FROZEN SOUL: No Place of Warmth

2026. 05. 10. 07:57   »   kritika   »   U2605

kiadó: Century Media Records   
»   szöveg: Bali Dávid

Az utóbbi években a texasi old school death metal új hulláma nemzetközi fogalommá vált, és általánosságban is elmondhatjuk, hogy ennyi eladott Obituary-pólóra ennyi riff még valószínűleg sosem jutott az államban. A Creeping Death vagy a Tribal Gaze mellett a Frozen Soul volt az a formáció, amely már az első megjelenése óta a Century Media szárnyai alatt ténykedhetett, és amely azzal mémesedett az utóbbi időben, hogy a közönsége a legkegyetlenebb moshpit közepén is képes vérre menő Magic-partikat tartani. Időről időre minden hasonló hullámnál előfordul, hogy egy nagyobb kiadó korán tesz tétet egy feltörekvő csapatra, és ez a Frozen Soul esetében is beigazolódott. A zenekar végül a második lemezével, a 2023-as Glacial Dominationnel találta meg saját, önreflexív módon cold schoolként aposztrofált hangzását. Az album azon túl, hogy bátran nyúlt kollaboratív eszközökhöz – a nemrég elhunyt Gost, Matt Heafy (Trivium), valamint John Gallagher (Dying Fetus) is közreműködött –, magabiztosan elegyítette a Bolt Thrower marcona középtempóit az Obituary riffelésével és a metalos hardcore szubkultúrájából megörökölt energiával. Egy biztos: Frozen Soul-lemezeket nem azért hallgat az ember, mert okosodni szeretne, a Glacial Domination pedig kellően meggyőző volt ahhoz, hogy a zenekar a fagypont körüli szövegeivel és a Magic-világához kötődő rajongásával – amit rajtuk kívül csak a Tomb Mold és a Visigoth vállal ennyire nyilvánosan – elkezdhessen az üvegplafon felé közeledni. Ehhez képest viszont a No Place of Warmth tizenegy daláról azt gondolom, hogy a Frozen Soul nem tudta meglépni azt a szintlépést, ami a sorsfordító harmadik sorlemezektől általában elvárható. Persze a legfontosabb összetevőket most is kipipálhatjuk: akadnak elképesztően hatásos riffek, a frontember Chad Green orgánuma továbbra is magával ragadó, a felezések működnek, és a hatások tekintetében sem történt változás. Emellett ezúttal is bővelkedik vendégekben (Machine Head, Sanguisugabogg, sőt maga Gerard Way is felbukkan a nyitódalban) a lemez. Ami a kialakított komfortzónán belüli gyaluláson felül üdítően hat, hogy helyenként olyan szólamok is megjelennek, amelyek új lehetőségekkel kecsegtetnek. Például a címadó gótikus színezetéről a korai Sentenced és a Cemetary borzongató atmoszférája jutott eszembe, az Ethereal Dreams szögelős gitártémái pedig kifejezetten jól állnak a zenekarnak a megszokott OSDM-témahalmozáson túl, de mindemellett a lemez egésze mégsem eléggé maradandó, és az ilyen izgalmasabb megoldások pedig nincsenek kellőképp kiaknázva. Papíron minden adott lenne ahhoz, hogy egy ennyire zárt rendszerben az eredetiség hiányát felülírja a dalok szerethetősége, de valahogy az albumnak még sincs igazi íve vagy iránya, pedig benne van a szikra. A Frozen Soul ettől még egy megbízható, újkori death metal zenekar marad, viszont a zenei eszköztár ezen a lemezen lehetőség helyett inkább olyan korlátnak tűnik, amit ezúttal a produkció nem tudott maradéktalanul megugrani. × × × „Izmos, vérbő death metal az amerikai zenekar harmadik lemezén. Ügyesen elsajátították az alapokat, melyekhez nem tesznek hozzá túl sokat, de ordít az anyagból, hogy hevíti őket a műfaj iránti lelkesedés.” – Milán Péter / 7 pont __ További véleményeket olvashatsz a májusi számunkban és az Underworld Klub felületén.

megtekintés     »     frozen soul