MESHUGGAH: Contradictions Collapse (1991)

2026. 05. 01. 09:19   »   kritika   »   U2605

kiadó: Nuclear Blast Records   
»   szöveg: Bali Dávid

A nyolcvanas évek legvégére a thrash metal elsöprő sikere Európa minden országában közösségformáló erővé válik, de ebben a sebesség és az agresszió már rég nem elég ahhoz, hogy fiatalok ezrei járjanak a világ minden pontján dohos próbatermekbe új dalokat írni. A Metallica formanyelvi kibontakozása, a Megadeth fegyelmezett, komplex szerkezetei, valamint a Testament vagy a Death Angel jellegzetes dalszerkezetei és az énektémákat a hangszerek mellé emelő szemléletmódja elindított egy olyan nemzedéki válaszreakciót, aminek jóvoltából már a nyolcvanas évek legvégére is kézzel tapintható volt egy olyan európai hullám, amely – egyszerre támaszkodva az oktatási rendszer előrehaladott zeneoktatására, valamint a kamaszkori kíváncsiságra – formabontó módon onnan fogta meg a zenélést, hogy a már hallott, ikonikus hangfelvételeken próbáljon csavarni egyet ahelyett, hogy megismételné, ami már el lett mondva. Elég csak térképszerűen megnézni a korszakot 1988 és 1992 között, hogy lássuk, valóban nemzedéki hullámról beszélhetünk. A német undergroundban áttörte az üvegplafont a Mekong Delta, a Deathrow bámulatosan elegyítette a Bay Area-i hangzást a Voivod történetmesélő erejével, a Grinder pedig három, mindmáig nagyon szerethető albummal honosította meg az Anthrax és a Testament énekközpontú dalszerzését. Belgiumban a Target már megjelentette második, egyben utolsó albumát, a progresszív európai hangzások egyik méltatlanul elfeledett klasszikusát (Master Project Genesis), a Coroner nemcsak Svájcot rakta ekkoriban térképre, hanem az extrém zenei formabontásban is azonnali tényezővé vált, északon pedig a dán Invocator, a svéd Hexenhaus és a finn Stone is szellemiségében hasonló bátorsággal állt a dalszerzéshez. Azért tartottam ezt fontosnak összegezni, hogy az umeåi kamaszok által életre hívott Meshuggah első demójára, a Psykisk Testbildre se egyszeri Metallica-utánérzésként gondoljunk. A korabeli kritika és az utókor is hajlamos ennyivel leírni a később többször is újra kiadott, háromszámos felvételt, de a Bay Area-i hangzás csupán kezdeti inspiráció volt a Meshuggah számára, akik már pályájuk korai szakaszában is ritmusvezérelt szemlélettel álltak a dalszerzéshez. Az 1991 legelején rögzített Contradictions Collapse, a Meshuggah bemutatkozó nagylemeze ilyen értelemben egy feszes thrash metal album lett, ami minden szempontból sorsfordító alkotás a zenekar életművében. Azok, akik később fedezték fel ezt a kiadványt, valószínűleg meglepődhettek a nyers megszólaláson, ugyanakkor, ha a Destroy Erase Improve-ot tekintjük egyfajta korszakhatárnak, nemcsak a Meshuggah, hanem általánosságban az extrém hangzások történetében is, a Contradictions Collapse bátor szerzői megoldásai is felértékelődnek. A Tonteknikben rögzített hangfelvétel – ahol a későbbiekben olyan zenekarok fordultak meg, mint a szintén umeåi Cult of Luna vagy a Refused – nyers megszólalásában tetten érhető a korszak tettvágya is, mert maguk a dalok már hordoznak olyan komplex ritmikai váltásokat és szokatlan szerkezeteket vagy hangszerelési megoldásokat (pl. szitár vagy akusztikus közjátékok), amiket az akkori stúdiótechnika még nem feltétlenül tudott lekövetni. Bizarr módon ez azonban csak tovább erősíti a Contradictions Collapse távolságtartó, merev atmoszféráját, amiben a vastag kórusok legalább akkora szerepet játszanak, mint a szerzői feladatok megosztása. Bár nem titok, de kevésbé maradt közszájon, hogy ez a Meshuggah egyetlen olyan nagylemeze, ahol a frontember Jens Kidman és a gitáros