Dudich Ákos – Könyv, képregény és rock 'n' roll

2026. 05. 28. 04:43   »   interjú   »   U2606

szöveg: György Zoltán   
»   fotó: Dudich Ákos archívuma

Mi a közös az alábbi zenekarokban: Pantera, Red Hot Chili Peppers, Ramo­nes, Faith No More, Ministry, Beastie Boys, Type O Negative, Agnostic Front, Rammstein, Anthrax? A válasz egy név: Dudich Ákos! Mindegyik zenekarról, sőt ettől még többről is olvashattunk magyarul könyvet vagy képregényt az ő tollá­ból vagy fordításában. Az új megjele­nések kapcsán beszélgettünk. Ha valaki most találkozik először a neveddel, hogy mutatnád be magad? Író, műfordító, zenei újságíró? Kicsoda Dudich Ákos? „A zene és a könyvek szerelmese. Két dolog, ami mindig jelen volt az életemben, és szellemi táplálékot jelent számomra. Fordítóként kezdtem még a múlt évezredben, ugyanis már az egyetemi évek alatt is angol, illetve francia nyelvű fordításokból és tolmácsolásból tartottam el magam. A zenei újságíróskodás legalább annyira izgalmasan kezdődött, ahogyan az hangzik, de végül lekényszerültem a földre, a lelkesedésem évről évre lanyhult, és fokozatosan teret engedett az írásnak és könyvkiadásnak. Nem szeretem magam írónak nevezni, mert – bár jegyzek pár könyvet és képregényt – azzal olyan művészekkel helyezném magam egy szintre, akiknek a bokájáig sem érek fel az irodalom terén. A zenei újságíró jelzőt is mellőzném, mert ugyan elvétve még készítek interjúkat, illetve vezetek kerekasztal-beszélgetéseket, ez már inkább a múlté. Azt hiszem, a leghitelesebb, ha fordítóként és könyvkiadóként aposztrofálom magam.” Hogy indult a karriered? „Nagyon nehezen helyezkedtem el négy egyetemi diplomával. Először szabadúszóként próbálkoztam, és az Európa Tanácstól kezdve a Budapest Business Journalon keresztül a filmszinkronizálásra specializálódott Masterfilm Kft-ig sok helyre dolgoztam be. Némi stabilitásra vágyva azonban 2005-ben a Tericum könyvkiadónál kötöttem ki mint fordító, szerkesztő és PR-os. Itt kóstoltam bele először a könyvkiadásba, és ennek a kiadónak hála kerültem kapcsolatba az Alarm Magazinnal is, amely egy nagyon izgalmas, független, ingyenes kulturális lap volt. Itt aztán már önjelölt zenei újságíróként is kipróbálhattam magam, lemezkritikákat, interjúkat és mindenféle kísérleti agyszüleményeket szállítottam a szerkesztőknek. Innen aztán már egyenes út vezetett a Wan2 magazinhoz, ahol 2006 és 2011 között dolgoztam.” Jó pár zenei témájú könyvön dolgoztál az évek során, melyik a kedvenc, amire különösen büszke vagy? Egyáltalán mi alapján választod ki, mikkel szeretnél foglalkozni? „Próbálok nem abba a zenekarok által oly gyakran elkövetett hibába esni, amikor az interjúk során a legutolsó kiadványukat jelölik meg kedvencként… Hadd mondjak kettőt, mert van több közös nevezőjük is. A Ministry – Al Jourgensen elveszett evangéliuma tipikusan az a fajta könyv volt, amiért érdemes könyvkiadással foglalkozni. Amikor olvastam az eredetit, egészen magával ragadott, hogy stílszerűen fejezzem ki magam: beszippantott a sztori. Rengeteg zenei életrajzot olvastam már, és lássuk be, sok közülük ki van lúgozva, az igazán rázós sztorikról szemérmesen megfeledkezik a főhős, hogy az asszonynak és a gyerekeknek se kelljen miattuk szégyenkezni vagy magyarázkodni. Nos, Al Jourgensen esetében ezt a vádat nem lehet felhozni, mert néha már túl őszinte is. Ozzy Osbourne is megnyalhatta a tíz ujját, ha olvasta. Tisztában voltam vele, hogy a Ministry ipari metalja nem éppen mainstream, ezért rizikós volt a kiadása, de úgy voltam vele, hogy ezt mindenkinek olvasni kell, úgyhogy vettem egy mély levegőt, becsuktam a szemem, és kiadtam. Magam fordítottam, és szerintem elég jól sikerült átadnom magyarul Jourgensen stílusát – hiszen ilyenkor ez