2026. 04. 21. 06:14 » kritika » U2605
kiadó: earMusic
»
szöveg: György Zoltán
Szeretem az instrumentális albumokat! Szeretem, amikor nem ad a szöveg mankót egy zene megfejtéséhez, az teret enged a fantáziának, és minden ismétlésnél mást és mást nyújt. Nincs más ilyenkor csak a hangulat, amiben hallgatod és maximum egy lemezborító. Esetünkben ez gyönyörű lett, és nem néztem utána, ki rajzolta, de nekem nagyban idézi az elmúlt év legjobb hazai képregény-megjelenésének (Az utolsó ház a tó partján) világát. Ez pl. máris egy olyan út, amin el lehet indulni a német posztrock-nagyágyú, immáron kilencedik stúdióalbumát hallgatva, de ez tényleg csak egy megfejtés a számtalan közül. Mike Oldfield nyilatkozta egyszer a zeneszerzésről, hogy ő sokszor nem is elsősorban hallja a zenét, amit ír, hanem sok kis színes figurát, képet lát kavarogni maga előtt kvázi megjelenítve a hangjegyeket, és amikor ezek beállnak a megfelelő sorrendbe, akkor van kész fejben a dal. Ezt érzem mindig a Long Distance Calling esetében is, számtalan kép, hangulat, érzés, kavarog előttünk, melyek végül egy nagy koherens egésszé csoportosulva, megadják meg a lemez esszenciáját. Az előző lemezektől ellentétben ezúttal nem konceptalbumban gondolkodott a csapat, ehelyett kapunk egy hét álomszerű tételből álló, sötét és nyomasztó hangképet az Üresség világából. Itt most a téma csak az összekötő kapocs, és nem a történet. Hipnotikus, álomszerű dalok melyben épp annyira ott van a posztmetal, mint a shoegaze világa is. Hosszan lebegő, delayes gitárok, törzsi dobok, finom, szinte csak jelzés értékű elektronika, ipari zajok, filmzeneszerű átkötések, és egy baljós hang, aki kvázi a narrátor szerepét tölti be az Ürességben. Egy sötét, de nagyon mély utazásra invitál a The Phantom Void, biztos vagyok benne, hogy ha még nem ismered őket és fogékony vagy erre a zenei világra, akkor új kedvencet fogsz avatni. Ha pedig mégsem szeretnél a saját fantáziádra hagyatkozni, ajánlom a lemez mellé egy német fotós, Felix Julian Koch által készült lenyűgöző videókat, amit az album dalaihoz készített. Az Underworld magazin 2026/05. számából.
megtekintés » long distance calling
SEVENDUST:
One
A Sevendust még a ’90-es évek végén a grunge romjain és az egyre népszerűbb nu metal hullámain indult, és valójában ezt a kettősséget mindig megtartották a zenéjükben, ez volt az, ami kicsit kiemelte őket a rengeteg akkori divatbanda közül. Nagyot is durrantottak akkor vele, vol...
kritika
FROZEN SOUL:
No Place of Warmth
Az utóbbi években a texasi old school death metal új hulláma nemzetközi fogalommá vált, és általánosságban is elmondhatjuk, hogy ennyi eladott Obituary-pólóra ennyi riff még valószínűleg sosem jutott az államban. A Creeping Death vagy a Tribal Gaze mellett a Frozen Soul volt az a f...
kritika
CRASHDÏET:
Art of Chaos
Kedvenc svéd glamcsapatunk már a nyolcadik bombáját dobja le, és bár nem szól akkorát mint 20 éve, de azért még mindig megbízható pusztítást tud végezni egy házibuliban. Kicsit filmszerűre próbáltam venni ezt a bevezetőt, ezzel is érzékeltetni, hogy olyan ez a zene, mint ami b...
kritika
SPELL:
Wretched Heart
Legyen szó akár az underground világáról, akár a mainstreamebb közegről, Kanada számos különleges, adott esetben furcsa előadót és zenekart ajándékozott már a világnak (neveket inkább nem sorolnék, hosszú a lista). A föld alól feltörekvő formációk sorát gyarapítja a vanc...
kritika