CHARLOTTE WESSELS – Őszinte vallomások

2026. 05. 10. 07:03   »   interjú   »   U2605

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: Mannisen Jaakko, kiadói archívum

A szimfonikus metal színtér közkedvelt szereplője a Delain énekesnőjeként ismertté vált Charlotte Wessels, aki – miután 2021-ben szakított zenekarával – nemcsak szólóban folytatta zenei karrierjét, de némi stílusváltáson is átesett. A 2021-ben és 2022-ben Tales from Six Feet Under elnevezéssel kiadott első két önálló albuma így már a különböző zenei műfajok igen széles spektrumát vonultatta fel az indie poptól a szinti-rockig bezárólag. A 2024-es The Obsession című harmadik nagylemezével némileg ugyan visszakanyarodott a Delain stílusához a holland énekesnő, ám Charlotte többször hangsúlyozta, továbbra is a saját útját kívánja járni, azzal együtt is, hogy kísérőzenekarának jelentős részét szintén a Delainből távozott társai adják. A végtelenül kedves és közvetlen énekesnővel Gyuricza Tamás Marcell ült le beszélgetni azon a márciusi estén, amikor az Amaranthe és az Epica közös turnéjának vendégeként Budapesten is bemutatta saját dalait. Epica, Amaranthe, Charlotte Wessels egy estén, egy közös koncerten. Tökéletes összeállítás azok számára, akik szeretik ezt a modern, dallamos, populáris metal zenét. Te is így gondolod?  „Igen, mindenképpen így gondolom én is. Szerintem ez egy remek kombináció, de nemcsak a közönség szempontjából, hanem számomra is az. Mindkét zenekart nagyon szeretem, mint rajongó, és azt is elmondhatom, hogy szoros barátság fűz össze bennünket. Az Epicával többször is dolgoztam már, velük kifejezetten közvetlen a viszonyunk, de nagyon kedvelem az Amaranthe-ot is. Számomra nagyon kellemes élmény így hármasban együtt turnézni, hiszen én elég nyitott vagyok, könnyen barátkozom, és sokkal jobb olyanokkal együtt utazni, akik hasonlóképpen viszonyulnak hozzád. A rajongók szempontjából is nagyon jól működő kombináció ez, hiszen három olyan produkciót láthatnak egy este, amelyek valószínűleg közel állnak a szívükhöz. Nem tudok olyat elképzelni, hogy valaki kedveli az Epica zenéjét, de nem jönnek be neki az Amaranthe dalai. Azt sem gondolnám, hogy aki szereti az Amaranthe-ot, azt ne érintenék meg az én dalaim, és persze ez fordítva is igaz, bármelyikünk szempontjából is nézem. Bizonyára te is voltál már olyan koncerten, ahol az előzenekar alatt csak pár ember lézeng a nézőtéren. Nos, ezen a turnén mindenhol én lépek fel nyitó pozícióban, de szerencsére ilyet egy alkalommal sem kellett tapasztalnom. Már akkor nagyon sokan jelen vannak, amikor én lépek színpadra.” Három olyan zenekart láthatunk, amelynek az élén énekesnő áll. Korábban volt egy nyilatkozatod arról, hogy nem szereted a female fronted metal kifejezést. Van ennek bármi megmagyarázható oka? „Semmi különös, ha csak az nem, hogy a nőiséget egy műfaj megnevezésére használták, és ez nekem nagyon nem tetszik. Szerintem a zenének semmi köze nincs ahhoz, hogy nők vagy férfiak művelik. Ez az elnevezés valami olyasmit sugall, mintha az határozna meg egy zenei irányzatot, hogy az egyik tagnak mi van a lábai között. Ez teljesen nevetséges. Ha jobban megnézed, hogy kikre aggatták már ezt a jelzőt, rájössz, hogy igazából semmi értelme. Egymástól egészen különböző stílusú zenekarokat is illettek már female fronted metal jelzővel, csak azért, mert az énekesük nő. Mindegy, hogy death, black vagy szimfonikus metalt játszik, ha nő áll a fronton, akkor ezt a besorolást kapja. Miközben lehet, hogy az a legkevésbé érdekes bennük, hogy van egy nő tagjuk.”

