DEVIN TOWNSEND: The Moth

2026. 05. 29. 08:55   »   kritika   »   U2606

kiadó: InsideOut Music   
»   szöveg: Valachi Samu

Amikor tavaly március 27-én Gröningenben, a De Oosterpoortban tanúja lehettem a The Moth világexkluzív előadásának, épp a groningeni egyetemi szakom utolsó évének vége felé közeledtem. Fontos tudni, hogy a koncert előtt semmit nem lehetett hallani a zenéből, online annyi infó volt a performanszról, hogy egy teljesen új, tíz éve kulminálódó projekt, gigantikus zenekari produkcióval. Nyilvánvalóan életre szóló élmény volt személyesen ott lenni és átélni az előadást, viszont ahhoz képest is, hogy sok éve rajongója vagyok Devin munkásságának, és ismerem milyen őrülten variált zenei dimenziókban mozog, barátommal a koncert után haza felé sétálva zavarodottsággal, csodálattal, és áhítattal vegyes tisztelettel, a megfelelő szavak hiányában teljes csöndben próbáltuk feldolgozni minek is voltunk épp részesei. „Az egész karrierem és életem ehhez a műhöz vezetett.” A The Moth egy 24 tételes, kétfelvonásos progresszív musical-rockopera. Elképesztően ambíciózus, sokszínű, tele digitális zajjal, robbanás- és fing-hangeffektekkel, az egész érzelmi spektrumot felölelő, apokaliptikus, mély és kimerítő odüsszeia. A lemezen közreműködött Anneke van Giersbergen, Lynn Wu, Darby Todd, James Leach, Mike Keneally, és Steve Vai, míg a nagyzenekari hangszerelést Devinnel együtt Joseph Stevenson és Niels Bye Nielsen készítették. A Devin védjegyévé vált 'wall of sound' minden eddiginél nagyobbra épült: az Észak-Hollandiai Szimfonikus Nagyzenekar 70 fős felállásával, 50 fős kórusával, Devin, Anneke és Lynn énekharmóniáival, a tipikus progresszív metal instrumentumaival (elektromos gitárok, basszusgitár, szintetizátorok, ütőshangszerek), és számtalan további effekttel helyenként olyan túlterhelően sűrű az audióélmény, hogy a tipikus sztereó zenehallgatási technológiáink egyszerűen nem elegendőek ahhoz, hogy átfogóan kommunikálják a zenében rejlő hatalmas hanginformáció mennyiségét. Ezért nem meglepő, hogy Devin az utóbbi pár évben szenvedélyesen kísérletezett az Atmos térhangzással, és nagyon remélem, hogy valamikor nekem is adódik alkalmam ilyen konfigurációban átélni a lemezt. Devin saját megfogalmazása szerint az emberiség érzelmi kapacitása nem fejlődött összhangban technológiai kapacitásunkkal, ezért nem meglepő, hogy az ebből fakadó életkáosz megjelenik a művészek zenei produktumaiban. Az más kérdés, hogy a hallgatóság milyen célból hallgat zenét, és kinek milyen zene képvisel terápiás jelleget. Az emberek többsége az élet harmonizálására használja, egyfajta eszképizmusként fogyasztva, ezért kétségtelen, hogy Devin munkássága általában is, de ez a lemez különösképpen felfoghatatlan, befogadhatatlan lesz sokaknak. Még az efféle kaotikus, progresszív, experimentális művészi alkotásokban jártas füleknek is kihívás lesz ez a lemez. De ez is a szándéka. Az átalakulás folyamata nem könnyű procedúra. Ahhoz, hogy az ember képes legyen integrálni az árnyékénjét (amely folyamatot Jung individualizációnak titulált), képesnek kell lennie szembenézni a negatívummal, a fájdalommal, a sötétséggel, és nem szabad megfutamodni előle. Legyen szó akár családról, a múltról stb., bárhogyan is manifesztálódik a trauma, az emberi lét minden egyes lépésénél befolyásolja a döntéseket. És ahhoz, hogy megpróbáljuk megtalálni a módját ennek visszafordítására, nincs más választás, mint átmenni a tisztítótűzön. A The Moth egy disztópikus metafora-történet erre a lelki utazásra. De erre a zenei introspekcióra a hallgatónak is nyitottnak kell lennie, hogy értékelni és integrálni tudja. