Koncertajánló:
05.23. Rock Palota Fesztiv...
05.30. Jelusick
06.01. Anthrax
facebook
instagram
youtube
bluesky

TEXTURES – Minimalista megközelítés

2026. 04. 16. 15:27   »   interjú   »   U2604

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: kiadói archívum

Mintegy másfél évtizedes sikeres karrier és öt nagylemez után 2017-ben jelentette be feloszlását a progresszív metalcore színtér egyik zenekara, a holland Textures. A megszűnés híre többek közt azért is érte váratlanul a rajongóikat, mert az ötödik nagylemez, a 2016 februárjában kiadott Phenotype kapcsán arról is szó volt, hogy azt egy év múlva követi a hatodik Textures-mű, a Genotype. Ehhez képest 2016 májusában már őszi búcsúturnéról, és a hatodik album elvetéséről beszéltek, decemberben pedig tényleg le is állt a gépezet. A zenekar 2023-ban azonban visszatért, előbb a színpadokra, majd kiadtak egy új nagylemezt, amely után – a Jinjer elő­zenekaraként – ismét turnéra indultak. A budapesti koncertjük előtt Joe Tal gitárost és Uri Dijk billentyűst Gyuricza Tamás Marcell kérdezte. Mielőtt bármi más szóba kerülne, muszáj arról a tényről beszélnünk, hogy 2017-től 2023-ig nem működött a Textures. Mi volt az oka a feloszlásnak, és mi vezetett benneteket oda, hogy hat évvel később mégis visszatérjetek? Uri Dijk: „Több oka is volt, például az, hogy megváltoztak a körülményeink. Családunk lett, gyermekeink, ilyenkor nem olyan jó dolog hosszú időn át távol lenni az otthontól. Én leginkább talán ezzel indokolnám a 2017-es feloszlásunkat, persze, más okai is voltak.” Joe Tal: „Igen, például az, hogy eluralkodott a zenekaron belül egy letargikus állapot. Valamiért azt éreztük, hogy már nem releváns a zenekar jelenléte a színtéren.” UD: „Nem is terveztük, hogy valaha is újra összeálljunk. Mindenki a magánéletével foglalkozott, azt próbálta rendbe tenni. Egy időre teljesen lekötöttek bennünket a családi dolgok. Tudod, hogy van ez, ha ezer fordulaton pörögsz, jól jön utána egy kis pihenés. Egy kicsit lenyugodott az életünk, tipikus polgári életet kezdtünk élni. Aztán egy idő után mind éreztük, hogy hiányzik a zenélés, hiányzik a színpad.” JT: „A gyerekek is nagyobbak lettek, már iskolába jártak, így már könnyebb volt meghozni a döntést arról, hogy újra összeálljunk. Ahogy Uri mondta, egyáltalán nem terveztük az újraindulást, de mégis megtörtént.” Sokak szerint a Phenotype a legjobb Textures-album, azaz a csúcsponton álltatok le. Ti is így látjátok?  UD: „Igen, mondhatni, hogy a csúcson voltunk 2017-ben, de nemcsak a Phenotype album miatt. Akkoriban eléggé pörgött körülöttünk minden, bár mi ezt másképp éltük meg. De meg tudom érteni azokat, akik csalódásként élték meg az akkori leállásunkat.” JT: „A jelenlegi tudásunk, a mai ismereteink alapján még érdekesebb visszatekinteni az akkori történésekre. 2017-ben nem foglalkoztunk semmi mással, csak azzal, hogy oké, ennyi volt, egy időre biztosan leállunk, s majd meglátjuk, hogy mi lesz. Az sem érdekelt bennünket, hogy milyen volt a Phenotype fogadtatása, mert akkor mindannyian csak azt tartottuk szem előtt, hogy egy jó darabig biztosan vége a zenei karrierünknek. Így utólag kissé vicces ezeket a történeteket visszanézni, vagy az olyan véleményekkel szembesülni, hogy a csúcsponton hagytuk abba. Persze, ezek új szempontokat nyitnak meg számunkra, nem tehetjük meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezeket a visszajelzéseket.” 