MONOLORD: Neverending

2026. 05. 31. 08:08   »   kritika   »   U2606

kiadó: RELAPSE RECORDS   
»   szöveg: Milán Péter

A 2013-ban alakult Monolord léte megfelelőképpen alátámasztja azt a kijelentést, mely szerint régi formába is lehetséges életet lehelni, az ismert kereteket is feltölthetjük értékes tartalommal, ami nem a múltbeli dolgok puszta lemásolása. Amennyire emlékszem, a Göteborgban székelő Monolord már a 2014-es Empress Rising debütalbummal sem pusztán kliséket kívánt felvonultatni, de a soron következő lemezeken mindig emelni tudtak a zene nívóján. Aki nem ismerné a csapatot, a Monolord doom metalt játszik annak „hagyományőrző” vonalán, bármit is jelentsen ez. Sok, úgymond tradicionális doom metal zenekar van, amelyek megelégszenek a Black Sabbath, a Saint Vitus, netán a Candlemass követésével, s csak döngetni akarnak egyet a hangszerekkel, nagy zenei ambíciók nélkül, azonban a Monolord ennél sokkal többet képvisel. A zenekar diszkográfiája ezt tökéletesen alátámasztja. Nem sok zenekart tudnánk említeni, amely csaknem másfél évtizede változatlan felállással működik, azonban a Monolord trióját kezdettől fogva ugyanaz a három ember alkotja. Nem kérdés, hogy ennek is szerepe van abban, hogy a svéd csapat a színtér egyik legszilárdabb, legmarkánsabb zenei alakulata. Természetesen függetlenül attól, hányan ismerik őket. Van valami elismerésre méltó abban, ha egy zenekar nem akar új hajtásokat növeszteni, nem nyújtogat csápokat ismeretlen(nek vélt) irányok felé, nem kíván extrémitásokkal élni, hanem az adott anyagot gyúrja olyaténképpen, hogy abból különleges és sajátos eredmény születik. Mindez azért is figyelemreméltó jelenség, mert sokszor úgymond ösztönösen, természetesen zajlik, tehát a folyamat egy része nem tudatosan megtervezett. Az viszont tudatos volt, hogy a svédek olyan producert választottak a Neverending anyagához (Sylvia Massy), aki nagy nevekkel dolgozott korábban, bár ebből kívülről nem hallatszik semmi. Az utóbbi lemezek szerves folytatása a Neverending mind zenei, mind hangzásbeli vonatkozásban. Akkor állok a legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, hogy a remek előző lemezekhez képest most mintha nagyobb lépést tett volna előre a trió a maga vágta ösvényen. Thomas V. Jäger gitáros/énekes korábban is erős dallamokat produkált gitáron, s ilyenekből nem egyet, nem kettő hallunk ez alkalommal is. Példa erre az album egyik legprogresszívabb tétele (jól értve), az Inside A Collider, melyben a roppant erőteljes dob/basszus-összjáték felett Jäger egy nagyon fülbemászó doom-dallamot penget. Monotonitás, repetitív jelleg, sajátos pulzálás, áramlás – ezek mind-mind a Monolord stílusjegyei, de a monotónia ez esetben nem a fülkínzás analógiája, éppen ellenkezőleg: a jól megírt dallam delejező/hipnotikus hangulatot kreál maga köré. A kellemetlen élményt szerző monotónia sok esetben a nem elég jó zenei részletből fakad. Ilyesmitől a Monolord új albumán sem kell tartani. Az egymást követő tételek a kellő változatosságot is garantálják, hiszen az említett Inside A Collider után következő Crystal Bridge egészen más jellegű szerzemény. A doom mint alapútvonal a Monolord gárdája által progresszív ékítményekkel, pszichedelikus felhőátvonulásokkal, akusztikus részekkel, kisebb toldalékokkal, zenei színesítésekkel egésszíttetik ki. Nem túlzás, kihozzák a maximumot a trió-formátumból. Jäger hangja vérbeli doom-orgánum, finoman effektelt, Mika Häkki basszusgitárja mennydörög, Esben Willems dobjai alapjaiban határozzák meg a zene lüktetését, valamint nem kérdés, hogy a hangzás, a produkció kitűnő. Az utolsó dalban találunk egy kis meglepetést is. A Neverending újfent remek anyag a svédektől, amely az egyéb erények mellett arra is bizonyíték, hogy nem kell másfél órás lemezt kiadni, hogy a zene az alapértékek megőrzése mellett a kísérleteknek is megadja azt, ami az övék. ××× „Meglepően kiegyensúlyozott és érett lemez, jó dalokkal. Továbbra is masszívan doom, de sokkal dallamosabb és atmoszférikusabb, mint a korábbi anyagaik. Nem sok helye marad mondjuk az atmoszférának a szénné fuzzolt, rommá reverbelt gitár mellett, de érted...” – Kánya Ferenc / 8 pont „Nem jókor jön ki ez a lemez. Ha nem a Khemmis aktuális korongjával lenne partiban, akkor egész korrekt doom albumnak tűnne. Így viszont csak a közepesnél jobb, olyan ordító a kettő között a különbség.” – Gyuricza Ferenc / 7 pont

megtekintés     »     monolord