Annak idején a Delain énekesnőjeként head­liner, azaz főzenekar pozícióban turnéztál. Nem fura, hogy most te kezded az estét? „Kicsit sem. Őszintén mondom, én már attól boldog vagyok, hogy még mindig meg tudok élni a zenélésből, azok után is, hogy a zenekarom a covid alatt összeomlott. Az egy borzalmas időszak volt, a legrosszabb álmomban se jöjjön vissza! Tényleg nagyon hálás vagyok azért, hogy főállású zenész lehetek. Egyáltalán nem zavar, hogy nekem kell először színpadra lépnem, hiszen ez egy valóban remek összeállítás, és egy nagyszabású turné, ahol nyitó előadónak lenni is remek dolog. Nagyon odafigyelnek ránk, mindent támogatást megkapunk, amire szükségünk van, és a közönség is nagyszerű. Csak ismételni tudom magam, nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, de közben már tervezzük a jövő évi turnénkat is, ahol mi leszünk a főzenekar.” Ehhez a turnéhoz hogyan sikerült csatlakoznotok? „Az Epica menedzsmentjével már korábban is beszéltünk arról, hogy jó lenne közösen turnézni. Tudtak tehát arról, hogy szívesen mennénk velük, és többször el is kezdtünk egyeztetni róla, de mindig közbejöttek kisebb-nagyobb problémák, amiket nem tudtunk elhárítani, így ezért eddig nem sikerült összehozni a közös koncerteket. Most azonban végre megvalósult, és tényleg nagyszerű érzés itt lenni.” Az egyeztetéseknél mennyit számított, hogy vannak közös dalaitok? „Nos, azt nem mondanám, hogy ez volt a legfontosabb szempont, de valamennyit talán nyomott a latban. Igen, vannak közös dalaink, én a Sirens – Of Blood and Water című Epica dalban énekelek, Simone (Simons, az Epica énekesnője) pedig az én Dopamine-onban. Amikor felkérését kaptam a Sirensben való közreműködésre, akkor még szó sem volt közös fellépésekről, viszont azt el tudom képzelni, hogy az Epica koncertprogramjának összeállításakor figyelembe vették, hogy itt vagyok velük a turnén, és fel tudok menni Simone mellé a színpadra. Ez egy kicsit különlegesebbé, speciálisabbá teszi az ő műsorukat, amolyan extra ajándék a közönségnek, de mi is nagyon élvezzük estéről estére.” Az nem merült fel lehetőségként, hogy az említett Dopamine dalodban Simone is felmenjen hozzád a színpadra? „Gondoltam rá, és nem zárom ki, hogy egyszer ez is megtörténjen, de azt nem hiszem, hogy ezen a turnén lesz rá lehetőség. Simonénak az én műsorom alatt már az Epica koncertjére kell készülnie, ezért nem szeretném ilyen kéréssel zaklatni őt. Tiszteletben tartom, hogy a saját feladatára koncentrál, és eszembe se jutna megzavarni ebben.” Azt mondtad, nagyon jó a kapcsolat közted és a veled együtt turnézó zenekarok tagjai között. Szerinted létezhet igaz barátság azok között, akik egymás konkurenciái? „Szerintem a kettő nem zárja ki egymást. Nekem nagyon sok igaz barátom van a zeneiparban, köztük olyanok is, akikkel elvileg versenytársak vagyunk, egymás ellenfelei. Én azonban sosem így tekintettem rájuk, mert ha ezzel foglalkoznék, akkor a saját életemet keseríteném meg. Én sosem úgy állok hozzá, hogy »Ó, ne... őket három decibellel hangosabban tapsolta meg a közönség!