DIMMU BORGIR: Grand Serpent Rising

2026. 05. 21. 13:58   »   kritika   »   U2605

kiadó: Nuclear Blast Records   
»   szöveg: Milán Péter

Ugyan az utóbbi egy-másfél évtizedben a Behemoth átvette a Cradle Of Filthtől és a Dimmu Borgirtól a „legnépszerűbb black metal-banda” titulust, az utóbbi két csapat lemezmegjelenései továbbra is eseményszámba mennek. Főleg a Dimmué, amely az utóbbi időben nem sieti el a lemezkészítést. Úgy tűnik, nyolcévente adnak ki új albumot, amivel nincs gond, ha a minőség igazolja a nagy időmennyiség igénybevételét. A 2018-as Eonian esetében ezt nem éreztem, őszintén szólva az utolsó igazán erős Dimmu Borgir-albumnak a 2003-as Death Cult Armageddont tartom. Abba a lemezbe nem lehet belekötni. Amit azonban azóta kiadtak, azt finoman szólva nem nevezném hibátlannak. Néhány hallgatás után úgy tűnik, a Grand Serpent Rising javít ezen a helyzeten. A hangzás a Dimmu-féle undergroundból kinőtt bandák esetében mindig véleményes, legalábbis én nem szeretem a produkció folyamatos kifényesítési procedúráját, de tény, hogy ez egy olyan zenekarnál, mint ez a norvég csapat, ahol elég sok minden történik, számos réteget kell összefésülni, a lemezt nem lehet nekro-kátránnyal leönteni. A Grand Serpent Rising azt sugallja, hogy Silenoz és Shagrath, a zenekar két alapítója rátalált a helyes egyensúlyra, úgy fogalmaztak, hogy a Dimmu Borgir koncerthangzását akarták reprodukálni a stúdióban. Először furcsának tartottam, hogy a ritmusgitár kissé vékonyan és „alul” szól, de valószínűleg szándékosan keverték így az albumot, hogy a többi hangszer is megkapja a maga területét. A dobok és a billentyűsök talán túl sokat is kaptak, de ez a „szimfonikus” black metal eltérő megközelítést igényel. A '90-es évek óta ismerjük azokat a lemezeket, amelyeken a billentyűsöket sokszor a gitár rovására is előrenyomták. Ezen az albumon azért nagyjából rendben van a balansz. Egyébként újfent a göteborgi Fredrik Nordström producerrel dolgoztak. Tizenhárom számot kapunk, pár leforgatás után nem szolgálhatok nagyon részletes analízissel, de azt leszűrtem, hogy a Dimmu-féle bombasztikus black metalt a törzsduó igyekezett a lehető legváltozatosabb formában bemutatni. Úgy, hogy ne lehessen érezni, hogy a veterán csapat már csak túlélője a harmadik évezrednek. Silenoz nagyon büszke az albumra, valamennyi dalra, nem kevés munkát fektettek a munkálatokba. Az ötletek kettejüktől származtak, de a többiek is részt vettek a dalok megformálásában. Nem sorolom fel az összes tagot, de Daray dobost, akit leginkább a Vader ütőseként ismerhetünk, ki kell emelni. Minden poszton topjátékosra volt szükség. A Dimmu Borgir jellegzetességei felvonulnak, úgy mint nagyívű billentyűs témák, zongorás részek, északi ízű ritmusgitározás, klasszikus zenei hatások, és Shagrath ismert orgánuma, black metalos recsegése is a helyén van. A Dimmu Borgir-életművel a hátuk mögött nyilván nem lehet tovább fokozni a monumentalitást, inkább az arányos hangszerelésre, a jó témákra kellett koncentrálni, és arra, hogy a megfelelő helyeken felbukkanó ötletekkel, kórusokkal, egy-egy blastbeattel frissen tartsák a művet. Említhetem a Repository Of Divine Transmutation akusztikus kezdését, mely dal egyébként fülbemászó dallamokat kínál. Annyit már most megállapítottam, hogy a Grand Serpent Rising jobb, mint az előző három sorlemez együttvéve, a dalszerzés izmosabb, karakteresebb, mint az elmúlt húsz évben bármi, amit Silenoz és Shagrath összehoztak. A Dimmu Borgir eddig is a maga útját járta, s ez jottányit sem változott. Ezt azok sem tagadhatják, akik nem kedvelik a zenekart. ××× „Semmi új, a szokásos 'lakossági black metal'. Lehet az, viszont abban a legjobbak között vannak. A Dimmu Borgir már a korai éveiben másképp gondolkodott a műfajról, különcei voltak a norvég színnek, úgyhogy én nem tragédiaként élem meg a pályájuk alakulását. Szeretem ez a hátborzongató atmoszférájú, grandiózus, cinematikus és sötét zenét, amivé egyre inkább váltak az új évezredben.” – Kánya Ferenc / 10 pont ___ További véleményeket olvashatsz a májusi számunkban és az Underworld Klubban!

megtekintés     »     dimmu borgir