Fredrik Thordendal osztoznak a gitár- és énektémákon is. Ez az egymásra válaszolgató szerkezetek mellett erőteljessé teszi a verzéken belüli átkötéseket is, mert bár mindkettejük hangszínében megjelennek hetfieldi hajlítások, a Meshuggah ennél mégis nyersebb és energikusabb szólamokat pendített meg már ezen az albumon is, amiben a dobos Tomas Haake játéka is kellett ahhoz, hogy a zenekar már a bemutatkozó lemezén kitűnhessen a kortársai közül. Haake játékában már itt is megjelentek olyan ritmusképletek és cinjátékok, amik a tördelt gitártémákkal szinkópás szerkezeteket hoztak létre, és az így létrejövő hangzatok egyszerre okoznak klausztrofób, agresszív és távolságtartó hatást – épp úgy, amire aztán a Meshuggah felépíthette jellegzetes, mindmáig inspiráló hangzását. Az azonban még becsülendőbbé és szerethetőbbé teszi a felvételt, hogy a Contradictions Collapse igazi korabeli analóg felvételként szalagra lett rögzítve, és a feljátszott elemek pontossága, a dalszerkezetek komplexitása már ekkor is előrevetítette, hogy a zenekar nem törekszik saját komfortzóna megalkotására. A Contradictions Collapse azon ritka debütalbumok sorát erősíti, amik hallatán biztos lehetsz az artisztikus szándékban, és hogy egy motivált, fiatal produkció feszegeti a saját határait. A Nuclear Blast gondozásában megjelent debütalbum sem a megjelenésekor, sem a kiadvány utóéletében nem vált megkerülhetetlen alapművé, viszont azt senki sem veheti el a kiadványtól, hogy a későbbiekben kibontakozó Meshuggah-hangzásvilág tervrajza már megbújik mélyen az egymásba folyó, váltásokkal és mélyre hangolt kipengetésekkel tördelt dalokban. Az persze a legszerencsésebb helyzet, amikor egy időközben intézménnyé növő zenekart a következő sorlemezei definiálnak, viszont a Contradictions Collapse, valamint az azt követő EP, a None dalairól még Haake is azt nyilatkozta a Pitchforknak 2000-ben, hogy a zenekar hangzásbeli változása belülről elképesztően gyors lefolyású folyamatnak tűnt, ami valahol talán nem is meglepő. Elvégre mindkét kiadvány, az album és az EP is előfutára az évtized egyik leginkább formabontó extrémzenei teljesítményének (1995, Destroy Erase Improve), de az oda vezető úton a Meshuggah és a Nuclear Blast is együtt növekedhetett. A Meshuggah a kiadó első thrash metalból érkező igazolása volt, a katalógusszámot pedig olyan produkciók előzték meg ekkoriban, mint a Pungent Stench vagy az Atrocity, méltán igazolva az alulról építkező, underground szellemiséget. Ezt igazolták a Meshuggah koncertlehetőségei is: bár a zenekar lehetett a Dismember, a Benediction vagy a későbbi kiadótárs, a Hypocrisy vendége is, az első visszajelzések pozitív felhangja is csak arra volt elégséges, hogy a zenekar ismét a próbateremben találhassa magát új dalokat formálva. Aztán ahogy Thordendal előlépett központi dalszerzővé, úgy már egy legenda felnövését láthatta az egész műfaj, és ha valamiért hálásak lehetünk az amúgy mindmáig élvezhető és szerethető Contradictions Collapse dalainak, az az, hogy ilyen stabil alapot adtak az egyik utolsó igazi metallegenda karrierjének.  × × × Contradiction Collapse Paralyzing Ignorance Erroneous Manipulation Abnegating Cecity Internal Evidence Qualms of Reality We'll Never See the Day Greed Choirs of Devastation Cadaverous Mastication Megjelenés dátuma - 1991. május 1.  Kiadó - Nuclear Blast Records  Felvételek - Tonteknik Recording, Umeå, Svédország Meshuggah 1991 Fredrik Thordendal - ének, gitár Peter Nordin - basszusgitár Jens Kidman - ének, gitár Tomas Haake - dobok DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/05. számából.

Bezár

Bezár

megtekintés     »     a múlt zenéje, meshuggah