PAPA NECROSE: Anthropomorphy Execution

2026. 05. 11. 08:02   »   kritika   »   U2605

kiadó: Awakening Records   
»   szöveg: Kánya Ferenc

Vannak albumok, bandák – meglepően sok –, amelyek valamilyen totális véletlen kapcsán kerülnek a látókörömbe. Ezzel a csapattal úgy ismerkedtem meg, hogy 2021-ben, amikor a The Three Tremors második albumáról írtam, kíváncsi voltam, honnan jön az új bőgősük. Így találtam rá a Papa Necrose-ra. Akkoriban adták ki Open Infected Body című digitális hangzójukat, ami meglehetősen jó vérvonalból származó klasszikus death metal a Death, az Autopsy, az Obituary, a Massacre, a Malevolent Creation, a Cancer, stb. hatásaival. Belehallgattam a ’18-ban megjelent debüt albumukba is. Hangulatos múltidéző anyag mindkettő, a produkció viszont egyiknél sem nyűgözött le. Szóval innen az ismeretség. Az Anthropomorphy Execution a Papa Necrose harmadik albuma. Van egy közhely, ami szerint a zenekarok többségénél a harmadik lemez vízválasztó. Közhely, de van benne igazság. A Papa Necrose esetében ez a lemez tényleg vízválasztónak tűnik: abban az értelemben, hogy ez az album, amelyben a brazil ötös elindul a kiteljesedés felé. Most már globálisan aktív kiadónál vannak, és végre jól is szólnak. Zeneileg maradtak a régisulis death metalnál, viszont ezúttal a Death és az Obituary közvetlen hatása jelentősen előretolódott. Tény, hogy különleges hangulatú kombinációt hoztak létre ezekből, a Spiritual‑korszakos Death technikailag igényes, már progresszív irányultságú megközelítését gyúrták össze az Obituary sötét, nyomasztó, feszültségtől vibráló atmoszférájával. A szólómunka melodikus, feelinges és kíméletlenül precíz, az az iskola, amelynek a legjobb tanárai Murphy, Schuldiner, Rutan és Santolla. A dalok szerkezete alapvetően egyszerű, sallangmentes. Nem primitív, de nincs fölösleges építkezés, nincs öncélú túlbonyolítás, minden a dal érdekében történik, és a technikás játék teszi „komplex jellegűvé“. A lemez csúcspontjai azok a tételek, amikor a hatások összjátéka a legjobban működik: Eighteen Years Awake, Silenced by Death, The Thousand Yard Gaze. A frontember vokálja viszont nem mindenhol meggyőző. Egyszerre akarja idézni Chuck Schuldiner éles sikolyhörgését és John Tardy artikulálatlanul torz üvöltését – ettől néhol a szándékolt hommage akaratlan paródiába csúszik át. Több helyen azt éreztem, hogy túl erős a fókusz az egyik vagy a másik bandán, ami inkább a kópia irányába tolja az összképet. A bandában több van ennél, és azt gondolom, hitelesebb lenne a Papa Necrose, ha nem megfelelni akarnának ezeknek a hatásoknak, hanem építkeznének belőlük. Ha egy olyan régisulis, technikás death metal albumot hallgatnál, ami új, de szép emlékeket idéz, és nem zavar, ha ezt az idézést helyenként túl direkt módon teszi – mert tulajdonképp szórakoztató –, akkor nyugodtan adj nekik egy esélyt. TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     papa necrose