az egyik legfontosabb feladat. Végül nem mentem csődbe miatta, és nemrég elfogyott az utolsó példányig.” Örülök, hogy pont a Ministry-kötetet hoztad fel egyből példának, ez nálam is ott van a top 3 életrajzi könyvek között, ez a kedvencem tőled. „A másik hasonlóan kockázatos, ugyanakkor élvezetes könyv Roger Miret Lázadásom című önéletrajza. Az Agnostic Front hiába a hardcore egyik nagy öregje, akkor is egy rétegzene kép­viselője, szóval ebben az esetben is csak reménykedhettem a megtérülésben. Viszont szintén egy nagyon erős sztori Rogeré, amit mindenképpen meg akartam osztani az itthoni zenerajongókkal. Erre a fordításomra is büszke vagyok, és végül ez is meghozta a hozzá fűzött reményeket, olyannyira, hogy már a második kiadásból is csak pár példány maradt. Ami még közös ebben a két könyvben, hogy mindkét főszereplővel találkozhattam személyesen – Rogerrel háromszor is –, és elképesztően közvetlen, barátságos, különleges embereket ismerhettem meg a személyükben, akik végtelenül értékelték, hogy Magyarországon is megjelent az önéletrajzuk. Általában három kritériuma van annak, hogy kiadjak egy művet: kedveljem az előadót, legyen jó a könyv, és reménykedhessek legalább nullszaldóban, vagyis legyen itthon valami kézzelfogható rajongótábora, amelyik olvas is…” Volt olyan, amit nagyon szerettél volna, de nem sikerült? Van valami könyvkiadós bakancslistád? „A Jaffa kiadó elvitte előlem a Sex Pistols gitárosának, Steve Jonesnak a Lonely Boy című önéletrajzát. Sajnos lassú voltam, mert először mindig elolvasom az adott könyvet. Mire ajánlatot tettem a jogokra, már a Jaffáé volt. A mai napig bánom, mert jó kis könyv. Könyvkiadós bakancslistámon James Hetfield, Mike Patton, Phil Anselmo, Axl Rose, Wattie Buchan és Robert Del Naja szerepelnek. Feszülten figyelem, mikor írják meg életük történetét, hogy aztán lecsaphassak rá.” Kapcsolatba kerülsz ilyenkor az adott könyv alanyával is? Van valami jó sztorid? „Mindig teszek rá kísérletet. Egyrészt dolgozik bennem a rajongó, és ez egy jó apropó, hogy kapcsolatba lépjek a szóban forgó félistennel. Másrészt próbálok ilyenkor kicsikarni a főhősből egy speciális előszót a magyar kiadáshoz, ami többször sikerült is, lásd Scott Ian, Rex Brown vagy Pete Koller. Harmadrészt pedig arra is volt példa, hogy ilyenkor olcsóbban kaptam meg a jogokat, mint a kiadón keresztül. Szóval van motivációm bőven… Vicces történetre egy példa Roger Miret, akivel az esztergomi Sportalsó backstage-ében beszéltem meg, hogy kiadnám magyarul a könyvét. Aztán amikor legközelebb találkoztunk a Toxic Weekenden, ahol együtt bemutattuk a magyar kiadást és egy pódiumbeszélgetést is tartottunk, ott előtte elárulta, hogy Esztergomban azt hitte, kamuzok, úgyse adom ki, csak szájhősködöm…” Belevágtál a zenei képregények készítésébe is, ez honnan jött? Pláne, hogy ezek nem átvett anyagok, hanem te magad írod és magyar alkotókat kérsz fel illusztrátornak. „Ez alapvetően onnan indult, hogy szerettem volna egy könyvet az egyik kedvenc zenekaromról, a Faith No More-ról, de nem létezett hivatalos életrajza se a bandának, se a tagoknak. Így aztán elhatároztam, hogy csinálok egyet magam, de akkor már legyen benne egy csavar, és készítsünk inkább képregényt. A Beastie Boysnak ugyan van könyve, de az itthon kiadhatatlan: 590 színes oldal, vagyis olyan drága lenne a végeredmény, hogy legfeljebb húszan vennék meg. Instant csőd. A Rammsteinról sok könyv létezik, be is szereztem mindet, de egyik se az igazi. És hát ők is üvöltenek a képregényformátumért. Gauder Áronnak és Metz Ferencnek köszönhetően szerintem zseniális lett a végeredmény. Szeretném majd A Faith No More képes testa­mentumához hasonlóan lefordítani angolra, meg esetleg németre és franciára is.”

