök, hogy újra ott lehetünk Budapesten, mivel az ottani koncertjeink mindig is nagyon jól sikerültek. Imádom azt a gyönyörű várost, az különösen tetszik benne, hogy rengeteg rockrajongó él ott.” Azt írja a kiadó, hogy a Shout! már a 108. albumod, amin énekelsz. Ez őrületes szám. Honnan van hozzá ennyi időd és energiád?  „Az energiával sohasem volt bajom. Nagyon szerencsések a génjeim, úgy kelek fel, hogy már azonnal készen is állok a munkára. Tisztában vagyok vele, hogy speciális képességeim vannak, és mindent megteszek azért, hogy ezek minél tovább megmaradjanak. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt, próbálok egészségesen étkezni. Nagyon odafigyelek arra, hogy mit, s mennyit eszem. Emellett rengeteget edzek, főleg akkor, ha turnézom. Próbálok kondícióban lenni, egészséges maradni. Mentálisan jó formában vagyok, a hangom úgyszintén remek állapotban. Szerintem rengeteg ember van, aki ölne azért, hogy olyan DNS-sel rendelkezzenek mint én, olyan karrierje legyen a zenében, mint nekem. Amíg nem mondják az emberek, hogy már nem jó a hangom, addig nem szeretném abbahagyni. Hamarosan kezdődik az Axel Rudi Pell-turné, majd ahogy az befejeződik, két napra rá a Hardline-nal indulunk útnak. Idén decemberben lesz egy Crush 40-turném is. Nagyon várom már, mert a Crush 40 a legkedvesebb projektem azok közül, amiben valaha is részt vettem. Extra látványos show-t tervezek hozzá, már több millió dollárt öltem bele. Két évre előre, 2027 végéig teljesen be vagyok táblázva. Utána azonban mindenképpen el fogok menni horgászni.” Az említett 108 album közül sok számítógépes játékokhoz kapcsolódik. Ezeket üzleti megfontolások alapján vállalod, vagy más okai is vannak?     „Soha semmit nem csinálok csupán az üzlet miatt. Tisztában vagyok vele, hogy ezekből a számítógépes zenékből sok pénz folyik be, de sosem így fogom fel, és ugyanolyan művészi igénnyel igyekszem megfelelni annak a feladatnak, mint a Hardline-albumok esetében. Csak az foglalkoztat, hogy amit kiadok a kezeim közül, az mindig feleljen meg a saját elvárásaimnak. Nézd, több millió albumot adtam el ezekből a zenékből. Az életem legsikeresebb projektje ez. Talán az egész zeneiparban ez az egyik legsikeresebb dolog. A számítógépes zenék kapcsán olyan művészekkel dolgozhattam együtt, mint Jim Carrey és Keanu Reeves. S mindez egy kis kék sün (Sonic) miatt történt, amit annyira imádnak az emberek. Olyan emberek, akik orvosok, tudósok, atomfizikusok lettek. Ezek a zenék az életük egy részét jelentik. Kapcsolatot a gyermekkorukkal. És emiatt az én életemnek is egy nagyon fontos részét adják. Nagyon hálás vagyok, hogy dolgozni tudok ebben az iparban.” DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/04. számából.

megtekintés     »     hardline