2026. 05. 09. 15:21 » kritika » U2606
7 / 10
kiadó: Nineton Records
»
szöveg: György Zoltán
Kedvenc svéd glamcsapatunk már a nyolcadik bombáját dobja le, és bár nem szól akkorát mint 20 éve, de azért még mindig megbízható pusztítást tud végezni egy házibuliban. Kicsit filmszerűre próbáltam venni ezt a bevezetőt, ezzel is érzékeltetni, hogy olyan ez a zene, mint ami bármelyik tinivígjátékba belefért volna az elmúlt 20-30 évben. Hiába az új énekes (John Elliot), a zene továbbra is az, amit megszokhattunk a csapattól valahol a dallamos hard rock (Whitesnake, Kiss) és a ’90-es glam (Poison, Tigertailz) között. A svédek nagyon érzik ezt a stílust, hogy csak pár nevet említsek: Hardcore Superstar, Crazy Lixx, Vains of Jenna, de szintén innen indult világhódító útjára Tim Skold is még a ’80-as években a Shotgun Messiah-val. Valójában itt be is fejezhetném a recenziót, felsoroltam annyi bandát támpontnak, hogy ez alapján a stílus kedvelői szinte minden hangot be tudnak lőni az albumon, de azért nézzük mit is kapunk ebben a 40 percben. Tíz dal, megbízható minőség, de persze csodát ne várjunk. Ütős, igazi glamhimnusz a Sick Enough for Me, aranyos a Can of Worms gyerekkórusa, a Loveblind lírája egész kellemes, jól lehet együtt énekelni a refrént, jót zúzhatunk a Mötley Crüe-sen sordró Get Outra…, aztán picit el is fárad a lemez, elkalandozik a figyelmünk. Összeségében egy kellemes hallgatni való az album, de valójában semmi újat nem nyújt. Sanszos, hogy ahogy jött, úgy megy is, pár hét-hónap múlva el is felejtem, de valójában ez nem a banda hibája – nehéz ma már kiemelkedőt mutatni ebben az egykor szebb napokat látott stílusban. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.
megtekintés » crashdiet
Moorcock–Blondel–Recht–Poli:
ELRIC – 1. A rubin tónus
Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám anno, mikor először olvastam Elric kalandjait, legalábbis azt a kettőt, ami nálunk megjelent (Melibonéi Elric – 1993, Az igazgyöngy erődje – 1996). Michael Moorcock nagyon jól ír (nagy kedvencem még tőle a Harcikutya), a már-már ponyva...
kritika
LEX LEGION:
Lex Legion
„Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.” Így szól a mondás, ami elsőnek eszembe jutott King Diamond zenekarának az egykori komplett hangszeres szekcióját felvonultató Lex Legion debütáló albumának vég...
kritika
SAINT AGNES:
Your God Fearing Days Are About To Begin
Poppy zenei pálfordulása és hirtelen jött népszerűsége metalos körökben sokakat meglepett, de el kell fogadnunk, hogy felnőtt ismét egy korosztály, akik igénylik a durvább zenéket, de nem valószínű, hogy azt 60-70 éves szőrös vénemberek lemezein fogják először keresni. Igeni...
kritika
ERIK GRÖNWALL:
Bad Bones
Erik szimpatikus srác, a története pedig mesébe illő! A Swedish Idolból szinte egyenes út vezetett a hard rock színtér egyik legjobb, szintén svéd csapatába a H.E.A.T.-be, de az igazi nagy durranása az volt, amikor életet lehelt az akkor már sok-sok éve nyűglődő Skid Row-ba, és e...
kritika