« És ha így lenne, akkor mi van? Én sokkal többre tartom a barátságot annál, hogy ilyesmiken rágódjak. Sőt, mondok jobbat! Engem a barátaim sikere inspirál is. Drukkolok nekik, hogy jó eredményeik legyenek, hiszen az örömet okoz nekik, és így közvetve engem is boldogabbá tesz. Ezért én azt vallom, hogy nem szabad teret engednünk az egónknak, inkább egymást kell felemelnünk lelkileg és szellemileg.” Kiket tekintesz igaz barátaidnak az előadók közül?  „Azokat mindenképpen, akik itt vannak ezen a turnén. Ez nem udvariaskodás a részemről, nézz csak körül a backstage-ben, hogy milyen közvetlen a hangulat, de szerintem a színpadról is ez az üzenet ér el a közönséghez. Simone tényleg a legjobb barátaim közé tartozik, de az epicás srácokat is oda sorolnám. Mást viszont nem szeretnék név szerint említeni, mert tényleg nagyon sok jó barátom van, és senkit nem akarok megbántani azzal, hogy véletlenül kifelejtem a nevét a felsorolásból.” Olyan helyzetet el tudsz képzelni, hogy az üzleti siker miatt együtt dolgozz valakivel, akivel emberileg nem jössz ki? „Nem, ez számomra elképzelhetetlen. Egyébként történt ilyesmire kísérlet, voltak olyan felkérések, amiken gondolkodtam, hogy elvállaljam-e, de végül visszautasítottam amiatt, mert az illető nem volt számomra szimpatikus.” A Delain zenekart is ilyen megfontolásból hagytad ott? „Nos, volt köztünk konfliktus, ezt nem akarom tagadni, de azt nem mondanám, hogy azért hagytam ott a zenekart, mert nem jöttem ki a többiekkel. Ez nagyon erőltetett állításnak tűnne, nem ennyire volt fekete és fehér a történet. S mint az imént láthattad a színpadon, a volt zenekari társaim többségével továbbra is együtt dolgozom, a legtöbbjükkel ma is jóban vagyok.” A turnézás mennyire fáraszt el? „Őszinte választ vársz? Nagyon! (nevet) Én például nem tudok mozgó buszon aludni. Nagyon sokszor előfordul, hogy valamikor éjjel, mondjuk egy vagy két órakor elindul velünk a busz, és én még órákkal később is fent vagyok. Lekötöm magam valamivel, vagy csak hánykolódom álmatlanul a kis vackomban, és csak akkor nyom el az álom, ha már megérkeztünk a következő állomáshelyre. Akkor ugyan tudok pár órát aludni, de az közel sem elegendő ahhoz, hogy rendesen kipihenjem magam. Ez nagyon kimerítő tud lenni, hiszen a napi rutin szerint szinte minden nap utazunk. Ha nagyobb távolságot teszünk meg, akkor gyakran csak másnap délelőtt érkezünk meg a következő helyszínre, és akkor tényleg nem tudom magam kialudni. Ha csak néhány száz kilométerre van a következő turnéállomás, akkor viszont van némi esély arra, hogy rendesen kipihenjem magam. A mai napom elég szerencsés, hiszen tegnap nem volt koncertünk, ezért már este fél 11-kor ágyban voltam, és ma reggel kilencig aludtam. Ráadásul egy hotelben, rendes ágyban, ami nem mozgott alattam.” (nevet) Az, hogy vegán étrendet követsz, hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben elviseld a turnéval együtt járó nehézségeket? „Mindenképpen. Amikor az emberek rosszul lesznek a turnékon, az általában valamilyen hús- vagy halétel miatt fordul elő. Miután én semmi ilyesmit nem eszek, ebből a szempontból biztonságban vagyok. De nem vagyok tökéletes vegán. Húst ugyan egyáltalán nem fogyasztok, néha azonban előfordul, hogy ezt-azt választok az asztalról, ami nem egyeztethető össze a vegán étkezéssel. Szerintem az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy turnékörülmények között milyen nehéz a vegán étrendet tartani. Nemcsak