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés. És ennek stádiumait járja végig a lemez. Elsőként a ráébredést. A Semi-prologue gyönyörű felvezetéssel alapozza meg az albumot: prófétai ének és szimfóniai aláfestés vezeti fel a fő zenei témákat. Világosan kijelenti: „túl késő elfutni” — ez a meghívó az album világába. A War Beyond Words egy őrülten kavargó fekete tornádó, ezt az érzetet a berobbanó dobok és súlyos gitárok visszhangozzák. A The Moth új tájat tár fel, ahol egy pillanatig gyönyörködhetsz, a nehéz rézfúvósok pedig úgy duzzadnak, mint egy vihart követő óceánhullám. Az album számos dala rövid átvezető az egyik és a másik szakasz között. A ráébredést az identitás meghasonlása követi. Az Enter the City olyan, mintha egy Metropolisbeli, milliók-lakta város tornyosuló platinacsúcsaira bukkannál, ahol a gépezet fogaskerekei folyamatos mozgásban vannak. A Covered by Causes az első hosszabb darab, ahol egy hatalmas szimfonikus robbanás után végre vehetünk egy mély levegőt. Egyre fülbemászóbb, klasszikus rockoperába illő dallamok követik egymást. Itt debütál Lynn Wu egészen csodálatos, idioszinkratikus, de Devint komplementáló énekhangja. A refrénben a kürtök őrjöngő kórusa gigászi magasságokba repíti a dalt. A Lexin az alkotói szellemet testesíti meg, és valószínűleg a lemez legbogarasabb darabja, furcsábbnál furcsább dallamokkal, folyamatos ritmikus disszonanciával. Steve Vai közreműködése itt hallatszik a legerősebben. A Home at Night pedig Devin páratlan operai hangterjedelmének enged utat. Ezután a teatralitás jegyében egy ötperces atmoszférikus szünet hagyja ismét levegőhöz jutni a hallgatóságot a finálé előtt. Végül jön az önreflexió és az individualizáció. Baljósló bevezető után a Prepare for War és a The Big Snit kettőse pokoli hurrikánként tombol. Devin teli torokból üvölt, a dob blast beatekkel és tripla lábdobbal bőg, a nagyzenekar kolosszális. Ennek eredménye a Silver Princess a Life in Review, és a Metamorphosis végső transzformációja. Földönkívüli, euforikus átalakulás, a harmóniák kavalkádjában tükröződve, ezer színben, kristályosan csillog az új, felszabadult én. A Stained Hearts refrénáradata szolgál a lelki utazás grandiózus lezárásaként, végső búcsút pedig az epilógus We Don’t Deserve Dogs (Nem érdemeljük meg a kutyákat) vesz. Gröningenben itt a kutyagazdi zenészek montázsa jelent meg a képernyőkön… Devin Townsend véleményem szerint a modern zene legnagyobb kreatív alkotói szabadsággal megnyilvánuló, legeklektikusabb, és legőszintébb személyisége. Művei a legmagasabb technikai minőségben kivitelezett alkotások, kellő mennyiségű humorral fűszerezve, mindenféle önelégültségtől mentesen. Korunk egyik legfontosabb művésze, és legnagyobb inspirációval megáldott zsenije. A The Moth a 2019-es Empath után következő, sőt talán valaha volt legerősebb alkotása. Ez a lemez örökké meghatározó pont lesz az életemben. A nyugati zenei kultúra egyik csúcstermékéről van szó. LETÖLTÉS VÁSÁRLÁSAz Underworld magazin 2026/06. számából.

megtekintés     »     devin townsend