2023-ban ugyanazzal a felállással tértetek vissza, mint ami 2017-ben volt. Ha a visszatérésre bármelyikőtök nemet mond, akkor nincs újjáalakulás, vagy kerestetek volna a helyére új embert? JT: „Amikor szétmentünk, már akkor alaposan átbeszéltük a történéseket. Többek között azt is eldöntöttük, hogy csak akkor lesz visszatérés, ha abban mindenki benne van, tehát már 2017-ben csak az akkori felállással tudtuk elképzelni az újjáalakulást. Ha ez nem teljesült volna, akkor ma este nem lennénk itt.” UD: „Fontos hozzátenni, hogy bár a zenekar leállt, azonban mi kapcsolatban maradtunk egymással. Barátok vagyunk, akik időnként összejárnak. Évente legalább egyszer kerti partit tartottunk, néha a családtagjainkkal közösen. Sütögettünk, beszélgettünk, csak éppen a zenekar nem működött. Az első alkalom, amikor felvetődött a zenekar visszatérésének a lehetősége, éppen egy ilyen grillezős kerti partin volt. Ha valaki ott nemet mond, lehet, hogy soha többé nem is került volna szóba.” Nemcsak visszatért a zenekar, de idén januárban egy új albummal is jelentkeztetek. A Genotype-on egyszerűbb, közérthetőbb dalok találhatóak, mint ami korábban jellemző volt rátok. Ennek mi az oka? JT: „A Phenotype után nem akartuk ugyanazt az albumot újra kiadni, és persze elég sok idő is eltelt közben. Változott a zenei közeg, más hatások értek bennünket. Én például már nem hallgattam olyasmi zenét, mint ami a Phenotype-on volt, és ez a zeneszerzői attitűdömre is hatással volt. Ma már el akarom kerülni a nagyon egyszerűen megírható riffsalátát, inkább arra törekszem, hogy olyan albumot rakjunk össze, ami csak jó dalokból áll. Egyre inkább minimalista lett a dalszerzői megközelítésem, én tisztán értelmezhető verzéket akartam, és nagyszerű kórusokat.” UD: „Nagyjából mindannyian hasonlóan gondolkodtunk, de ez nem tudatos döntés volt. Már más megközelítéssel fordulunk a zenéhez. Felismertük, ha kevesebb hangot raksz bele egy szakaszba, attól még nem lesz értéktelenebb a zenéd. Nem az volt a cél, hogy egyszerűbb legyen a zene, csupán olyan dalokat akartunk írni, amiket abban a pillanatban, s azzal az inspirációval, amit éreztünk, a legjobbnak gondoltunk. Végül ez jött ki belőle. Szerintem ebben az is benne van, hogy amikor fiatal vagy, úgy érzed, be kell bizonyítanod a világnak valamit. Például azt, hogy milyen gyorsan tudsz játszani, vagy hány hangot tudsz egymás után lefogni a gitáron. Ha ezt megtetted, akkor lehet, hogy érzel némi megelégedettséget, de aztán egy idő után már másra vágysz. Rájössz, hogy mennyivel nehezebb megírni egy jó dalt minimalista megközelítéssel, mint teleszórni húsz riffel. Lehet, hogy ez utóbbi komplexebbnek hallatszik, de közben csak egy nagy káosz az egész. Sokkal könnyebb megoldást jelent egymásra halmozni egy csomó riffet, mint egy nagyon jó alapot kitalálni, és arra felépíteni egy rendszert. Mi most ez utóbbira törekszünk.”

