2026. 05. 22. 16:09 » kritika » U2606
9 / 10
kiadó: szerzői kiadás
»
szöveg: Uzseka Norbert
A Dead Gray Sipos András gitáros (ex-Nuke, Strong Deformity stb.) szólóprojektjének indult, és a 2021-es bemutatkozó EP-n még különféle énekesek daloltak. De már azt is hazánk egyik legjobb dobosa, Bánfalvi Sándor (Ákos, ex-Neck Sprain, Magma Rise stb.) ütötte fel. Ám az első albumra mostanáig kellett várni. A Bone Marrow, részben a tagok múltjából is következően, mélyen a ’90-es években gyökerezik, és épp úgy benne van a Pantera groove metalja, mint az Alice In Chains-féle mélyebb, sötétebb grunge. De itt-ott hallok én benne Deftonest, Faith No More-t is, és így tovább. Hogy a srácoknak ott van a kezében mindez a zene, és magabiztosan, kellő erővel és jóízléssel tudják a maguk kedve szerint formálni, az a legkevesebb. Aki hallotta már Sanyit dobolni, nyilván nem lepődik meg azon, hogy itt is milyen őrületes erővel és húzással játszik. És a többiek is méltó társai, hiszen a felvételek óta kivált Áldott András basszusgitárja is ugyanolyan fontos része az összképnek, ahogy az említett ősöknél. Sipos Andris vaskos riffjei mellett átható hangulatú díszítéseket, zakkant szólókat is tud (halld: Echoes, amelynek azok a csavarodó gitártémái is szuperek). László Gergely énekes pedig ugyanolyan magas szinten hozza az Anselmo-rokon üvöltéseket, mint a dallamosabb éneket. Az albumot hallgatva egy jó darabig mégis az volt az érzésem, hogy fogós énekdallamból elkélt volna több. Ilyen szempontból talán a The Nihilist az album csúcsa, az azonnal hat, de idővel kibomlik a többi is. Azt mondanám, az album második felébe került annyi plusz szín, annyi érdekes megoldás, hogy végül azok fordították a pontszámomat kilencbe. A Tension tempósabb darab, míg az ének szinte bánat-pop. A Granite Prong- vagy Helmet-rokon, iparias repetitív riffje is nagyon visz, még ha a különféle témákat nem is érzem annyira gördülékenyen egymásból következőnek. A záró címadó meg épp úgy felfogható időkitöltőnek, mint a lemez üzenetének, egész atmoszférájának a betetőzéseként, ez ugyanis egy lassú, instrumentális darab, mely pszichedelikus/stoner irányba hajlik. Nehéz anyag a Bone Marrow, messze rétegzettebb, mint elsőre gondolná az ember, és míg koncerteken elsősorban az irdatlan zúzással arat a Dead Gray, lemezen jobban kidomborodik a sötét, borult, félelmetes, mégis magával ragadó másik oldala. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.
Hallgasd meg a zenekar Bandcamp-oldalán!
megtekintés » dead gray
Moorcock–Blondel–Recht–Poli:
ELRIC – 1. A rubin tónus
Emlékszem, milyen nagy hatással volt rám anno, mikor először olvastam Elric kalandjait, legalábbis azt a kettőt, ami nálunk megjelent (Melibonéi Elric – 1993, Az igazgyöngy erődje – 1996). Michael Moorcock nagyon jól ír (nagy kedvencem még tőle a Harcikutya), a már-már ponyva...
kritika
LEX LEGION:
Lex Legion
„Ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy úszik, mint egy kacsa, és úgy hápog, mint egy kacsa, akkor az egy kacsa.” Így szól a mondás, ami elsőnek eszembe jutott King Diamond zenekarának az egykori komplett hangszeres szekcióját felvonultató Lex Legion debütáló albumának vég...
kritika
SAINT AGNES:
Your God Fearing Days Are About To Begin
Poppy zenei pálfordulása és hirtelen jött népszerűsége metalos körökben sokakat meglepett, de el kell fogadnunk, hogy felnőtt ismét egy korosztály, akik igénylik a durvább zenéket, de nem valószínű, hogy azt 60-70 éves szőrös vénemberek lemezein fogják először keresni. Igeni...
kritika
ERIK GRÖNWALL:
Bad Bones
Erik szimpatikus srác, a története pedig mesébe illő! A Swedish Idolból szinte egyenes út vezetett a hard rock színtér egyik legjobb, szintén svéd csapatába a H.E.A.T.-be, de az igazi nagy durranása az volt, amikor életet lehelt az akkor már sok-sok éve nyűglődő Skid Row-ba, és e...
kritika
