ISTEN HÁTA MÖGÖTT – Bp., Dürer Kert (ápr. 24.)

2026. 04. 25. 12:33   »   beszámoló   »   U2605

szöveg: Bali Dávid

Őszintén mondom, nem gondoltam volna, hogy valaha újra színpadon láthatom az Isten Háta Mögöttet. Legfőképp azért nem, mert a Nagyúr legutóbbi lemeze, valamint a tagok nyilatkozatai és interjúi alapján az volt a benyomásom, hogy ez egy olyan közös emlék marad, amelynek már a végpontját is megélhettük. Aztán a tavaly novemberi bejelentést követően én is olyan elánnal csaptam le az akkor még egyestésnek tűnő visszatérés early bird jegyére, mintha az életem múlna rajta. Abban pedig biztos voltam, hogy akárhogy is alakul, az év egyik legcsaládiasabb hangulatú telt házas koncertjén vehetek majd részt. Ahogy közeledett a dátum, úgy ismét egyre több időt töltöttem a zenekar első három albumával. Így is valahol felfoghatatlan, hogy tizenegy év telt el a legutóbbi fellépés óta, és szó szerint felnőtt egy nemzedék, amely korábban sosem tapasztalhatta meg élőben az IHM-koncertek őszinte, erőteljes és magával ragadó atmoszféráját. Abban viszont biztos vagyok, hogy akik most a Dürerben látták először a zenekart, képesek voltak „pótolni a pótolhatatlant”. A nagyterem közönsége már a kezdés előtt másfél órával egy hatalmas osztálytalálkozó hangulatát árasztotta. Felebaráti mosollyal ismert fel mindenki valahonnan derengő arcokat, akikkel legalább annyira közös élmény volt egykor ezeken a koncerteken jelen lenni, mint most felnőttként szembenézni azzal, amit Palika is mondott a színpadon: „milyen szépek lettünk mind”. Egy dolog biztos: a maratoni hosszúságú – több mint kétórás –, a Vissza a jövőbe főcímdalával induló koncert az Isten Háta Mögött valaha volt legjobban konstruált és legprofesszionálisabb fellépése volt. Ez már nem az a zenekar, amelyik a 21st Century Schizoid Mannel tart line-checket az eleve tízperces csúszásban azért, hogy kiderüljön, mennyire nyomja el a dob az erősítőket, vagy amelyik kérdés nélkül belecsap az Orionaranyadért nyitó témáiba, ezt pedig nem is várhatná el tőlük senki. Nemcsak hallható, hanem kézzel fogható volt, mennyi munka előzte meg ezt az estét: fényben, hangban, és ami még fontosabb, hangképben az IHM végre oda jutott el, ami mindig is benne volt ezekben a dalokban. A gitártémák olyan elánnal töltötték be a rogyásig megtelt nagytermet, ahogy korábban soha, a dalok közötti átkötő hangképek és a lemezekről ismerős átmenetek nem igényeltek különösebb párbeszédet, miközben tapintható volt, hogy a színpadon is mindenki mennyire élvezi a pillanatot. A közönség jóformán egy emberként énekelte végig a rég hallott kötelezőket (Közelítő távolító, Tipikus árvajelleg, stb.), miközben az Ü-ről elhangzó két dal (Hídavatás, Áttelelés) nemcsak örömteli közösségi élményt adott, hanem hangzás tekintetében is végre úgy szólalt meg, ahogy azt a zenekar annak idején megálmodta. Bár a program gerincét a bakeliten is kiadott A kényelmetlen lemez dalai tették ki – beleértve az Élettér-elméletet, ahol Palika lejött a közönség közé rappelni –, rám a legnagyobb hatással a Kanyarodási ceremónia, az Orionaranyadért és a Mária dala volt. Ezek hiányoztak a legjobban az életemből, a Tavaszi nemződüh pedig olyan kollektív meghatódást váltott ki, amit aztán mindenki magával vitt az éjszakába. Ha kellene negatívumot írnom – ami nem az esetleges rontásokról szól, hiszen kit érdekel, és nem is fontos –, az talán a beengedett embertömegre vonatkozna. Ha egyszer elhagytad a dugig telt nagytermet, komoly küzdelem volt visszajutni, és így is akadt állandóan húsz-harminc ember, aki csak kintről hallgatta a produkciót. Tizenegy év alatt mind megnőttünk annyira, hogy nagyobb legyen a térigényünk – persze csak, ha „adnak ilyen életért”. De ettől függetlenül is azt gondolom, hogy a közönség valódi élményt kapott a pénzéért. Az Isten Háta Mögött hatásosabb és színpadkészebb, mint valaha, dalaik energiája és mélysége pedig fikarcnyit sem kopott. Sőt, elnézve a sok fiatal arcot, a legmegnyugtatóbb azt látni, hogy ezek a szerzemények épp annyira élnek velük a mindennapokban, mint amikor mi láttuk magunkat és saját szorongásainkat, kételyeinket és talán magunk által sem felismert érzéseinket a budapesti underground egyik legizgalmasabb zenekarának sajátos, érvényüket sosem vesztő soraiba. DIGITÁLISAz Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     isten háta mögött, dürer kert