Mondhatjuk, hogy alapvetően megváltozott a zeneszerzői módszeretek az újjáalakulás óta? JT: „Igen, ez abszolút így van. Valamennyi új dalhoz ezzel a minimalista szemlélettel közelítettünk. Próbáltunk egy vagy két alapötletből felépíteni teljes dalokat. Emiatt én egy kicsit hátrébb is léptem, tudatosan több teret engedve a többieknek. Inkább háttérmunkákat végeztem, nem akartam nagyon részese lenni a dalírásnak. Tudod, úgy vagyok vele, hogy egy album akkor igazán egységes, ha a kreatív munkát jórészt ugyanaz a személy végzi. Miután eldöntöttük, hogy szakítunk a sok riffből felépített, komplex dalokkal, úgy gondoltam, hogy nekem most vissza kell fognom magam.” UD: „Ennek is köszönhetően az új album legtöbb dalát Bart (Hannephof, gitáros), Stef (Broks dobos) és én írtuk. Joe valóban csak egy pár dolgot tett hozzájuk, akárcsak Daniel (de Jongh énekes) és Remko (Tielemans basszusgitáros). Egy éven keresztül dolgoztunk a dalokon, hetente egy vagy két alkalommal összeülve.” Az a hír járja, hogy a leállás előtt volt egy komplett albumnyi dalotok, amit kidobtatok a kukába. Ezekből semmit nem mentettetek át az új lemezre? JT: „Nem volt kész album, csak pár demónk. Úgy nagyjából 25 percnyi zene, valamennyi énekkel, de ezeket nem vettük még fel stúdióban. Az igazat megvallva, akkor sem voltunk vele igazán elégedettek, amolyan munkapéldányok voltak, és még biztosan sokat dolgoztunk volna rajtuk, ha nem állunk le 2017-ben. Amikor aztán eldöntöttük, hogy folytatjuk, az is egyértelmű volt mindannyiunk számára, hogy nem fogjuk használni azokat a demókat. Nem azt a Textures zenekart mutatták, amit 2023-ban képviseltünk.” UD: „Még a Phenotype album készítésének idején születtek azok a dalok. Akkor ugyanis az volt az eredeti terv, hogy két albumot jelentetünk meg egyszerre. A Phenotype-ot, ami ugyebár meg is jelent, és a Genotype-ot. A kiadó azonban nemet mondott az ötletre, azon a véleményen voltak, hogy külön kell majd őket megjelentetni, ugyanis akkoriban már eléggé a Spotify határozta meg a piacot, és egyre inkább a kislemezekről szólt minden. Be kellett látnunk, hogy ilyen körülmények között egy dupla album, vagy két külön album, amiket azonos időben jelentetnél meg, üzleti szempontból valóban öngyilkossággal ért volna fel. Azóta még rosszabb a helyzet, ma már mindent a streaming platformok uralnak le. Ha készítesz egy hosszú dalt, a streaming szolgáltatók nem tudnak vele mit kezdeni. Még reklámozni sem lehet, csak akkor, ha feldarabolod.” JT: „Az eredeti Genotype-ra szánt dalok tehát valóban mentek a kukába. Nem láttuk értelmét újra elővenni őket.” UD: „Képzeld csak el, hogy egy tíz éve félbehagyott rajzod a kezed ügyébe kerül. Mit csinálnál most? Folytatnád, vagy inkább kezdenél egy újat, tudva, hogy más ceruzáid vannak, más ötleteid, és még a kézügyességed is javult? Na ugye, hogy újrakezdenéd! Nem fogom azzal erőltetni magam, hogy befejezzem a tíz évvel korábbi ötleteimet, ha azóta vannak újabbak. Szinte mindent kidobtunk, csupán néhány részletet használtunk fel. Például a Measuring The Heavens dal végén van egy riff, ami ilyen, de az is a Phenotype albumról, az Oceans Collide című dalból került át.” Bár a zenét kidobtátok, ám a Genotype cím maradt. Mit akartatok ezzel jelezni? UD: „Nincs rá különösebb magyarázat, hacsak az nem, hogy csupán marketingfogás volt. Mivel a rajongók folyamatosan kérdezgették a Genotype albumot, úgy voltunk vele, ha egy