SPIRIT ADRIFT: Infinite Illumination

2026. 05. 18. 09:11   »   kritika   »   U2606

kiadó: 20 Buck Spin   
»   szöveg: Schmidt Péter

Talán erős doom gyökerekkel rendelkező heavy metalnak nevezhetnénk a zenét, amit a texasi Spirit Adrift legutolsó lemezén hallhatunk – igen, legutolsón, és nem legutóbbin vagy legújabbon, mivel az énekes/gitáros/főnök Nate Garrett bejelentése szerint a csapat az album kiadása után beszünteti tevékenységét. Ilyenformán komolyabb turné sem követi az Infinite Illumination kiadását, amit minden bizonnyal nehéz szívvel vesznek tudomásul e kultikus tiszteletnek örvendő formáció hívei. A döntés hátterében tudomásom szerint egyaránt állnak mentális kimerültségből-kiégésből adódó problémák éppen úgy, mint Nate feleségének súlyos betegsége – ezek külön-külön is bőven elégséges magyarázatul szolgálhatnak, együttesen meg aztán pláne. A Spirit Adrift kezdeti, doom orientáltabb világa után idővel a klasszikus heavy metal hatások mind jobban előtérbe kerültek náluk, és ezek egyfajta jól sikerült fúziója hallható a búcsúanyagon is. Az album nagyon szépen, természetesen, ám mégis erőteljesen szól, hála ezért elsősorban a produceri teendőket ellátó Nate-nek, valamint a keverést és masterelést végző Chris „Zeuss” Harrisnak. De ami még fontosabb: a 46 percnyi nyolc dal is egységesen nívós, kompakt képet mutat, igazi csúcspontok nélkül ugyan, ám cserébe végig magas színvonalon, erős hangulati kisugárzással. Szépen pendülő, szinte meditálásra invitáló akusztikus gitárhangokkal indítja a lemezt a közel nyolcperces címadó tétel, menet közben válva egyre terebélyesebbé és fajsúlyosabbá. Még két hasonló hosszúságú dalt hallhatunk a későbbiekben - ezek közül a záró Where Once There Was An Ocean-ben domborodik ki leginkább a doomos él, mintegy visszautalva a zenekar korábbi időszakának domináns zenei világára. A kör bezárul, a kígyó a farkába harap. A további öt szerzemény már rövidebben fogalmaz, nekem ezek közül a némileg Trouble hatású White Death a legszimpatikusabb. A ritmusalapok nincsenek agyonbonyolítva, de kellőképpen ízesek, a szólómunka hagyománytiszteletről és jó ízlésről tanúskodik, a riffelés pedig a klasszikus heavy illetve doom metal szeretetéről és értő kézzel-szívvel való ápolásáról szól. Fontos megjegyezni, hogy bár doom alapú/hatású muzsikáról beszélünk, még a leglassabb részek sem igazán lehangolóak vagy letaglózóak, számomra inkább egyfajta meditálós-elgondolkodós kisugárzása van a Spirit Adrift zenéjének. Talán Nate kissé fátyolos, jellegzetes orgánuma is közrejátszik ebben. Hat album, négy EP, egy koncertlemez és néhány single jelenti Garrett és társai munkásságát – egy dicséretesen kerek, minőségében megingások nélküli underground pálya zárult most le, olyan, amire a benne részt vevők okkal lehetnek büszkék a későbbiekben is. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.

megtekintés     »     spirit adrift