ELEGANT WEAPONS: Evolution

2026. 05. 05. 08:05   »   kritika   »   U2605

kiadó: Exciter Records   
»   szöveg: Schmidt Péter

Egy hónap híján három évvel követi új anyagával a 2023-as debütöt a Judas Priest-gitáros Richie Faulkner által gründölt Elegant Weapons. A lényegében all-star felállású négyesfogat első anyagát a maga hard rock/dallamos metal muzsikájával a mai napig gyakran hallgatom, nagyon tetszik a dalokban az a fajta elegáns (nomen est omen) dallamvezetés és hangvétel, ami az egész albumon végigvonul. A második eresztés nótái – amelyek közül több már a bemutatkozás környékén megíródott – alapvetően hasonló szellemben fogantak, kizártnak tartom, hogy ha tetszett a Horns For A Halo, ne hallgatnád jó szívvel az Evolutiont is. A mixben ugyan kicsit talán több most a blues-alapú hard rock, de azért a karcosabb-harapósabb, itt-ott metalos él is bőven megmaradt, enyhe hangsúlyeltolódásról beszélhetünk csak. A nyitó Evil Eye egyértelműen a marconább élt villantja fel, pusztán a zenét tekintve akár lazább Priest is lehetne, Ronnie Romero hangja emeli egy hard rockosabb dimenzióba a dalt. A Generation Me riffelésében egy kis korai Black Sabbath is figyel, a refrén viszont már inkább a Schenker/UFO-irányt hozza – Romerónak kifejezetten jól áll ez a vonal. A bluesos hard rock alapú Holy Roller egy koszosabb, groove-osabb nóta remek, feelinges gitárszólóval, a végére begyorsuló tempókkal. A címében is beszédes Come Back To Me a lemez balladája, ezt szolid hammondozás festi alá, a szólója pedig gyönyörű – tetszik, pedig nem vagyok a balladák feltétlen híve, sőt. És így tovább, nem veszem most végig mind a tizenegy szerzeményt. Kivételt csak az igen hangulatos, komor-komoly instru Rupture-ral teszek még, meg a záró, hétperces Keeper Of The Keys-zel, ami egy borzongató atmoszférájú, lassan építkező epikusabb tétel, újra csak remek Faulkner-szólózással. Ugyan a debütkorongon még Rex Brown és Scott Travis tolták az alapokat, ezúttal már a koncertfelállást erősítő Dave Rimmer (Uriah Heep)/Christopher Williams (Accept) párost hallhatjuk, akik simán, megbicsaklás nélkül hozzák a kívánatos szintet. Romero énekteljesítményéhez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni, a fickót ezer helyen hallhattuk az elmúlt években (ezzel el is inflálta magát egy kissé) – tök jól érzi ezt a világot, ugyanakkor meglepetést már ne várjunk tőle. Richie meg Richie, baromi feelingesen és lazán adagolja a riffeket és a szólókat egyaránt, legyen szó harapósabb vagy dallamosabb-érzékenyebb témákról. És tényleg van valami könnyed elegancia a játékában, ezt nem lehet nem észrevenni. Ha minderre mégis azt mondod, hogy igazából nincs itt semmi különleges látnivaló, hát nem tudok vitatkozni veled. Tényleg jólesően ismerős és belakott lehet ez a világ mindazoknak, akikre nagymértékben hatottak a hetvenes és nyolcvanas évek klasszikus vonalvezetésű karcosabb gitárzenéi. Ugyanakkor az autentikus hangulat és a minőségi kivitelezés mégis jócskán az átlag fölé emelik az Evolutiont, ez vitán felül áll. Legalább egy esélyt a ronda piros borítója ellenére is megérdemel. × × × „Kellemes hallgatnivaló, és elvileg az ízlésemhez is közel áll az Elegant Weapons világa, ám ahhoz képest, hogy milyen kaliberű, mekkora formátumú zenészek találtak egymásra ebben a csapatban, nekem éppen az evolúció hiányzik a közösen megalkotott zenéjükből.” – Gyuricza Ferenc / 7 pont __ Interjú a májusi számunkban!

megtekintés     »     elegant weapons