INFERI: Heaven Wept

2026. 05. 07. 07:02   »   kritika   »   U2605

kiadó: The Artisan Era   
»   szöveg: Kánya Ferenc

A nashville-i Inferi az USA délkeleti extrém metal mikroszínterének egyik zászlóshajója, a technikás, epikus death metal egyik legkövetkezetesebb zenekara. Hetedik albumuk, a Heaven Wept azonban még ehhez a pozícióhoz képest is új szint: brutálisan részletgazdag, progresszív felé hajló, dallamos modern death metal/deathcore, benne egy nagyívű, drámai történet lenyomata. Elődje, a 2021‑es Vile Genesis már ezt az irányt mutatta – nem is túl távolról –, de ott még külön élt a csomagolás és a tartalom. Itt a kettő teljesen összeér. A Vile Genesis óta új a gitáros és a dobos. Az Inferi mindig is Malcolm Pugh‑központú kreatív műhelyként működött, Stevie Boiser frontember pedig jó ideje stabil pont mellette. Az új kollégák közül a frissebb igazolás Nathan Bigelow, abszolút „házon belüli” dobos, több technikás death formációban is játszik. Sanjay Kumar gitáros lassan három éve csatlakozott; a progosabb irányból érkezett, és valószínűleg ő a kulcsember abban, hogy az új album olyan lett, amilyen. A részletekben és a technikai megvalósításban mindketten fontos szerepet játszottak. A játék feszes, ahogy eddig is, de modernebb, ritmikailag agresszívebb, a riffekben több a merész harmónia, a gitármunka frissebb, érzelmesebb, nagyobb ívű, mint a korábbi albumokon, a dobok pedig precíz, gépies, mégis organikus alapot adnak, szinte rajzolják a groove‑okat. A Heaven Wept narratívája egyfajta sötét, epikus, melodikus, progresszív extrém metalos újraértelmezése a bibliai özönvíz‑motívumnak. A történetet egy túlélő meséli, aki végignézte a világ pusztulását, és a lemez minden dala ennek a tragédiának egy újabb rétegét bontja ki. A zene végig ezt a fojtott, kataklizmikus hangulatot hordozza: a riffek sötétek, fenyegetők, nyomasztók, a szólók feszültséget generálnak vagy érzelmi fókuszokat, fordulópontokat helyeznek el, a váltások kiszámíthatatlanok, a vokál pedig hol dühös, hol kétségbeesett, mintha maga a narrátor próbálná megérteni, miért történik minden úgy, ahogy. Ugyanakkor minden egymást erősítő vagy egymásnak feszülő zenei motívum ugyanazt a sötét, apokaliptikus drámai ívet építi az értetlenségtől a tragikus tisztánlátásig – a világvége személyes, belső feldolgozása. A Heaven Wept talán azért működik ennyire, mert nem csak zeneileg technikás, nem csak egy oldalról látványos, hanem érzelmileg is súlyos: a sztori és a zene ugyanabba a tragikus irányba mutat, és ettől lesz az egész album egyetlen nagy, sötét, koherens vízió. Az Inferi eddig is erős volt a különös, felkavaró zenei képek alkotásában, de most először érzem azt, hogy minden elem, minden részlet a helyére került. DIGITÁLIS PRINTAz Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     inferi