azért, mert néha elcsábulsz, hanem azért is, mert a szervezők olykor annak ellenére sem veszik figyelembe az étkezéssel kapcsolatos kéréseinket, hogy azokat jó előre elküldjük nekik. Ilyen például a proteinkérdés, amivel gyakran találkozunk. Rengeteg növényi protein van, a legtöbb helyen mégsem azt kapunk, egyszerűen azért, mert a cateringesek egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy létezik növényi protein. Szerintem még mindig sokan vannak, akik nem hisznek a növényi diétában, s nem tudják, hogy a vegán életmódnak mennyi előnye van.” Egy-egy hosszabb turné után szükséged van arra, hogy kipihend magad?  „Lehet, hogy a szervezetemnek szüksége lenne rá, de általában szinte azonnal vissza szoktam térni a szokásos életemhez. Most is így lesz, egy hétre rá, hogy véget ér ez a turné, már a következő albummal fogunk foglalkozni. Az egy hét átmeneti időt is csak azért iktattuk be, mert olyankor még egy kicsit lassú vagyok, nehezebben mennek a dolgok, de aztán felveszem a tempót, és visszatérek a szokásos fordulatszámra.” Volt olyan, amikor megfordult a fejedben, hogy feladod ezt az életmódot? „Nem. Néha, amikor nagyon nehéz lelki állapotban vagyok, akkor felteszem magamnak a kérdést, hogy mi szükségem van nekem erre, de olyan szinten még sosem éreztem drámainak a helyzetet, hogy komolyan elgondolkodjam rajta.” Emléktárgyakat gyűjtesz a turnékról? „Igen, néha előfordul, hogy megtetszik valami, és megveszem emléknek. Tudatosan azonban nem tervezem, és nem is gyűjtök semmi ilyesmit. Nincs tehát olyan, hogy minden egyes koncerthelyszínen a várost járnám valami csecsebecséért. Ha meglátok valamit, amit tudok az adott koncerthez kötni, és aminek később is lesz jelentése a számomra, azt szívesen begyűjtöm.” Budapest kapcsán mi jut eszedbe először? „A hidak. Amikor először láttam őket, teljesen lenyűgöztek. Van is egy régi videónk, az April Rain a Delain zenekarral, amin egy hídon állunk, ahhoz éppen innen vettük az ötletet. Nem Magyarországon forgattuk, de arról a híres budapesti hídról (Lánchíd) modelleztük a helyszínt. Még arra is emlékszem, hogy kértem a videós céget, akikkel dolgoztunk, tűntessék el azokat a sasokat, amikkel telepakolták a klipet, mert én utálom őket, de miután addigra már túl sok munkát tettek bele, így végül maradtak. Budapestről számos kedves emléket őrzök magamban. Sokszor voltunk itt, néha még szabadnapunk is akadt, ezért sokat barangoltam a városban. De voltam itt más okból is, az egyik nagyon kedves barátom itt házasodott, és az esküvőjét több napos hatalmas partival ünnepeltük. Az nagyon jó volt, bár sok konkrétumra nem emlékszem belőle, mert nagyon részeg voltam.” (nevet) Másfél év telt el a The Obsession megjelenése óta. Hogy állsz az új albummal? „Ahogy már mondtam, a turné után azzal fogok foglalkozni. Lesz egy megbeszélésünk, ahol próbálunk felvázolni egy ütemtervet, de szerencsére már sok dalom van, ezért szerintem gyorsan tudunk majd haladni. Szeretnék egy nagyon jó albumot készíteni, de azt is tudom, hogy nehéz feladat lesz. A The Obsession ugyanis nagyon jól sikerült, tényleg nagyon szeretem, és büszke is vagyok rá. Nem lesz egyszerű annál jobbat összerakni.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     charlotte wessels