másik címmel jelentetnénk meg, valószínűleg úgy is lettek volna olyanok, akik Genotype-ként keresik a lemezt. Annyi történt csak, hogy ezzel le akartuk zárni ezt a fejezetet. Amúgy szerintem nem haszontalan, ha ennyien ismerik az új albumod címét, mielőtt az megjelenik.” JT: „Gondolkodtunk más címeken is, de azzal is tisztában voltunk, lennének kérdések arra vonatkozóan, hogy hol van a Genotype.” A Vanishing Twin szövege olyan témát, az anyaméhben eltűnő iker szindrómát boncolgatja, aminek egy orvosi tanulmányban lenne helye, nem egy metaldalban. Hogy jutott eszetekbe ilyesmivel foglalkozni? JT: „Ez Stef szövege, és a saját családjából vette hozzá a tapasztalatot. Valamelyik nagyon közeli hozzátartozójának volt eltűnő iker szindrómája, ami lényegében azt jelenti, hogy ikerterhesség alakul ki, amit az egyik embrió túlél, a másik nem. A megszületett gyermekben bűntudat alakul ki, ami elkíséri őt egész életében. Egész életében gyötri a bűntudat, gyakorlatilag úgy éli végig az életét, hogy ott lebeg a feje felett az érzés, mely szerint elveszített valakit.” UD: „Az új albumunk szövegei nagyjából azzal foglalkoznak, hogy nézz magadba, és adj teret olyan gondolatoknak vagy dolgoknak, amelyek kevésbé ismertek. Ilyen az eltűnő iker szindróma is. Egyrészt maga a téma sem túl ismert, keveset beszélünk róla, pedig vannak embertársaink, akiket érint. Másfelől ott az iker, aki nem született meg, mert nem élte túl az anyaméhben töltött időt, emiatt ő sosem kapott arra lehetőséget, hogy hallassa a hangját.” Az albumon szerepel egy olyan dal is, az At the Edge of Winter, amiben Charlotte Wessels működik közre. Charlotte egészen más zenei világban dolgozik. Miért őt kértétek fel erre a feladatra? UD: „Erre nagyon egyszerű a magyarázat. Akartunk egy ilyen együttműködést valamelyik énekesnővel, és Charlotte volt az, akit személyesen is ismertünk. Megkérdeztük tőle, hogy mit szólna hozzá, és benne volt.” JT: „Szerencsére elérhető volt, és nagyon örültünk neki, hogy volt hozzá kedve, és ideje is rá, hogy megcsinálja. Szerintünk nagyon jól sikerült ez a kooperáció.” Most, hogy teljesen újraindult a zenekar, azaz megjelent egy új album, és turnéztok is, hogy látjátok a Textures jövőjét? UD: „Az első feladatunk az volt, hogy betöltsük az űrt, amit a leállásunkkal hagytunk magunk mögött. Ez az egyik oka, amiért most előzenekarként turnézunk, hiszen újra meg kell ismertetnünk a nevünket az emberekkel. Úgy gondolom, fogunk még hasonló turnékat vállalni, egyelőre ugyanis nem érezzük azt, hogy főzenekarként kellene útnak indulnunk. Reméljük, hogy annak is eljön majd az ideje, de az biztos, hogy még nem mostanában. Újra ismertté kell tennünk a Textures nevet, most ez a fő cél. Majd ha újra sikerül megkapaszkodnunk a színtéren, és már biztosnak érezzük a pozíciónkat, csak akkor lehet szó újabb albumról, és egy headliner turnéról.” JT: „Lényegében mindent elölről kellett kezdenünk, hiszen sokan még most sincsenek azzal tisztában, hogy a Textures egy korábban is létező zenekar volt. Igen, ahogy Uri is mondta, először be kell tömködnünk a lyukakat, lényegében ezt tesszük most. Koncerteket adunk, dalokat írunk, ezzel jelezzük, hogy itt vagyunk. Nincs olyasmi szándékunk, hogy újra leálljunk, vagy akár csak lassítsunk a tempón. Tesszük a dolgunkat, mert mindannyian újra nagyon élvezzük a közös zenélést.” DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/04. számából.