A Faith No More-képregénynél tudom, hogy kapcsolatban voltál a csapat basszusgitárosával, Billy Goulddal. Mesélj róla, milyen volt a munkakapcsolat. „Billy Gould zseniális, közvetlen és abszolút emberi figura. A rajzolóval, Oravecz Gergővel már nyakig benne voltunk a munkában, amikor Tresó T. Tibor barátomnak köszönhetően sikerült kapcsolatba lépnem vele. Levelezni meg chatelni kezdtünk, és minden ellentételezés nélkül hajlandó volt időt szakítani a képregényünk átnézésére. Jelezte a városi legendákat, amelyek helyett valós sztorikkal és tényleg elhangzott párbeszédekkel látott el minket. Örök hála neki ezért, ugyanis így a jeleneteink és párbeszédeink java tökéletesen tükrözi a valóságot. Mondhatni, ez így egy már-már hivatalos FNM-kiadvánnyá avanzsált. Amikor elkészültünk, és csináltam belőle angol nyelvű verziót is, mindegyik tagnak küldtem tiszteletpéldányt, Billy pedig nem sokkal később átdobott egy videót, amiben Mike Bordin dobossal és Jon Hudson gitárossal nevetgélve nézegetik a képregényünket. Igazi mennybemenetel volt ez a számunkra…” Volt ilyen a Beastie Boys vagy most a Ramm­stein esetében is? „A Beastie Boys esetében a menedzsmentig jutottam, akik végül annyit mondtak, hogy nem érnek rá az ilyesmire, de csináljam nyugodtan, zöld lámpát adnak. Mondjuk, ez is több a semminél. A Ramm­steinnal viszont nem sikerült kapcsolatot teremtenem, ami engem is meglepett. Jó páran próbáltak segíteni, de végül senki se ért célba. Semmi baj, majd bedobom a kész cuccot Till Lindemann posta­ládájába, ha Berlinben járok…” Beszéljünk a nemrég megjelent Gary Holt-könyvről. Tudtad már a munka kezdetén, hogy lesz lehetőséged a közönségtalálkozóra, vagy ezt a véletlen hozta. „Nem tudtam, de már többször részesültem hasonló áldásban, hogy az adott szerző a könyvmegjelenés környékén pont fellépett nálunk a zenekarával, lásd Max Cavalera vagy Scott Ian. Ez a fordulat csak annyiban befolyásolt, hogy megnöveltem a nyomtatandó példányszámot, mert bíztam a koncert jótékony hatásában. A jogtulajdonos ügynökségétől megkaptam Gary e-mail-címét, és elkezdtünk levelezni. Ezzel párhuzamosan a H-Music Hungary koncertszervező főnöke, Hartmann Kristóf is egyeztetni kezdett az Exodus turnémenedzserével. A Barba Negra legénysége és Kristófék mindent elkövettek, hogy a koncert napján nyélbe tudjuk ütni a könyvbemutatót a helyszínen. Maximálisan segítőkészek voltak. Persze leginkább Garyn múlott, aki először nagyon lelkes volt, aztán kevésbé, aztán megint, szóval nehéz volt követni. Idővel megszilárdult, hogy tartunk egy közös könyvbemutatót a kapunyitás és az első zenekar fellépése közötti 50 percben, de azt még a buli reggelén se tudtam, hogy a végén hajlandó lesz-e dedikálni a megjelenteknek. Szerencsére minden jól sikerült, és a beszélgetést követően Gary lement a tömegbe dedikálni és fotózkodni. Újabb mennybemenetel Ákosnak. És persze Garynek…”

