CROWN LANDS: Apocalypse

2026. 05. 04. 07:35   »   kritika   »   U2605

kiadó: InsideOut   
»   szöveg: Uzseka Norbert

Mintegy véletlenül találtam rá a kanadai Crown Lands duóra, egy korábbi, erősen Battle of Evermore-t (Led Zep) idéző daluk kapott el. Mint kiderült, a 2015-ben alakult csapatnak elképesztő múltja van (noha a debütalbumuk csak 2020-ban jelent meg), de itt a jelenről szólnék, az új anyagról. Mely egy gigászi sci-fi koncepció egyik fejezete. Nem mondom, hogy nem fogsz érteni belőle semmit, ha nem ásol utána a korábbiaknak, de így a sztori kellős közepén bekapcsolódva nem könnyű értelmezni a szövegeket. A zene viszont elsőre is tök egyértelműen, pofátlanul, szégyentelenül Rush-nyúlás. Oké, mostanság is divat sci-fi témákról írni (a Between The Buried And Me-től a Cryptic Shiftig, nem szólva a szintén erősen Rush-hatású, lemezek tömegén át sztorizó Coheed And Cambriáról), de itt kajakra a ’70-es évek nagyszabású Rush konceptalbumai élednek újjá – s az csak az első csavar ebben a máris túlbonyolított történetben, hogy emellé a két kanadai fazon a ’80-as évek szintis-popos Rushát is beleszövi. A dobokért is felelős Cody Bowles ezen a sokak számára idegesítő fejhangon énekel szinte végig, de ebbe némi Robert Plant (Led Zeppelin) hatás is belefér – különösen az album slágereként is értelmezhető Through The Looking Glass-ben. Kevin Comeau gitáros-basszer-szintis szintén emberfelettinek ható teljesítményt nyújt (stúdióban még hagyján, de ezek tényleg csak így duóban koncerteznek…). Ha ez a nóta meg mondjuk a gitáron talán kissé Thin Lizzy-rokon, refrénjében azonban diszkós Blackstar betalál, akkor már valószínűleg a záró, 19 perces címadót is végig bírod majd hallgatni. Mondanám, hogy amúgy az anyag a nyilvánvaló Rush-befolyáson túl is gazdag (pl. a The Fall verzéje nem-e Survivor: Eye of the Tiger, míg a wave-es téma The Cult, míg a címadóban a queenes vokáloktól a Jethro Tullt idéző furulya/fuvola játékig is mi minden van már?!), de akkor is könnyen juthatnék arra a következtetésre, hogy ez az eszelős anyag azért mégiscsak újrahasznosított alkatrészekből épül fel. És adnék rá 7 pontot, „oszt jóvan”. A gond az, hogy minden elképesztő, zavarba ejtő húzása, nőies dallamai (The Revenants I), sőt, konkrétan giccses, musicalbe illő drámázása ellenére és mellett is magával rántott az Apocalypse. Lehet, hogy csak pont jókor talált rám, az évente többször is rámtörő Rush-hallgathatnék idején. De inkább azt gondolom, legyen bár full szabadjára eresztett agymenés vagy kimódolt, grammra kimért parasztvakítás és hatásvadászat az anyag, a dallamok kivédhetetlenül magukkal visznek, és bármit ágál is ellene a kritikus felem, az, amelyik a zenében és a történetmesélésben örömöt keres, az vigyorog, ugrál, élvezi. Úgy, ahogy pl. a Coheed And Cambria-albumokat nagyon rég nem, úgyhogy feltételezem, hogy ha a Crown Lands folytatja ezt az irányt, rá fogok unni. Mindazonáltal a korábbi anyagaik relatíve másfélék voltak (koncepció ide vagy oda), szóval ha képesek folytatni ennen univerzumuk határainak kitolását újabb fényévekkel albumról albumra, akkor ez hosszú barátság lesz. Ja, a lemezt maguk vették fel, de Nick Raskulinecz (Foo Fighters, Rush, Coheed, Deftones stb-stb.) és David Bottrill (Tool, Muse, Mastodon stb-stb) producerek is dolgoztak rajta. Ezt azok kedvéért mondom, akik csak ezen a ponton kezdenek el érdeklődni. Rettenetesen fura ez a duó, de a zenét és mesélést nagyon értik. DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     crown lands