LUNAR SHADOW: The Pall Of A Past World

2026. 05. 11. 19:22   »   kritika   »   U2606

kiadó: Cruz Del Sur Music   
»   szöveg: Schmidt Péter

Vannak albumok, amiknek már a borítóját megpillantva pontosan tudhatjuk, hogy milyen hangulatú muzsikát fogunk hallani a „play” gomb megnyomása után. A The Pall Of A Past World esetében ugyanez a helyzet: amint megláttam a lélegzetelállítóan gyönyörű Guy Warley-alkotást, egyből biztos voltam benne, hogy egy egészen különleges, időn és téren kívüli, kápráztató utazásban lesz majd részem. És lőn. A német Lunar Shadow meglehetősen különleges formáció. A 2014-es indulást egy évvel később egy EP, majd szép sorban három nagylemez követte (az öt évvel ezelőtti Wish To Leave különösen jól sikerült), az új album elkészítését azonban kardinális változások előzték meg. A korábban ötfős tagságú, színpadképes felállású Lunar Shadow-ból a főnök/gitáros/agytröszt Max Birbaum mellől mindenki felszívódott, így ő egymaga írta meg, játszotta és énekelte fel a teljes anyagot – mindössze a dobok mögött volt segítségére a Firmament ütőse, Jonas Zeidler, valamint itt-ott a billentyűknél egy bizonyos Chris Splith. Azonban mivel ismereteim szerint mindketten vendég státuszban vettek részt a stúdiózásban, kijelenthető, hogy jelen pillanatban a Lunar Shadow egyszemélyes produkcióként üzemel. Max Birbaum aktuális zenei megnyilatkozása egyébiránt hat saját szerzeményt vonultat fel 47 és fél perc terjedelemben – de nem is ezek a számszaki adatok az érdekesek, hanem az a fajta sajátos atmoszféra, ami nekem olyan ősrégi kedvencek szellemét idézi meg, mint a korai Fates Warning és Psychotic Waltz, meg a hetvenes évekbeli ős-Rush. A kortárs mezőnyből pedig a Phantom Spell és a Year Of The Goat nevét citálhatom még ide. Nem zenei párhuzamosságokat érzek amúgy elsősorban, hanem sokkal inkább a megteremtett hangulat az, ami rokoni szálakkal fűzi össze e formációk munkásságát a Lunar Shadow művészetével. Az albumot indító The Cormorant még a maga nyolc perce ellenére is egy viszonylag könnyen ható, egyenes vonalú darab: szép akusztikus témázgatásból bontakozik ki és építkezik tovább, remekül adva meg az elvágyódós-felhőbámulós alaphangulatot. De közben azért zakatolósabb, kézzelfoghatóbb protometalos riffek is felbukkannak benne. A The Ventures Of Bombadil már a kilenc percet közelíti, ez egy még varázsosabb tétel, tolkieni ihletésű szöveggel. (Itt jegyzendő meg, hogy Bombadil Toma alakja bár látszólag csak epizódszereplőként jelenik meg Tolkien főművében, ám A Gyűrűk Ura történetének igazi mélységei nem érthetők meg anélkül, hogy a Toma személyében képviselt értékek mibenlétével ne legyünk tisztában. Zárójel bezárva.) Habár az album összes szerzeményén végigmehetnék, most mégis csak a záró, közel 12 perces The Sun Crusherre térnék még ki. Ez a gyönyörűen kalandozós darab nézetem szerint a Lunar Shadow eddigi magnum opusa, esszenciális jelleggel vonultat fel mindent, amiért ezt a zenei entitást szeretni lehet. Az anyagra jellemző, hogy gyakran hallunk a dalokban akusztikus hangszerelésű, szép részeket, sőt a természet hangjait is (madárfütty, vízcsobogás, stb.), és egyúttal a rockos/metalos hangzású részletek megszólalása is kimondottan organikus és fülbarát. Ezekben szintén sok folyondárszerűen egymásba csavarodó dallammenetet fedezhetünk fel – egyébiránt Birbaum a hosszasabb instrumentális részek beiktatásától sem riadt vissza. Habár az idei esztendő nem sietett a maximumpontos lemezekkel, így négy hónap után viszont felgyorsultak az események, és az Armored Saint után a Lunar Shadow is egy, a maga nemében faltól-falig hibátlan anyaggal állt elő. A Cruz Del Sur kiadó megint belenyúlt a jóba. Atmoszférájában különösen erős, és zeneileg is roppant izgalmas album a The Pall Of A Past World, érdemes elmerülni benne. (Ezt egyelőre a Lunar Shadow Bandcamp-oldalának jóvoltából teheted meg, a fizikai formátumok júniusban érkeznek.) LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.

megtekintés     »     lunar shadow