Bezár

Bezár

Bezár

Bezár

Közben párhuzamosan dolgoztál a harmadik képregényeden is, ami a Rammstein történetét mutatja be. Honnan jött az ötlet? „Leginkább Metz Ferenc dolgozott rajta, mert én a forgatókönyvet már két éve elkészítettem. A Rammstein akkor merült fel először, amikor Gauder Áront – az első rajzolót – próbáltam rávenni a Beastie Boys történetének a megrajzolására. Azt a melót azzal hárította el, hogy különösebben nem rajong az együttesért. Ezt tovább gondolva egyeztünk meg abban, hogy majd megcsináljuk együtt a Rammsteint. Én a szokásos kutatómunkát követően összehegesztettem a forgatókönyvet, kitaláltam a képek kompozícióját, ő pedig elkezdett rajzolni. Minden prímán haladt, olyannyira, hogy már meg is hirdettem a projektet, előrendelhetővé tettem a képregényt. Ez visszatekintve óriási hiba volt, és úgy érzem, hogy egyes emberek szemében sokat vesztettem a hitelességemből, amikor befulladt a munkafolyamat, Áron ugyanis először lelassult, majd megállt. Ebben családi okok mellett szerintem az is közrejátszott, hogy az istennek se sikerült kapcsolatba lépnem a bandával. Ezután minden előrendelőnek visszautaltam a pénzét, aki meg ezt nem kérte, az végül jól járt, mert most olcsóbban megkapja a Circus Germanicust a régi áron, és még egy ajándékot is csomagolok mellé, így köszönve meg a türelmét és azt, hogy hitt bennem.” Miben más egy ilyen forgatókönyvet készíteni, mint egy interjúkötetet vagy életrajzot? „Először is zanzásítani kell a zenekar karrierjét, hiszen sokkal kevesebb a hely a szövegnek. Mindezt úgy, hogy ne legyenek logikai bakugrások, ne hagyjunk ki semmi fontosat, de ne is fulladjon dögunalomba. Tehát a mérföldkövekre kell koncentrálni, meg az érdekességekre, és ezeket szépen összekötni, hogy meglegyen a flow. Az sem árt, ha sikerül becsempészni széles körben nem ismert infókat. És akkor következik a jelenetek megkomponálása, amihez nem kevés fantázia is szükségeltetik, a Rammstein esetében például olyan szereplőket is beleszőttem a sztoriba, mint Freud, Csernus doki vagy Török Gábor politikai elemző. Csernusnak amúgy megmutattam a szóban forgó oldalt, és tudta értékelni…” Lesz egy Kirk Hammett-es találkozó a Magyar Zene házában. Hogy kerültél bele ebbe a dologba? „A Metallica-koncertek itthoni szervezője, a Live Nation embert keresett Kirk Hammett könyvének a bemutatására, és mit ad isten, eszükbe jutottam. Egészen pontosan Valentin Szilvia dobta be a nevem. Örök hála neki ezért. Szóval felhívtak a semmiből, hogy vállalnám-e, hogy beszélgetek nyilvánosan egy órán keresztül a mesterrel. Hagytam magam rábeszélni…” Az esemény egyben egy könyvbemutató is lesz, viszont, ha jól tudom, csak az eredeti angolé. Nem volt lehetőség magyar kiadásra? „Még nem kaptam kézhez a könyvet, de úgy tudom, hogy ez egy full színes kiadvány Kirk gitárjairól és a mögöttük megbúvó történetekről. Nem biztos, hogy Konkrét Könyvek-es, úgyhogy szabad a pálya, lecsaphat rá más. Én inkább majd James Hetfield önéletrajzára…” Muszáj egy kis kitérőt tennem így a végé felé. Van még egy nagy szenvedélyed a zenén kívül, és ez az indián élet, több könyved meg is jelent a témában. Avass be minket kicsit ebbe a kultúrába, honnan jött ez? „Édesapámtól örököltem az észak-amerikai őslakosok kultúrája iránti szenvedélyes rajongást. Így amellett, hogy a saját tudástáramat is próbálom évről évre gyarapítani, tartom annyira értékesnek ezt a kultúrát, hogy amennyire tőlem telik, terjesszem a tanításaikat. És nem a spiri-ezo-öko túlromanticizált blődségekről, hanem inkább a kulturális antropológia és a néprajz követelményeinek is megfelelő kötetekről beszélek.” Elég aktívan elkezdtél politizálni is az utóbbi időben, hogy tudod ezt összeegyeztetni a rock 'n' roll-lal és az indián világgal? „Politika és rock ’n’roll? Nem is tudom, kérdezzük meg Johnny Rottent, Joe Strummert, Jello Biafrát, Al Jourgensent vagy a komplett Chumbawambát. Nem látok összeférhetetlenséget, pláne, hogy még csak nem is zenélek… Politika és az indiánok? Az egész történetük az elnyomás, a kizsákmányolás, a kisemmizés és a kiirtás elleni küzdelemről szól. Ismerős szavak? Eljött az a pont az életemben, amikor úgy döntöttem, nem hallgathatok tovább, nem leszek kommenthuszár vagy fotelforradalmár, hanem mindent meg kell tennem, hogy megmeneküljünk. Elég volt a nyomasztásból és a folyamatos szekunder szégyenérzetből. Rengeteg időt és energiát fektettem ebbe az ügybe, számos konfliktust vállaltam fel, és az egész megélhetésemet kockára tettem. De megérte.” Mi jön most, mi lesz a következő könyv, van már terved? „Mindig van. Ha a szentháromságomnál maradunk, akkor a következők állnak sorba: a következő zenei könyvem Matt Sorum (The Cult, Guns N’ Roses, Velvet Revolver, Neurotic Outsiders stb) Rock ’n’ roll dobos című önéletrajza lesz, éppen ezt fordítom. A következő indián tematikájú könyvem a híres indián főnökről, Tecumsehről szól majd, aki a 19. század legelején indián törzsek konföderációjával próbált ellenállni a fehérek térnyerésének. A következő képregényem kivételesen nem zenei lesz, hanem egy 16. századi ősöm, Dudich András igen kalandos életét örökíti meg. Ezt szintén Metz Ferenc rajzolja majd, mint a Circus Germanicust.” LETÖLTÉSAz Underworld magazin 2026/06. számából.

megtekintés     »     dudich ákos, faith no more, rammstein