megtekintés     »     textures

— hirdetés —
Dudich–Gauder–Metz: RAMMSTEIN – Circus Germanicus
Hosszú utat járt be Dudich Ákos új képregénye, mire kézbe tudtuk venni. Bő két éve jött a hír, hogy a Faith No More és a Beastie Boys karrierjét bemutató kötetek után érkezik a harmadik, íróként jegyzett képregény. Rajzolónak ismét egy új embert kért fel, aki nem kisebb n... kritika

Dudich–Gauder–Metz: RAMMSTEIN – Circus Germanicus

Hosszú utat járt be Dudich Ákos új képregénye, mire kézbe tudtuk venni. Bő két éve jött a hír, hogy a Faith No More és a Beastie Boys karrierjét bemutató kötetek után érkezik a harmadik, íróként jegyzett képregény. Rajzolónak ismét egy új embert kért fel, aki nem kisebb n...

kritika

PRIMUS: A Handful of Nuggs EP
Az ilyet hívják derült égből villámcsapásnak. Tekergeti a gyanútlan rockrajongó a Spotit egy álmos péntek reggelen, és egyszer csak ott ül egy aranyásó valami nagyon öreg sárga fotón, alul meg csak úgy odavetve lazán: Primus! Már indítottam is, aztán még jó sokszor azóta. ... kritika

PRIMUS:
A Handful of Nuggs EP

Az ilyet hívják derült égből villámcsapásnak. Tekergeti a gyanútlan rockrajongó a Spotit egy álmos péntek reggelen, és egyszer csak ott ül egy aranyásó valami nagyon öreg sárga fotón, alul meg csak úgy odavetve lazán: Primus! Már indítottam is, aztán még jó sokszor azóta. ...

kritika

IRON MAIDEN: Burning Ambition
Iron Maidennel valahogy mindig jól el voltunk látva. A lemezeiket már a ’80-as évek közepétől meg tudtuk venni hivatalosan, jugoszláv vinylen vagy kazettán, 1984 óta folyamatosan visszatérő vendégek nálunk, több könyv is megjelent tőlük magyar nyelven – sőt, ismerve Polgár Pe... kritika

IRON MAIDEN:
Burning Ambition

Iron Maidennel valahogy mindig jól el voltunk látva. A lemezeiket már a ’80-as évek közepétől meg tudtuk venni hivatalosan, jugoszláv vinylen vagy kazettán, 1984 óta folyamatosan visszatérő vendégek nálunk, több könyv is megjelent tőlük magyar nyelven – sőt, ismerve Polgár Pe...

kritika

SPIRIT ADRIFT: Infinite Illumination
Talán erős doom gyökerekkel rendelkező heavy metalnak nevezhetnénk a zenét, amit a texasi Spirit Adrift legutolsó lemezén hallhatunk – igen, legutolsón, és nem legutóbbin vagy legújabbon, mivel az énekes/gitáros/főnök Nate Garrett bejelentése szerint a csapat az album kiadása ut... kritika

SPIRIT ADRIFT:
Infinite Illumination

Talán erős doom gyökerekkel rendelkező heavy metalnak nevezhetnénk a zenét, amit a texasi Spirit Adrift legutolsó lemezén hallhatunk – igen, legutolsón, és nem legutóbbin vagy legújabbon, mivel az énekes/gitáros/főnök Nate Garrett bejelentése szerint a csapat az album kiadása ut...

kritika

»   az oldal tetejére       »   a címlapra


Underworld.hu
© Posta János
v6.514