A FOREST OF STARS: Stack Overflow In Corpse Pile Interface

2026. 04. 23. 15:01   »   kritika   »   U2605

kiadó: PROPHECY PRODUCTIONS   
»   szöveg: Milán Péter

A brit metal, ezen belül is az angol, mindig sajátos terület volt sokszor olyan vonásokkal, amelyek műfajokon, irányzatokon ívelnek át. A 2007-ben alakult A Forest Of Stars egymaga alátámasztja, amire célzok. A hét zenészt számláló alakulat a kicsúcsosodása azoknak a teátrális elemeknek, amelyek az angolokat jellemzik a művészet területein. Akár barokk metalnak is nevezhetnénk A Forest Of Stars zenéjét, más szavakkal: mintha egy több felvonásos színielőadás zenei kivonatát hallgatnánk. Mindez a korábbi lemezekre is jellemző volt, de úgy tűnik, a csapat minden megjelenésén egyre mélyebbre hatol a zenei performanszban. A Stack Overflow In Corpse Pile Interface a hatodik album. Érdekes módon, annak ellenére, hogy a zene ezer részből áll, csak a legutóbbi album, a kiválóan sikerült Grave Mounds And Grave Mistakes óta telt el hosszabb idő, majdnem nyolc év. Az angolok minden albuma hosszú, az új anyag is 72 perces. Hat számot hallunk, így el lehet képzelni, milyen terjedelműek az egyes tételek. Még csak párszor hallgattam meg a Stack Overflow-t, így minden részletre kiterjedő elemzést nem tudok nyújtani, de ennek nem is lenne értelme, még kevésbé volna lehetséges. A lemezen olyan sok minden történik, hogy a felsorolással meg lehetne tölteni két hasábot. Alapjaiban black metalról beszélhetünk, de erre a csapatra az „avantgárd” jelző is édeskevés lenne. Leginkább egy több síkon bonyolódó történetre kell gondolni, ahol egy-egy elem összekapcsolja a különböző szálakat, s minél röbbször kezdi el a vállalkozó kedvű művészetkedvelő ezt a nem mindennapi utazást, annál tisztábban rajzolódik ki előtte a többdimenziós kép. Bár erre sincs semmilyen garancia. Az biztos, hogy ez se nem öncélú, se nem a puszta kísérletezés kedvéért kísérletező zenekar, hanem olyan zenei vízió birtokában lévő együttes, amely igényli ezt az elsőre eklektikusnak tűnő, ám láthatatlanul érzékelhető összetartó erővel rendelkező fogalmazást. Fontos, hogy a zene rendelkezik néhány olyan faktorral, amelyeket akár kapaszkodóként is megragadhatunk. Ilyen Katheryne, Queen Of The Ghosts hegedűjátéka, amely egyszerre teremt szürreális hangulatokat, és vezeti lebegő szellemként a hallgatót az egyes zenei buktatókon keresztül. Katie egyébként korábban a My Dying Bride-ban is hegedült. Bármennyire is nehéznek tűnik az angolok albuma, ez nem úgy kísérleti anyag, ahogyan sok mai produkció az, ahol az elkövetők erőltetetten mindent belehajigálnak a fazékba, amiből semmi ehető nem sül ki, hanem tekervényesen, cikornyásan, sőt, mondhatjuk, hogy rokokósan komponáló és zenélő formáció. Ugyanakkor az eredmény, sőt, már az utazás is, rendkívül élvezetes, amennyiben a hallgató kidobja az ablakon a stílusdobozait és képes átvenni a zenekar hullámhosszát. Nekem ez soha nem esett nehezemre, szeretem az összes korábbi albumot, és a Stack Overflow-t máris az év egyik legjobb pillanatának tartom. Curse énekes/frontember kissé hisztérikus hanghordozása, érzelmektől túltelített éneke, jellegzetes angol kiejtése, annyira „Albion”, amennyire valami az lehet. Még sokat tudnék írni erről az atmoszferikus, teátrális, szürreális, progresszív metal-albumról, amit valójában szavakkal nehéz körbejárni, de inkább hallgatom, ami még hátravan a lemezből. Fejest kell ugrani a zenébe. Az Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     a forest of stars