BURNED AS WITCHES: Burned As Witches

2026. 04. 21. 06:00   »   kritika   »   U2605

kiadó: Fierce Panda Records   
»   szöveg: Bali Dávid

Az elmúlt évtizedekben gyakori mintaként láthattuk, hogy nemzetközileg ismert rock- és metalzenészek popzenei, vagy legalábbis kommerszebb hangvételű lemezekkel próbáltak áttörni egy vélt üvegplafont, de a fordított esetekből nem feltétlenül lehetne könyvtárat megtölteni. Persze vannak olyan popsztárok, akikről tudjuk, hogy szeretik, ha a gitáron torzító is van (Demi Lovatótól Ed Sheeranig a névsor sok irányba bővíthető), de azért ritka, hogy ez a rajongás egy valóban értékelhető rocklemezhez vezessen. Szerencsére a Burned As Witches az a ritka kivétel, amely kontextus nélkül is nagyon szerethetővé válik. Az egyszemélyes projekt mögött az északír popbanda, az Ash dobosa, Rick McMurray áll. Ez a formáció Európában főleg a Girl From Mars vagy a Shining Light című dalok miatt lehet ismert, hazai pályán azonban a zenekar képes volt megőrizni nemcsak a méltóságát, hanem a közönségét is. McMurray-ben évek óta érlelődött a vágy, hogy írjon egy rocklemezt, és így született meg a Burned As Witches nyolc dala, amely alig negyvenperces játékidő alatt okoz majd kellemes pillanatokat a fuzzos, pszichedelikus, néhol bluesos hard rock szerelmeseinek. Ha le kellene egyszerűsítenem a képletet, a multiinstrumentalista komfortzónáját a Black Sabbath-inspirálta riffek, a The Cult gitárhangzása, a Queens of the Stone Age refrénközpontúsága és a Physical Graffiti-időszakos Led Zeppelin rétegzettsége teremtette meg, a dalok legalábbis ezen hatások mentén írhatóak le a leghatásosabban. Ebből is látszik, hogy alapvetően a marcona középtempók, a feszesen kijátszott riffek és a fülbemászó énektémák adják a lemez vázát. Utóbbiak a pszichedelikus dallamívek miatt néha az elmúlt évek okkult hard rock hullámára is emlékeztethetnek (mint a korai Uncle Acid vagy a Blood Ceremony), de mélységét tekintve az anyag igazi otthonát a végtelen autópályák, és nem a zárt szeánszok jelentik. Ezzel pedig aligha van bármi probléma. A dalok sokszínűen váltanak regisztert az egyes hatások között, így elsőre hallható, hogy a szerzemények évről-évre formálódtak. Mivel a kiadványnak ettől akaratlanul van egy daloskönyvre emlékeztető, gyűjteményes jellege, az egyetlen hátulütője talán az, hogy McMurray-t inkább az alkotásvágy, mintsem egy korszakalkotó mestermű létrehozása hajtotta. Emiatt a húzósnak szánt témák egy része csak addig marad velünk, amíg szól a lemez. Az A Spartan Massben előkerül az akusztikus gitár is, megcsillogtatva a dalszerzői kvalitásokat, de az igazán erős, nagyszínpadokra is felrakható pillanatokat a Hold Your Nerve ereszkedő dallamai vagy a Truth Comes Crawling kipontozott témái hozzák el. Ha több ilyen momentum lenne, a lemez is hitelesebben tűnne olyan rocklemeznek, amelynek tétje, és nem pusztán kifejezési szándéka van. Ettől függetlenül a Burned As Witches egy könnyen újrahallgatható, emlékezetes pillanatokat felmutató debütálás lett. Olyan album ez, amellyel kapcsolatban két dolgot remélek szívből: hogy lesz folytatás, és hogy azon már egy külső kontroll is szerepet kap. A lehetőség ugyanis ott van ezekben a dalokban, csak a rockzenében ritka, ha az ember szerényen kopogtatva akar belépni az ajtón – itt pedig valahol ez történik. Az Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     burned as witches