SIX FEET UNDER – Mindig a legdurvább zenék

2026. 05. 16. 09:12   »   interjú   »   U2605

szöveg: Gyuricza Tamás Marcell   
»   fotó: Stephanie Cabral

A groovy death metal műfajában legendás hírnévnek örvendő Six Feet Under legújabb albuma, a Next to Die már a 19. nagylemeze a Cannibal Corpse egykori énekeseként megismert Chris Barnes által még 1993-ban alapított formációnak, s egyben a harmadik, amit a frontember régi zenésztársa, a szintén ex-Cannibal Corpse-gitáros Jack Owen csatlakozása után készítettek. Gyuricza Tamás Marcell nemcsak az új albumról, de a Cannibal Corpse-szal kapcsolatos érzéseiről, valamint a Six Feet Under június 13-án esedékes újabb magyar­országi koncertjéről is kérdezte a gitárost. A Next to Die a harmadik olyan Six Feet Under-album, ami a 2017-es csatlakozásod óta készült. Ennyi idő alatt kialakult már egy olyan munkarend, ami gördülékenyebbé tette a munkát? „Természetesen. A Next to Die albumon hallható zene teljes egészében az én szerzeményem, de a dalszövegek felét is én írtam. Nem igazán volt szükség egyeztetésekre közöttünk, hiszen Chrisszel régóta ismerjük egymást, a munkamódszereket, illetve azzal is kölcsönösen tisztában vagyunk, hogy mi jár a másik fejében. Én általában otthon szeretek dolgozni, ennek az albumnak az összes dalát is idehaza demóztam fel. Megírom a dalokat, felveszem őket, majd egyesével elküldöm Chrisnek, hogy mit gondol róluk. Általában a nyolcvan százalékuk elsőre bejön neki, így viszonylag gyorsan haladunk. Ha elkészültem a teljes albumhoz szükséges zenével, és még mindig motiváltnak érzem magam, akkor a dalszövegek írásából is szívesen vállalok részt. Most is ez történt, a dalok feléhez én írtam szöveget, a többit pedig Chris fejezte be.” A Next To Die album nyitódala az Approach Your Grave lett. Ritkán fordul elő, hogy egy ilyen lassú, súlyos tétellel induljon egy death metal album. Miért ezt választottátok?  „Nem vagyok biztos benne, hogy ezt akartuk, egyszerűen csak így sikerült. (nevet) Amikor eldőlt, hogy melyik lesz az a tizenkét dal, ami felkerül a Next to Die albumra, ábécésorrendbe állítottuk őket, hogy újra meghallgassuk, és átnézzük, mit kellene még finomítani rajtuk. Ennek megfelelően az Approach Your Grave lett az első olyan dal, amit véglegesíteni akartunk, s ahogy Chris is, úgy én is egyre inkább azt éreztem, hogy milyen pofás lenne nyitódalnak. Olyan szándékunk tehát nem volt, hogy mindenképpen egy lassan őrlő, súlyos dallal indítsuk a lemezt, de a tizenkét meglévő tétel közül ezt éreztük a leginkább oda illőnek. Általában van pár lassú dalom, az előző albumhoz is írtam ilyeneket. Kettő is felkerült rá, a Neanderthal és a Hostility Against Mankind.” Amikor ez az interjú készül, még csupán az első kislemez, az Unmistakable Smell of Death hallható nyilvánosan. Ennek a dalnak mi a története? „Akik már hallották, szinte mind azt mondták, hogy az Unmistakable Smell of Death tipikus Six Feet Under-dal. Ez azért érdekes, mert a ritmussal kezdtem, azaz először a dobtémákat írtam meg hozzá. Dobgéppel dolgozom, ami egy kicsit meghibásodott, és bárhogy is programoztam, azt a thrash metal-szerű darabos, szaggatott ritmust adta vissza, amit a dalban is hallhatsz. Marco (Pitruzzella, dobos) lényegében ezt a meghibásodott ritmust másolta le. Szerintem a dalnak ettől van egy egészen sajátos lüktetése, amit a többi Six Feet Under-szerzeményben nem fedezhetsz fel. Maga a dalszöveg pedig valós alapokon nyugszik. Ezt is én írtam, annak kapcsán, ami körülvesz bennünket. Szerintem túl sok bűntényről esik szó a tévében, ez inspirált arra, hogy megírjam azt a dalszöveget.”

A Six Feet Under zenekart elég gyakran éri az a kritika, hogy nem túl bonyolult zenét játszik. Sokan éppen a te csatlakozásodtól vártak egyfajta váltást a zenében, ami nem igazán valósult meg. Nem is állt szándékodban változtatni a Six Feet Under zenei arculatán? „Nos, ez egy érdekes kérdés. A Six Feet Under egy régi zenekar, kiforrott, csak rá jellemző zenei világgal. Mennyi jogom lenne nekem ezen alapvetően változtatni, illetve mi értelme lenne annak, ha megtenném? Mi csak tradicionális zenészek vagyunk, és nem akarjuk felrúgni azokat a kereteket, amelyek az évek, évtizedek során kialakultak. Persze, mindenki átesik egyfajta evolúción, ez velem is megtörtént. Ahogy a legtöbb hasonló korú death metal zenész, én is rockkal kezdtem, például az AC/DC-vel, majd jött az Iron Maiden és a Motörhead. Aztán felfedeztem magamnak a Venom és a Possessed dolgait, és elkezdtem abba az irányba továbblépni. Mindig a legdurvább zenéket kerestem, a legőrültebbeket, amiket akkor éppen találni lehetett a palettán. Volt időszak, amikor az Iron Maiden számított annak, és volt, amikor a Motörhead volt a leg­extrémebb. Egy idő után aztán már úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyem, és a death metaltól nincs hova tovább fejlődnöm. Talán az életkorom hozta magával, de ennyi idősen számomra már kifejezetten ideális az a stílus, amit a Six Feet Under követ, hiszen valóban nem túl bonyolult ez a zene. Ezért élőben is sokkal könnyebb előadni ezeket a dalokat, mintha valami technikás brutál death metalt játszanánk a színpadon.” A karriered során több zenekarban is megfordultál, és számos gitárossal játszottál együtt. Volt olyan köztük, aki inkább egy technikás irányt követett volna? „Hm, szerintem bárkivel jól tudok összedolgozni, ezért nem hiszem, hogy lett volna olyan, akivel ne tudtunk volna kijönni. A legtechnikásabb gitáros, akivel valaha is együtt játszottam, Pat O’Brien volt. Rob (Barrett, a Cannibal Corpse gitárosa) nagyon jó dalszerző, vele azért volt jó együtt dolgozni. Ralph (Santolla, többek közt a Deicide zenésze) pedig az a gitáros volt, aki bármit képes volt eljátszani, amit elé raktam.” Volt egy korábbi nyilatkozatod, miszerint az Absolution című Adrift albumon való munkádra vagy a legbüszkébb. Ez még ma is így van?  „Amikor erről beszéltem, akkor valóban úgy is gondoltam. Most azonban már sokkal inkább az utolsó két Six Feet Under-albumról mondanám ugyanezt. Ugyanis a Killing for Revenge és a Next to Die is olyan album, amiket szinte teljesen egyedül írtam.” Szólóalbumot nem tervezel, ahol szintén teljesen szabadon, ráadásul kötöttségek nélkül alkothatnál?  „Nem tudom, hogy volna-e olyan kiadó, aki érdeklődést mutatna iránta, de igen, már gondolkodom rajta egy jó ideje. Elég sok témám gyűlt össze ahhoz, hogy szólóalbumot csináljak, de az csak egy dolog. Egy lemezt el is kell juttatni az emberekhez, ehhez viszont én nem értek, így mindenképpen szükségem lenne kiadóra. Szóval ezt se vedd olyan ígéretnek, hogy hamarosan kézbe veheted majd a jó öreg Jack szólóalbumát, de szerintem valamikor lesz majd belőle valami.” A feldolgozásokat tartalmazó Graveyard Classics sorozatnak eddig négy albuma jelent meg, de ezek még mind azelőtt készültek, hogy csatlakoztál volna a zenekarhoz. Ha lenne egy ötödik album, arra milyen dalokat javasolnál?   „Nem beszéltünk még erről, ám Ace Frehley halála óta úgy gondolom, ha lesz még újabb Graveyard Classics, akkor azon legalább egy Kiss-dalnak mindenképpen lenne helye. Valamelyiknek azok közül, amit Ace írt. Szerintem ezzel Chris is egyet értene.” Chris nemrégiben azt mondta: a Cannibal Corpse tagjai fenyegetőnek tartják a jelenlétét saját magukra nézve. Te is így látod a két zenekar közötti kapcsolatot?  „Ez nem olyan egyszerű, mint ahogy első látásra tűnik. Chris a Cannibal Corpse énekese volt, aki nem önszántából távozott. A két fél között azóta is fennáll egy kölcsönös ellenszenv a másik iránt. Mind a kettő a saját szemszögéből látja az akkor történteket, és azt is, ami azóta jellemzi ezt az igen terhelt kapcsolatot. Mindkét oldal a maga igazát hajtogatja.” Te szintén tagja voltál a Cannibal Corpse-nak. Ha valami különleges apropóból felmerülne, hogy újra fellépjen eredeti felállásában, azaz Chrisszel és veled a Cannibal Corpse, benne lennél egy közös koncertben? „Nekem nem lenne kifogásom ellene, és beszéltünk is erről Chrisszel, de ő azt mondja, a többiek biztosan nem akarnák, ezért szinte semmi esélyét nem látom annak, hogy megvalósuljon. Ezért mi azzal is megelégszünk, hogy a saját koncertjeinken eljátszunk pár régi Cannibal Corpse-dalt. Nézd, nem foglalkozunk mással, hiszen nagyon jól érezzük magunkat ebben a felállásban, ami 2017 óta nem változott. Olyanok vagyunk, mint a testvérek. Mindenki megtalálta a helyét, és mindenki teljesen rendben van.” Hamarosan kezdődik az európai turné, aminek egyik állomása Budapest lesz. Ott is bekerülnek ezek a Cannibal Corpse-dalok a műsorba? „Természetesen. A Stripped, Raped & Strangled, valamint a Hammer Smashed Face állandó szereplői a programnak. Budapesten ráadásul hosszabb műsort hallhattok tőlünk, mint a többi helyszínen. Ez alapvetően egy nyári fesztiválturné lesz, ezért a legtöbb helyen rövidített programmal léphetünk csak fel. Budapestre viszont headliner show-val érkezünk, a teljes programot bemutatjuk az első albumtól a Next to Die-ig. Még nem állt össze a végleges műsor, de talán egy harmadik Cannibal Corpse-dal is belefér.” Ha te dönthetnél, melyik dalt választanád a legszívesebben? „Hm, most megfogtál. (nevet) Nem is tudom, talán a The Bleeding albumról kellene választanunk valamit, legalábbis szerintem. Persze, ezt ne vedd ígéretnek, hiszen már a Six Feet Under-dalokból is nagyon nehéz összeállítani a programot. Mindig megy az agyalás, hogy melyik maradjon ki. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy lesz további Cannibal Corpse-dal, de ha Chris lehetőséget ad rá, akkor én biztosan valamelyik The Bleeding albumon hallhatóra szavaznék.” TARTALOM VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/05. számából.

megtekintés     »     six feet under, Jack Owen